Rossz anya szemétkajával eteti kövér gyerekét? És ha igen, közöd?
Ma egy olyan történetet hoztam, ami – két legyet egy csapásra alapon – egyszerre meríti ki a body-shaming (azaz testszégyenítés) és a mom-shaming (azaz anyaszégyenítés) fogalmát. Az ok: egy rendhagyó szülinapi fotó, ahol az egygyertyás szülinapi tortát egy vödörnyi gyorséttermi kaja helyettesíti.
Úgyhogy ez a cikk is kettő az egyben: a „shamingekről” lesz szó, amikor valakit nyilvánosan megszégyenítenek akár a külseje, akár anyai minősége alapján.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Történt ugyanis, hogy egy – egyébként fotósként dolgozó – anya úgy döntött, hogy szakít a szülinapi „cake-smash”, azaz tortamaszatolós szülinapi fotók sztereotípiájával. Mindenki ismeri ezeket az unásig elcsépelt fotókat: amikor a kisgyerek puszta kézzel mászik bele a tortába, a krémmel mindent összemaszatolva ötméteres körön belül. Nos, Kayla Frizzell úgy döntött, hogy kislánya, Mia első szülinapján a tortát a csirkés gyorsétterem vödrös menüjére cseréli. Az elkészült fotót ki is posztolta saját Facebook-oldalára azzal, hogy mivel köztudottan a KFC nagy kedvelője, ugye senki nem csodálkozik azon, hogy torta helyett egy rakás csirkeszárny és sült krumpli van az egyéves gyerek előtt.
Nem sokkal később azonban módosítania kellett a poszt szövegét, saját bevallása szerint a rengeteg negatív komment miatt, amit kapott.
„Mivel rémes üzeneteket kaptam arról, milyen kövér a gyerekem, és nem kellene őt ilyen szar kajákkal etetnem, szeretném leszögezni, hogy Mia teljesen egészséges, és normális kajákat kap, a KFC-s fotó csak poén volt. Mindenki nyugodjon le: a csirkeszárnyat és sült krumplit a férjemmel ketten tüntettük el, miután a fotó elkészült. Kérlek, hogy eztán mindenki kíméljen meg a negatív kommentektől”
– írta. Majd kitért arra is, hogy mi, nők rémesek tudunk lenni, ha kétségbe akarjuk vonni anyatársuk alkalmasságát a gyereknevelésre:
„A másik megdöbbentő élményem volt azzal szembesülni, hogy egyes nők mekkora szörnyetegek tudnak lenni, amikor olyan kommenteket írogatnak, hogy felelőtlen anya vagyok azért, mert csirkecsontot akár csak a közelébe is viszek egy ekkora gyereknek.”
A fotográfus anya mindenesetre leszögezte a jövőre nézve, hogy ha Mia abban a korban lesz, akkor természetesen vesz majd neki gyorséttermi ételeket is – az egészséges ételek mellett. Az is megjegyezte, hogy elég furcsa, hogy míg a tortamaszatolós szülinapi fotókat látva senkinek nem a gyerek súlyát kezdi el mérlegelni a szemével, addig az ő rendhagyó születésnapi képein egy csomóan Mia nem létező kövérségéről polemizáltak.
Kezdjük hát az utóbbival, a body-shaminggel, amit valahogy testszégyenítésként lehetne magyarítani.
Body-shaming: amikor a kinézeted a megszégyenítés tárgya
A body-shaming a másik ember megszégyenítése, kifigurázása külső kinézete (testsúlya, testalkata, egyéb más külső) jegye miatt, de a testszégyenítők céltáblájává válhat bárki valamilyen betegsége (bőrbetegség, deformitás, kancsalság stb.), terhesség és szülés alatti alakváltozások, az idősödés jelei, szemüvegesség... szóval gyakorlatilag bármi miatt. Ne kerteljünk: a body-shaming nem más, mint a lelki erőszak egyik fajtája.
Külön említést érdemel a fat-shaming, amikor több-kevesebb súlyfeleslegük miatt pécéznek ki maguknak embereket. Az elhízás egyébként is stigmát jelent a mai világban, amikor minden azt sugallja, hogy a szépség, a karrier és a boldog élet alapvető kelléke a karcsú alkat (gondoljunk csak a reklámokra). Ezzel szemben a súlyfelesleget a lustasággal, igénytelenséggel, akaratgyengeséggel párosítják sokan.
Itt azért röviden ki kell térnem arra is, hogy az, hogy a fat-shaming semmiképpen nem követendő taktika, az sem feltétlenül előre vivő stratégia, ha mégoly nagy súlyfelesleg felett is szemet huny a környezete, mindenféle eufemizmussal kerülgetik kimondani azt, hogy az illető sokszor hatalmas súlyfelesleget cipel – ami nem elsősorban esztétikai, hiszen egészségi kérdés, hiszen a túlsúly és az elhízás sokféle betegségre hajlamosíthat, például cukorbetegségre, magas vérnyomásra, szívbetegségekre, bizonyos ráktípusokra. Ehelyett nemegyszer hallom és olvasom, hogy még egészségtelenül kövér nőket is azzal áltat a környezete, hogy „te így vagy szép, ahogy vagy”, „ducin is gyönyörű vagy” meg „nem kell változtatni, fogadd el magad olyannak, amilyen vagy”. Mert ez egészen biztosan nem a jó irányba viszi az érintett gondolkodását, aki sokszor maga sem érzi jól magát a bőrében, ám a fenti hamis dicséretek akár már hamvában elfojtják az ébredező szándékot a változtatásra.
De egy kicsit eltértem a tárgytól, mai témán ugyanis nem ez, hanem a body- és ezen belül a fat-shaming.
A body-shaming monstanában különösen virágkorát éli, hiszen a különböző netes fórumokon bárki arctalanul és névtelenül véleményt mondhat bárkiről, aki elég bátor vagy naiv ahhoz, hogy céltáblaként kitegye magát a támadásoknak.
A body-shaming mindenképpen üldözendő és megszüntetendő jelenség – legyen akár objektív oka a megszégyenítésnek, akár nem. Mert a body-shaming nagyon veszélyes, mert rombolja az érintettek önbizalmát, önbecsülését, sőt akár testképzavarok, táplálkozási zavarok kiindulópontja is lehet.
Mom-shaming: amikor anyai alkalmasságod a megszégyenítés tárgya
Bár a jelenség általában anyákra irányul (és sajnálatos módon az elkövetői is többnyire anyák), az apákat sem kímélik azok, akik – sokszor puszta feltételezések alapját, a megtámadott szülőt nem is ismerve – megkérdőjeleznek mindent, ahogyan a másik szülő a gyermekét neveli vagy dönt egy adott helyzetben. A mom-shaming (anyaszégyenítés) „kistestvére” a dad-shaming (apaszégyenítés) (több ilyen történetről is írtam korábban az Anyás-Apáson, itt és itt és még itt is).
Vannak örökzöld témák anyaszégyenítés ügyben: szülés kontra császármetszés, szoptatás kontra tápszer, textil kontra eldohható pelenka, otthon maradni kontra visszatérni a munkába.
Az Anyás-Apás mom-shaminggel és dad-shaminggel foglalkozó összes cikkéért ide kattints!
A mom-shaming egyébként egy nagyon alattomos jelenség, amit nagyon sokan tökélyre fejlesztettek. Ezek azok a bezzeganyák vagy ritkábban bezzegapák, akik látszólag dicséret vagy segíteni akarás mögé bújtatják elítélő véleményüket, alázás és sértések garmadáját. Ők azok, akik ha számon kéred rajtuk a mom-shaminget, akkor ártatlanul pillognak, mondván:
„én nem mondtam semmi rosszat, csak segíteni akartam azzal, hogy megosztottam a saját tapasztalataimat”.
Kizárólag ebből a szempontból külön állatfajt képeznek azok a gyermektelenek, akik a legminimálisabb tapasztalatok híján is bizton tudják, hogy a másik miért neveli rosszul a gyerekét.
A mom-shaming öt csoportba osztható aszerint, hogy ki az elkövetője. Aki lehet 1) egy idegen, 2) egy névtelen és arctalan nick a netről, 3) egy másik anya (ez a három kategória különböző konstellációkban átfedéseket mutathat), 4) saját anyád és... 5) saját magad. És az ötödik kategória gyakran az első négy folyománya...
...és ez egyben a mom-shaming egyik legnagyobb veszélye is.
A legfontosabb, hogy tudd, hogy kinek a véleménye a fontos és kié nem. És arról se feledkezz meg soha anyaként, hogy: Meg. Tudod. Csinálni.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!