• Anyás-Apás

Miért érezzük azt, hogy szülőként meg- és elítélnek bennünket?

Még soha nem volt könnyebb szülőként rosszul érezni magunkat a bőrünkben, mint manapság. A jelenség többtényezős, szerepet játszik benne például az, hogy a mások által magukról láttatott kép direkt összehasonlítást kínál saját „nyomorult kis” életünkkel a közösségi oldalakon. De az is biztos, hogy a rólunk mint szülőkről alkotott vélemények is könnyebben eljutnak hozzánk a modern technikának köszönhetően, mint bármikor korábban.

Mindez arról jutott eszembe, hogy egy felmérés eredményeit olvastam, melyben arra voltak kíváncsiak a felmérés készítői, mennyire érezzük szülőként azt, hogyan ítél meg környezetünk, illetve hogyan ítéljük meg magunkat másokkal összehasonlítva.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Régebben minden egészen más volt – szokás mondogatni. Ami sok tekintetben nem igaz, mert vannak örökérvényű dolgok, de olyan szempontból igen, hogy – elsősorban a netnek, a közösségi oldalaknak köszönhetően – mindenki élete egy kicsit transzparensebbé vált, még azoké is, akik nem a nagy nyilvánosság előtt élik az életüket, és nem osztják meg életük minden percét a közösségi oldalakon. Ennek aztán óhatatlan velejárója, hogy sokkal könnyebben alkotunk véleményt ismerősökről és ismeretlenekről, és ugyanígy alkotnak rólunk is mások, illetve mi is hasonlítgatjuk magunkat másokhoz. Hogy ez mennyire reális, az egy külön történet lehetne, hiszen sokszor volt már szó arról, mennyire valós az a kép, amit a közösségi oldalak közvetítenek egy-egy család életéről. Egyszer olvastam egy hasonlatot, ami szerintem nagyon találó, és jól leírja, hogy sokszor mennyire nincs köszönőviszonyban a valósággal az, amit valakiről a jól megszerkesztett közösségi profilja közvetít. A hasonlat arról szól, hogy saját közösségi profilunk tulajdonképpen olyan, mint saját kis bulvárlapunk, ahol olyannak mutathatjuk be magunkat, amiről azt szeretnénk, hogy úgy lássanak bennünket mások. Attól persze még, hogy utóbbival pontosan tisztában vagyunk, bárkinek okozhatnak rossz perceket azok az agyonfilterezett csilivili fotók, amit ismerőseink kitesznek az oldalukra a gyerekükről, lakásukról, nyaralásukról.


Ötből négy szülő állandóan más szülőkhöz hasonlítgatja magát

Nagyjából ez jutott eszembe arról a felmérésről, aminek nemrégiben olvastam az eredményeit. A végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy, de azért a teljesség kedvéért megemlítem, hogy a felmérést egyébként egy tápszergyártó cég rendelte meg.


A válaszokból az derült ki, hogy manapság igen tekintélyes mértéket öltött az anyai paranoia szintje, amit mi sem jelez jobban, mint hogy a megkérdezett anyák 80 százaléka válaszolta azt, hogy saját szülői teljesítményét más szülőkéhez hasonlítgatja, illetve 81 százalékuk ismerte el, hogy fél attól, hogyan ítélik meg őt szülőként mások. Arra a kérdésre, hogy ez a „mások” pontosan kit jelent, 31 százalék válaszolta azt, hogy az anyósát, míg 31 százalék a saját anyját, 22 százalék az óvodában vagy iskolában a többi szülőt, 39 százalék pedig a barátait említette azok közt, akitől a legtöbb nem kívánt figyelmet kapja szülőként. Ami a barátokat illeti, talán érdemes megemlíteni, hogy gyakran azok is véleményt – és többnyire nem pozitív véleményt – alkotnak arról, hogy barátaik miként teljesítenek szülőként, akiknek maguknak nincs gyermekük.


És hogy kik érzékenyek erre a környezetre leginkább, ahol mindenki látja és minősíti őket szülőként? Nem meglepő, de erre leginkább az elsőgyermekes anyák a legérzékenyebbek. Talán azért, mert sok mindenben maguk is bizonytalanok abban az új helyzetben, amit a baba születése jelent. Ráadásul sokszor még csak nagyobb zavart kelt bennük az, hogy a környezetünkben mindenki mást mond vagy tanácsol, és könnyen előfordulhat, hogy amit az egyikük jónak tart, azt a másik ismerős elítéli vagy megszólja.


Végül nézzük azoknak a dolgoknak a listáját, melyekkel kapcsolatban a legnagyobb félelem él a szülőkben, hogy környezetük megszólja őket:

- az, amikor a gyerek nyilvános helyen hisztibe kezd (40%)
- az, hogy mit ad a gyerekének enni (39 %)
- az, hogy mennyit foglalkozik a gyerekével (37%)
- az, hogyan neveli a gyerekét, mit enged meg vagy tilt neki (34%)
- az, hogyan öltözteti a gyerekét (30%)
- az, ha a gyereke válogatós (30 %)
- az, ha tápszert ad a babájának (29%)
- az, ha gyerek cumizik (27%)
- az, ha gyerek túl sokat néz tévét vagy ül a számítógép előtt (26%)
- az, ha nyilvános helyen szoptatja a babáját (26%)

Szóval bármiért, a lista végtelen...


Fotó: Adobe Stock


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Depressziós akarsz lenni? Kövess be celebmamákat! Én jobban tudom, hogyan neveld a gyerekedet...

Rossz anya szemétkajával eteti kövér gyerekét? És ha igen, közöd?

Pokol kénköves tüzén égjenek a lusta anyák!(?)

Cumik és kicsi hüvelyujjak

Mit tegyünk, ha rúgkapálva hisztizik a gyerek?

Lehull a lepel: miért csak egyféle kaját szeret a gyerek?

Ki öltözteti fel a babát? És mennyire?

Válogatós gyerekkel is túlélhetők az ünnepek

Szoptatás kontra tápszer – társadalmi elvárásokról és lelki nyomásról

Nagy baj, ha sokat van a gyerek onlájn? Nem, de figyelj a jelekre!

Csakazértis a luxusétterem közepén akarok szoptatni, közöd?

Már miért ne szoptathatnék az úszómedencében?

Csecsemő nem való a parlamenti ülésterembe


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!