Mellrákban halt meg a feleségem – fel lehet erre készülni?
Egy apa őszinte, bensőséges írásban számolt be arról, hogyan élte meg azt, hogy a feleségét mellrákban veszítette el. Azt írja, ez valami olyan dolog, amire nem lehet felkészülni.
A végére hoztam egy kis tudományos újdonságot arról, hogy a mellrák egyik formájában akár húsz éven át is fennáll a fokozott kockázat a betegség visszatérésére.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
És én itt most el is hallgatok.
„A feleségemet, Laurát 1994-ben ismertem meg, amikor a barátaimmal bulizni menten, ott iszogatott ő is a barátnőivel. Amikor hazaindultunk, elkértem a telefonszámát. Ezt válaszolta: „Nincs telefonon. Valamit tudnod kell rólam: nem akarok senkivel játszadozni. Talán még fiatal vagyok, 24 éves, de azt az embert keresem, aki egy életre a társam lesz. Nem randizgatni akarok.” Aztán két évig udvaroltam neki mielőtt megkértem a kezét, majd végül 1997-ben összeházasodtunk. Két lányunk született.
A feleségemnél 2013-ban mellrákot diagnosztizáltak az orvosok. Igazából nagyon fiatal volt ahhoz, hogy mellrákja legyen. Úgy történt, hogy csomót tapintott a mellében. Amikor megtudta a diagnózist, felhívott a munkahelyemen. Tudta, mennyire fontos számomra a munkám, és mennyire igénybe vesz, ezért nem volt az a fajta feleség, aki folyton hívogatja a férjét a munkahelyén. Ezért amikor azt láttam, hogy többször próbált hívni, a telefont sem kellett felvennem ahhoz, hogy tudjam, hogy valami nagy baj van. Semmi mást nem hallottam a vonal másik végén, mint idegességet és hisztérikus sírást. Először azt hittem, hogy a lányainkkal történt valami szörnyűség. Amikor megtudtam a rossz hírt, azonnal kocsiba ültem, onnan hívtam egy nőgyógyász barátomat, akiről tudtam, hogy nagy tapasztalata van mellrákos betegek kezelésében. Ő volt az, aki átbeszélte velünk a helyzetet, azt, hogy a feleségem betegsége a II. stádiumban van, ami azt jelenti, hogy a rák már a nyirokcsomókban is megjelent. Laura hat kemoterápiát kapott, eztán kétoldali mell-levétel és hosszas sugárkezelés következett, így a 2013-as év vége felé jártunk, mire befejeződtek a kezelések.
Nem sokkal később, a következő év elején kiderült, hogy a betegség az agyát is megtámadta. Bár az agyi áttétet sikerrel eltávolították, a következő CT-vizsgálat azt jelezte, hogy a ráksejtek szétszóródtak a testében, a betegsége már a IV. stádiumban van.
A feleségem mindvégig erősen tartotta magát. Még az is soká tartott, míg meggyőzte magát, hogy bátran kérheti a legközelebbi barátai segítségét. Sokszor ők kísérték a kemóra, sorra kaptam tőlük az sms-eket, hogy Laura csodálatosan viselkedett, mosolygott és derűs volt. Amit azonban nem láttak, hogy miután becsukta maga után a lakás ajtaját, ledobta a holmiját és nemegyszer előfordult, hogy azonnal hányni kezdett.
Egészen addig nem beszéltünk nyíltan a lányainkkal az édesanyjuk betegségéről, míg mi magunk sem tudtuk, merre veszik az irányt az események. Ez azonban mindössze két hónap volt az első diagnózis után. Nem volt sok kérdésük. Mi pedig csak annyit mondtunk, amennyire képesek voltunk. Aztán amikor kiderült, hogy a daganat már áttéteket adott, fokozatosan elkezdtük őket belevonni az ezzel kapcsolatos beszélgetésekbe arról, mi is ez az egész és milyen kimenetelre számíthatunk.
Senki nem tud egy ilyen dologra felkészülni. A családunk és a barátaink fantasztikusan viselkedtek, legyen szó akár ebédfőzésről, akár a gyerekek fuvarozásáról, akár a megfelelő személy kiválasztásáról, amikor segítséget kerestem a lányaink mellé. Minden apró segítségükkel egy picit hozzátettek ahhoz, hogy megtaláljam azt, amit az „új életünknek” nevezhetnék.
Amikor a lányaimra nézek, a feleségemet látom bennük. Amikor rápillantasz valakire, akit szeretsz és akiről gondoskodnod kell, az segít túlélni. Emlékeztet arra, hogy az édesanyjuk nem hagyná szó nélkül a földön szétdobált cipőket. Kitalálták, hogy valamit tenni szeretnének a mellrákos betegekért, ezért jótékonysági sütivásárt rendeznek, melynek bevételét a rákkutatásra ajánlják fel. Meg kell jegyeznem, hogy az édesanyjuk nem igazán értett a sütéshez. Mégis azt vettem észre a múltkor, hogy az egyik lányom pontosan ugyanolyan mozdulatokkal jön-megy a konyhában, mint az édesanyja, amikor még élt. Úgy ültem ott egy óra hosszat, hogy az égvilágon semmit nem csináltam, csak néztem őt.
Laura csodálatos anya volt. Egy tökéletes lény, aki mindig mosolygott. valami csodálatos képessége volt arra, hogy szebbé tegye azoknak az életét, akik a közelében voltak. Egyszerűen nem fogadta el a lehetetlent, nagyon erős személyiség volt. Megtanított bennünket arra, hogyan éljük az életünket szervezett és rendezett módon. Arra tanított, hogy legyünk képesek kérni és megköszönni a dolgokat másoknak, és tiszteljük a többi embert.”
A mellrák fokozott kockázata akár 20 éven át is fennállhat
A British Medical Journal legfrissebb száma arról ír, hogy a mellrák egy speciális formájában akár húsz éven át is fokozott annak a kockázata, hogy a betegség egy súlyosabb formában visszatér.
A mellrák speciális formája a DCIS rövidítéssel jelölt forma, ami azt jelenti, hogy a mell kivezetőcsöveiben, duktuszaiban ráksejtek már kimutathatók, ezeken túl azonban nem. A DCIS előfordulása az utóbbi években jelentősen emelkedett, különösen a szűrővizsgálaton rendszeresen megjelenő nők körében. A DCIS-t önmagában nem tekintik az életet közvetlenül veszélyeztető állapotnak, kezelését követően rendszeres kontrollvizsgálatokat tartanak szükségesnek, kezdetben évente, majd ritkábban. Nem ritka, hogy a kontrollvizsgálatokat 10 éves betegségmentes állapot után leállítják. Az eddig is ismert volt, hogy DCIS után nagyobb annak esélye, hogy a mellrák másik, veszélyesebb, úgynevezett invazív formája alakul ki, ami már a csatornácskákon túl a mell szövetére is ráterjed. A most megjelent vizsgálat abból a szempontból nyújtott új információkat, hogy ez a fokozott kockázat sokkal tovább fennáll, mint azt korábban gondolták: a DCIS diagnózisa után akár 20 éven át. Ez azért fontos információ, mivel arra inti az orvosokat, hogy DCIS után nagyon hosszan kontrollálni kell a DCIS-ből gyógyult betegeket, nem alakul-e ki náluk invazív mellrák.
Forrás: BMJ
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!