• Anyás-Apás

A járvány láthatatlan áldozatai – akiknek nem jutott mammográfia

Mostanában mindenki számolgat, statisztikákat készít és nézeget arról, hány halálos áldozata van eddig a koronavírus-járványnak. Akik közé nemcsak azok tartoznak, akik elkapták valahol a fertőzést és sajnos nem élték túl, hanem azok is, akiknek túlélési esélyeit az rontotta, hogy a világon mindenhol rövidebb-hosszabb ideig szüneteltették/szüneteltetik a halasztható diagnosztikai és terápiás beavatkozásokat.

Közéjük tartoznak sajnos rákbetegek is, de azok is, akiket éppen a szűrővizsgálatok felfüggesztése fosztott meg örökre attól, hogy mellrákjukra már korán fény derüljön. Október elseje van, a mellrák elleni harc hónapjának első napja.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


A járvány miatt a világon szinte minden ország egészségügyi rendszere ahhoz volt kénytelen folyamodni rövidebb vagy hosszabb időre, hogy a nem sürgős, halasztható vizsgálatokat és kezeléseket egy időre beszüntesse, ezzel is tehermentesítve az egészségügyet, helyet és kapacitásokat szabadítva fel és tartalékolva a koronavírus-fertőzés miatt orvosi kezelésre szorulóknak. Mostanában a fertőzésben meghaltak számain túl egyre-másra kerülnek nyilvánosságra azok a számolgatások, melyek azt latolgatják, hogy a közvetlen áldozatokon túl hányan vannak azok, akiknek életét az egészségügyi szolgáltatások időleges leállítása rövidíti meg.


Ezeket a számadatokat valószínűleg nem könnyű vagy talán teljesen lehetetlen pontosan megadni, hiszen egy ilyen adat becsléséhez a jövőbe látó varázsgömbre lenne szükség, mégis van egy terület, ahol viszonylag pontos jóslások adhatók, ez pedig a szűrővizsgálatok területe. Hiszen arról jó pontosságú statisztikai adatok állnak rendelkezésünkre már régóta, hogy egy-egy szűrővizsgálat milyen eséllyel növeli a korai felismerés, ezen keresztül az eredményes kezelés lehetőségét, nem túl nehéz tehát kiszámolni, hogy x darab szűrővizsgálat elmaradása vagy késlekedése esetén hányan halnak meg olyanok, akik járványmentes időszakban még csak el sem bliccelték volna el a szűrővizsgálatokat, most viszont még csak döntési helyzetben sem voltak, hogy eleget tegyenek-e a szűrési meghívónak.


Mit kell tudni a mellrák és a nőgyógyászati rákok szűréséről?


Holland kutatók most elvégezték ezeket a számításokat a mellrákszűrésre vonatkozóan, és nagyon keményen és egyértelműen fogalmaznak, amikor azt mondják, hogy a tavaszi négy hónap körüli leállás minden 200 ezer nő közül majdnem 5-nek az életét követeli, hiszen az elmaradt mellrákszűrés miatt fognak mellrákban meghalni, tehát teljes joggal sorolhatjuk őket máris a koronavírus áldozatai közé. Az általuk megadott 2,35/100.000 szorzóval, Magyarországon durván 9 millió lakossal számolva és a férfiak és nők arányát is figyelembe véve ez nálunk kicsit több, mint 110 nőt jelent. Első látásra nem tűnik soknak? Pedig sok, minden élet számít.


A szakértők ezért azt javasolják, hogy amint az egészségügyi korlátozások feloldása után módja nyílik rá, mindenki mielőbb igyekezzen időpontot szerezni magának az elmaradt mellrákszűrés pótlására, hiszen minden ellenkező híreszteléssel szemben a mammográfia a legbiztosabb módszer a mellrák korai felismerésére, ezáltal korai kezeléssel módot nyújtva akár a teljes és végleges gyógyulásra is. Természetesen a szakértők is ezen a Földön élnek, pontosan tudják, hogy ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. Hiszen nem nőttek ki újabb mammográfok és ultrahangkészülékek a földből, és egyik kórházban sem vettek fel plusz személyzetet csak azért, hogy minél előbb sikerüljön behozni az egészségügy leállása miatt tetemes lemaradást a mellrákszűrések terén. De legalábbis törekedni kell rá. Arra is figyelmeztetnek, hogy az is előfordulhat, hogy egy nő éppen ez idő alatt haladta túl a szűrővizsgálati program felső korhatárát, és ha erre az egészségügyi dolgozók nem figyelnek külön, akkor akár ez is bekövetkezhet, hogy az elmaradt mammográfia helyett soha nem érkezik ezeknek a 65 év körüli nőknek a postaládájába újabb behívó.

Figyelj erre is, te vagy a felelős a saját testedért! Október a mellrák elleni harc hónapja.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

A visszakapott élet – könyvajánló a mellrákról

John Travoltától másodszor vette el a mellrák a szerelmét

Mellrákban halt meg a feleségem – fel lehet erre készülni?

Mellrák helyett megtaláltam az anyámat!

Gyermeket vártam, de mellrák érkezett – a terhesség alatti mellrákról

Lehetsz-e túl fiatal a mellrákhoz?

A mellrákot választotta az abortusz helyett

Tetkó és mellrák – kinek higgy, ha csomót tapintasz?

Mellrákom volt, ne kérdezd, hogy szoptatok-e!

Az Angelina Jolie-jelenség – az örökletes mellrákról

Úgy éreztem, nem vagyok jó anya – pedig „csak” mellrákom volt

Dr. Google, mi a véleménye a mellrákról?

Mellrákszűrést már 35 éves kortól!

Ha mellrákszűrésre mész, beszélj róla!

Secondary Sisters: segítség áttétes mellrákos nőknek

Mellrákszűrés – kuponos akció van, tudományos bizonyíték nincs

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

nekem_szol_logo_final.jpg

© 2019 Anyás-Apás