Keresési eredmények
97 találat erre: „húsvét”
- Hogyan nevelj tudatos fogyasztót a gyermekedből?
Ha van húsz nadrágja, harminc pólója, húsz pulcsija és számtalan fehérneműje, kiegészítője, akkor azon
- Amikor a szülő „súg” az orvosnak – a Q lázról
Egy olyan betegségre, melyet inkább hentesek kapnak el fertőzött hússal érintkezve, de náluk is annyira Az emberek általában úgy fertőződnek meg, hogy érintkeznek a betegállat test nedveivel, ürülékével, húsával hanem otthon az állatürülék kezelése és a húsételek elkészítése során is, utóbbi esetében elsősorban a hús
- Így nézett ki a gyerekünk, amikor érte mentünk a bölcsibe
„Egyszerűen nem tudjuk elfogadni az intézmény által adott magyarázatot, hiszen több mint húsz karcolás
- Kis karácsony, nagy evések: ezért esszük túl magunkat az ünnepek alatt
használni mértékegységnek: egy ökölnyi lassan felszívódó szénhidrát (rizs, köles), egy tenyérnyi sovány hús
- Férfi fogamzásgátlás – a vazektómián túl
A Contraline nevű, virginiai székhelyű biotechnológiai cég a közelmúltban bejelentette, hús-vér férfiakon
- Felnőttem, anya, nem látod? Hamarosan én is anya leszek!
rossz gyerek, pedig felnőtt fejjel tudom, hogy nem voltam rossz, csak nem voltak egészséges határok húzva
- Vihar egy tál eperben – ne veszélyeztesd a gyerekemet!
Az el nem fogyasztott maradékot hűtőszekrényben tartsuk, más élelmiszerektől, különösen a hústól és tojástól Külön vágódeszkát rendszeresítsünk a zöldségek és gyümölcsök számára, amin soha nem vágunk húst vagy
- Lehetnek-e női hormonok a virsliben? – beszéljünk a fitoösztrogénekről!
A virsligyártásról azt érdemes tudni, hogy bár a virsli hagyományos formájában értelemszerűen húsból készül, manapság – főként az olcsóbb, kommersz termékekben – a húst kisebb vagy nagyobb részben szójával azért népszerű a virsligyártók körében, mert fehérjetartalma magas, ugyanakkor jóval olcsóbb, mint a hús élelmiszeripari előírások szabályozzák, és a gyártók szeretik ezt az előírt fehérjetartalmat a drágább hús kötelezően feltüntetik, azzal érthető módon nem dicsekszenek, ha termékük inkább szójából, mintsem húsból
- Károly herceg (most már király) is iskolai zaklatás áldozata volt
királyról – az egyik legmaradandóbb képem az, ahogyan egyedül sétál kék dzsekijében, szorosan maga köré húzva
- Tudtad, hogy a gyerekek szívesebben eszik az uzsonnát, ha uzsonnás dobozból csipegethetik?
Mindhárom főétkezés tartalmazzon teljes értékű fehérjét, mint például hús, hal, tojás, tejtermékek.
- Mellrákban halt meg a feleségem – fel lehet erre készülni?
A végére hoztam egy kis tudományos újdonságot arról, hogy a mellrák egyik formájában akár húsz éven át A British Medical Journal legfrissebb száma arról ír, hogy a mellrák egy speciális formájában akár húsz
- Miért nem megyünk oda a földön fekvő emberhez?
Az asszony állítólag megvető pillantások kíséretében, a gyerekét maga után húzva segítségnyújtás nélkül