Szoptatás kontra tápszer – társadalmi elvárásokról és lelki nyomásról
Az alábbi cikk látszólag a „szoptatás vagy tápszer” vitáról szól. De csak látszólag, mert a téma tulajdonképpen csak apropó ahhoz, hogy a szülőkre, ezen belül is leginkább az anyákra nehezedő társadalmi nyomásról, a megfelelési kényszerről beszéljünk. Egy olyan nyomásról, ami alatt nagyon sokan összeroppannak, de legjobb esetben is megnehezíti, hogy azok legyünk, aminek lennünk kellene már kezdettől fogva: olyan anyák, akik adott keretek között a lehető legjobbat akarjuk a gyermekeinknek. A hangsúly az „adott keretek”-en van.
Ezért már az elején szeretnélek megkérni, ne gyanúsítgass azzal, hogy a tápszerlobbi fizetett ügynöke vagyok. Mert nem vagyok. És mellőzd annak bizonygatását is, hogy igenis az anyatej az optimális tápláléka a babának. Mert köszi, én is tudom. De most nem erről beszélünk.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Aki régebb óta olvas az Anyás-Apáson, az tudja, hogy soha nem vitattam el, hogy az anyatej minden szempontból optimális táplálék a babának, és amikor azt mondom, hogy hagyjuk már békén a másikat azzal kapcsolatban, hogy szoptatja vagy tápszerezi-e babáját (meg sok minden mással kapcsolatban is), akkor messze nem arról van szó, hogy a tápszer mellett agitálnék. Pusztán arról van szó, hogy sokszor érzem a szoptatás melletti propagandát erőszakosnak, ellentmondást nem tűrőnek. Értem és megértem, hogy ez a baba szempontjából teljesen jó szándékkal történik, és azt is elfogadom, hogy sok anya valóban ismerethiánnyal küzd e téren, azt viszont nem tudom elfogadni, amikor ez az egyébként bizonyára jó szándékú propaganda olyan méreteket ölt, ami már a lelki egészség rovására megy. Az anya lelki egészségének a rovására. Mert sokan szeretik elfelejteni, hogy a szoptatás meg úgy általában az a helyzet, amikor baba érkezik a családba, nem a baba egyszereplős színdarabja, hanem egy sokszereplős darab. És jó lenne, ha ez a darab inkább vidám, mint szomorú lenne, pont a társadalmi elvárások és nyomás miatt. (A szülés utáni depresszióról több cikket is olvashattál már itt, többek között itt és itt és itt és még itt is.)
Ez az egész most azért jutott megint eszembe, mert a múltkor belefutottam egy celeb mama soraiba. Chrissy Teigen modellébe, aki legutóbb egy tragikus esemény, kisfia, Jack halvaszületése kapcsán került be a sajtóba. Pár hete pedig arról posztolt a közösségi oldalán, hogy szeretné, ha a tápszer végre a helyére kerülne a közösségi kommunikációban, amivel – számomra egészen egyértelműen – nem a tápszer mellett akar lobbizni, és senkit nem akar meggyőzni a tápszer előnyeiről. Leginkább senkit nem akar meggyőzni semmiről arra vonatkozóan, mivel etesse a babáját – és leginkább azt szeretné, hogy ez fordítva is igaz legyen.
Egészen pontosan azt szeretné, ha csökkenne a tápszeres babák anyukáit övező stigma, megbélyegzettség és nem utolsósorban csökkenne a nyomás arra, hogy ha jó anya vagy, akkor szoptatsz és punktum.
„Szeretném, ha a tápszert is valid és helyénvaló babatáplálási opciónak tekintenénk. A szoptatás normának tekintése hatalmas és csodálatos dolog. De ne legyen szégyellni való az sem, ha valaki tápszert ad a babájának, például mert szülés utáni depresszióban szenved vagy bármi más oka van erre. Sok anyának vannak problémái a szoptatással, sokan más anyák tejét adják a babájuknak, de újdonsült, félelmekkel teli, szorongó anyaként ugye nektek is folyton azt szajkózta mindenki, hogy a szoptatás és csak a szoptatás a legjobb a babának?”
– teszi fel a kérdést az ismert anya, aki nem a levegőbe beszél, hiszem a 2 éves Myles és a 4 éves Luna esetében is megpróbálkozott a szoptatással.
„Emlékszem, a legnagyobb fokozaton szinte bolondulásig fejtem a tejemet, és az őrület határán figyeltem, hogy mindössze 30 milliliter tejet sikerül lefejnem. Harmincat! Mázsányi súllyal nehezedett a vállamra a bűntudat, hogy nem vagyok képes arra, amit a világ legtermészetesebb dolgának tartanak: hogy saját testemmel tápláljam a gyermekemet. Ezért tartom küldetésemnek, hogy beszéljek erről a témáról”
– írja, majd így folytatja:
„Pontosan emlékszem arra a szomorúságra, ami akkor ellepett. Éppen ezért szeretném, ha tudnád, hogy ha a babádat ellátod táplálékkal, akkor mindenképpen jó anya vagy. Legyen norma a szoptatás, egyetértek. De legyen elfogadott norma a tápszer is. A babád szép, egészséges és jól táplált, ez a lényeg.”
Nagyon sokan reagáltak egyetértően a posztra. Valaki ezt írta:
„Köszönöm, hogy ezt leírtad. Velem előfordult, hogy a férjem a munkából hazaérve döbbenten látta, hogy a földön fekve zokogok, mert egy „szoptatási tanácsadó” azt mondta, hogy megbetegszik a babám, ha abbahagyom a szoktatást. Mindezt úgy, hogy két héten belül harmadszor gyulladt be a mellem. Köszönöm, de a babám rendben van. Tehát a tápszer is rendben van.”
Egy másik kommentelő szintén hasonló tapasztalatokról számolt be, neki is hatalmas küzdelmébe került megtalálni az optimális ritmust és megoldást, ami az ő esetükben a szoptatás és a kiegészítő tápszeradás kombinálását jelenti. De ennek ára nála is az volt, hogy kezdetben kínzó bűntudatot érzett, hogy azzal, hogy nincs elég teje, már az elején kudarcot vallott anyaként.
„Jó lett volna ezt elkerülni”
– zárta sorait.
Lássunk még egy hozzászólást:
„Ugyanezen mentem keresztül én is! Nekem is pótlást kellett adnom a babámnak, mert nem volt elég tejem. Az első hat hónapban sokszor nem voltam mellette éppen azért, mert szünet nélkül fejtem. Az eredmény? Legfeljebb néhány tíz milliliter. Egy rémálomként emlékszem vissza azokra a hónapokra. Ezért én is azt mondom: a táplálék az táplálék, legyen az anyatej vagy tápszer!”
És végül még egy vélemény:
„Hatalmas dolog, hogy ezt kimondta végre valaki! Köszönöm, hogy leírtad. Én is egy vagyok azok közül az anyák közül, akik borzalmasan érezték magukat attól, hogy nem képesek arra, amire a női test teremtetett. Ez olyan érzés, amit egyetlen anya nem felejt el egykönnyen.”
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!