• Anyás-Apás

Mit tegyünk, ha rúgkapálva hisztizik a gyerek?

A múltkor megkérdeztelek benneteket a Facebookon, miről olvasnátok szívesen az Anyás-Apáson, és a témák között nagyon előkelő helyen végzett a gyerekkori hiszti és leginkább az, hogyan lehet elkerülni, hogy a gyerek a szupermarket közepén dobja a földre magát, hogy a vágyott kindertojást kicsikarja magának – kihasználva azt, hogy valamelyik szülője éppen a föld alá szeretne süllyedni a szánakozó vagy elítélő, de „legjobb” esetben is az empátia legcsekélyebb jelét sem tükröző pillantások kereszttüzében.

Nem ígérem, hogy csodarecepteket adok, mégis érdemes átgondolni pár dolgot, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe. És egy klassz kis animációs filmen összefoglaltam a legfontosabbakat, ha nem akarsz sokat olvasni. (Erről jut eszembe, az Anyás-Apás Youtube-csatornájára feliratkoztál már?)

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Előbb egy videó „kedvcsinálónak”, ha valaki nem tudná, miről beszélek. Létezik ilyen szülő egyáltalán?



Elöljáróban le kell szögezni, hogy kétéves kor körül a hiszti nem feltétlenül elítélendő, bűnös magatartás, szófogadatlanság, hanem a fejlődés egyik lépcsőfoka. A gyerek próbálgatja a határokat, próbálgatja, hogy meddig érvényesítheti az akaratát.


Az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság (AAP, American Academy of Pediatrics) irányelveiben összefoglalta a legfontosabbakat.


Az első és legfontosabb tanácsuk, hogy fektessük le a „házi szabályokat”. Tegyük elérhetetlen helyre azokat a tárgyakat, melyekről nem szeretnénk, hogy a kis totyogósunk hozzáférjen. Alakítsunk ki számára biztonságos területet, ahol könnyen elérheti a könyveit és a játékait, és biztonságosan elfoglalhatja magát. Ha megszegi a szabályokat, akkor már nagyon korán tudatosítsuk benne, hogy olyan dolgot tett, ami nem megengedhető. Ehhez azonban ne tiltást, hanem pozitív megerősítést használjunk.

„Örülök, hogy hiszti nélkül megmutattad, melyik játékkal szeretnél játszani.”

Ne feledjük, hogy az ügyes figyelemelterelés néha „életet ment”, ez azonban korántsem jelentheti azt, hogy édességgel vagy valamilyen apró ajándékkal próbáljuk eltántorítani attól, amit éppen hisztivel szeretne elérni.


Egy 2-3 éves gyerekben még csak nagyon kevéssé alakult ki a természetes önkontroll, ezért nagyon fontos, hogy megtanítsuk neki azt, hogyan tudja a környezete számára is elfogadható módon kifejezni érzéseit és akaratát – leginkább szavakkal vagy gesztusokkal, ahelyett, hogy rúgna, harapna vagy össze-vissza csapkodna.

„Nem bántjuk egymást, mert azzal fájdalmat okozunk a másiknak.”

Fontos, hogy már a kisgyerek is nagyon korán megtanulja, hogy mit szabad és mit nem, illetve azt, hogy felelős a saját tetteiért. Az AAP irányelvei szerint már egészen kis gyerekeknél is lehet alkalmazni az úgynevezett time-out módszerét, amikor a nem megfelelő viselkedést azzal „honoráljuk”, hogy 1 vagy 2 percre külön ültetve kivonjuk a hisztit kiváltó vagy fenntartó szituációból.

„Ülj ide egy kicsit, hogy megnyugodj, és utána megbeszéljük, mit szeretnél.”

A gyerekeknek azt is meg kell tanulniuk, hogyan tudják elrendezni a konfliktusokat egymás között hiszti és agresszió nélkül. Éppen ezért ilyen helyzetekben csak legyünk figyelmes szemlélők és hagyjuk, hogy a kisebb problémákat önállóan oldják meg. Közbe kell azonban lépni, ha a „harc” elfajul, vagy agresszióba, fizikai bántalmazásba torkollik. Tegyük számukra világossá, hogy nem számít, hogy a veszekedést „ki kezdte”. Bárki is kezdte, nem megengedhető egymás bántalmazása. Jó módszer lehet az ilyen konfliktusok megelőzésére, ha már az egészen kicsi gyerekeket és megtanítjuk arra, hogy nekik nem tetsző helyzetben tudjanak határozott nemet mondani, hátat fordítani vagy kompromisszumot kötni. Jó módszer lehet az ilyen konfliktusok megelőzésére, ha már az egészen kicsi gyerekeket és megtanítjuk arra, hogy nekik nem tetsző helyzetben tudjanak határozott nemet mondani, hátat fordítani vagy kompromisszumot kötni.

„Ha most még nem szeretnéd odaadni Pistikének a kislapátot, akkor mondd meg neki, hogy még egy kicsit te szeretnél játszani vele.”

De hol van a „na, ez azért már túl sok” határa?

De mi az a pont, amin túl már semmiképpen szeretnénk lépni? Mikor kell kikérni gyermekorvos tanácsát?


Az AAP ajánlása szerint akkor kell szakember tanácsát kérni, ha a gyerek szokatlanul agresszív, vagy az agresszív magatartása hosszú ideig, akár heteken keresztül fennáll. Ugyancsak figyelmeztető jel, ha gyerek önmagát vagy másokat fizikailag bántalmaz, a környezetében élő felnőtt ellen fordul, illetve magatartásával önmagát vagy másokat veszélyeztet. Fontos figyelmeztető jel az is, ha gyerek túlságosan gyakran reagál kitörésekkel különböző helyzetekre.


Arra is figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy ötletek, tippek adhatók, melyek sok esetben segítenek, ugyanakkor minden gyerek esetében ki kell kísérletezni a pozitív és negatív visszajelzéseknek azt a rendszerét, mely az adott gyerek esetében a legeredményesebbnek bizonyul.

Forrás: CDC

Fotó: Adobe Stock


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Miért nincsenek ennek a gyereknek barátai?

Bárcsak sose szültem volna gyereket!

Szavazott a parlament: mostantól tilos a gyermekverés

A következetes szülők nem szeretik a gyerekeiket?

A szülők pedig csendben szenvednek – a szülőverő gyerekekről


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

© 2021 Anyás-Apás