top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Sampon, szappan, testápoló, naptej... és mellrák

Több tanulmány is megerősítette, hogy a mellrák bizonyos formáinak kialakulása összefüggésben állhat egy olyan anyag már kicsiny dózisával, melyet széles körben használnak különböző samponok, szappanok és már szépségápolási termékek gyártása során.

Az úgynevezett parabénekről már korábbi kutatások igazolták, hogy mellrákra hajlamosíthatnak, a mostani eredmények alapján azonban már jóval kisebb mennyiségben veszélyesek lehetnek, mint azt korábban feltételeztük.

 

A parabéneket különböző testápolási és kozmetikai cikk gyártása során hozzáadják a termékekhez, hogy tartósítószerként növeljék azok felhasználási idejét.


A parabének serkentik a női hormon ösztrogén termelését, amely a természetben előforduló ösztradiol nevű hormont utánozza. Mind az ösztradiolt, mind az ösztrogént összefüggésbe hozták a mellrák és bizonyos reprodukciós problémák gyakoribb előfordulásával.

Az ezzel foglalkozó egyik vizsgálatot vezető Dale Leitman nőgyógyász és molekuláris biológus korábban elmondta:

„Bár a parabénekről ismert, hogy utánozzák az ösztrogének pozitív hatását a mellráksejtekre növekedésére, egyesek szerint hatásuk túl gyenge ahhoz, hogy kárt okozzanak. Ez azonban már nem feltétlenül állja meg a helyét akkor, ha a parabének mellett más, a sejtnövekedést szabályozó vegyületeknek is ki van téve a szervezet.”

A tanulmány több olyan hormonhatást utánzó vegyi anyagot vizsgált, amelyekkel az emberek naponta érintkeznek, és arra keresték a választ, hogy ezek hogyan léphetnek kölcsönhatásba egymással.


Chris Vulpe társszerző szerint:

„Bár a tanulmányok többsége csak a parabénekre összpontosított, az is lehetséges, hogy az ösztrogénhatást utánzó más vegyi anyagok károsító hatását alábecsüljük.”

Fotó: Dreamstime


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page