Felnőttem, anya, nem látod? Hamarosan én is anya leszek!
Azt szokták mondani, hogy a szülőknek mindig gyerekek maradunk, legyünk akár 20 évesek, 40 vagy 60 évesek. Nincs is ezzel (mindig) baj, ha ez csak odáig terjed, hogy „vegyél sapkát kisfiam/kislányom, mert megfázol” De mi van akkor, ha egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni, hogy a gyerekük felnőtt, és még akkor is gyerekként akarnak bánni vele, amikor úton van az unoka?
Egy várandós kismama arról kért tanácsot a Redditen, mit tegyen, ha a szülei nem veszik komolyan, állandóan kioktatják és fogyatékosnak nézik. Pedig hamarosan ő maga is anya lesz.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
„Bár még csak várandós vagyok, úgy érzem a szüleim nem tartanak elég érettnek erre a feladatra, és előre látom, hogy mindenbe bele akarnak szólni. Eleinte apróságokon vettem észre, de ma egy olyan beszólás hagyta el anyukám száját, ami miatt ki szerettem volna írni ezt a kérdést, hogy most tényleg én látom rosszul a dolgokat?
Beszélgettünk, és én annyit mondtam, hogy én ezt nem engedem majd meg gyerekemnek. Ő visszakérdezett gúnyosan, hogy „miért, mit tudsz csinálni?” Én azt mertem mondani, hogy „ráparancsolok, hogy ilyet nem csinálunk”. Erre anya rám förmedt, mondván: „Na, azt próbáld majd meg! Te csak ne egrecíroztasd az én unokámat!”
Szerintem el lehet mondani értelmesen, ha nem értünk egyet valakinek a nevelési elveivel, de ez már konkrétan fenyegetés, hogy ne is merjem máshogy csinálni, mint ő. Tesómnak van két gyereke, ha anyáék vigyáznak rájuk, kb. minden szart megengednek nekik, fejükön ugrálnak, hajukat tépik, múltkor a kisebbik beletenyerelt a terhes hasamba, persze akkor sem szabad rájuk szólni. De én vagyok a patás ördög, amiért nem akarom, hogy a gyerekem semennyire se tudjon majd viselkedni.
Ti hogyan oldottátok meg ezeket a helyzeteket? Vagy engedjem el a fülem mellett? Kicsit azt érzem, ők akarják megmondani hogy neveljem…”
Mielőtt végiggondolnád, te hogyan oldanád meg, néhány hozzászólás a kommentszekcióból.
„Nekem anyósom ilyen. Kiteszem a gyerek ruháját, hogy mit akarok ráadni, de folyamatosan megkérdőjelezi, hogy ez nem vékony? Vastag zoknit adj rá! Ez a sapka jó? Kilóg a homloka. Adj rá még egy pulcsit! Mintha szellemi fogyatékos lennék, aki nem tudja, hogy mit adjon a saját gyerekére. Nyilván mindig azt adom, amit én jónak látok. Felettem nincs hatalma. Szerintem engedd el, amit okoskodnak. Egyszer csak beletörődnek, hogy attól, mert a világra rakott már előtted pár gyereket, még nem lesz ő az atyaúristen.”
„Sajnos ez nagyon gyakori szerintem. Én 30 évesen várom az első babám, és kb. 15 évesnek néznek sokszor, olyan megjegyzéseket kapok. Úgy kezelnek, mintha gyerek lennék, pl.: „Ugye tudod, hogy pelenkázó is kell, amin pelenkázni fogod?”. Mintha amúgy én nem járnék utána minden apróságnak és nem készülnék tudatosan a gyerek érkezésére. Ilyenkor mindig felhúzom magam pillanatnyilag, de aztán lenyugszom és rájuk hagyom, mert szerintem sokszor felesleges belemenni a vitába is, és úgyis mi fogjuk nevelni a gyereket a férjemmel.”
„Hasonlóan vagyok. 30+, első baba úton, de kb. bármit csinálok, megkérdezi, hogy „ez biztos nem árt a babának?”. Mintha valami felelőtlen tini lennék, aki szarik mindenre. Ami cuccokat vettünk, nagy része le lett fikázva, nem ilyen való egy kisgyereknek, miért nem ilyen, miért nem olyan.... nagyon bosszantó.”
„Én is elmúltam már 30, a férjem meg már bőven, mégis elejétől kezdve vannak ilyen beszólások: „Jaj, én úgy fogok félni, hogy nem tudjátok majd ellátni a babát!”, „Nagyon vigyázzatok, hogy el ne ejtsétek!”, „Úristen, bele se merek gondolni, hogy fogod te fürdetni?”, „A pólyázás már elavult dolog, úgyis hamar megunod majd és nem fogod használni”… Ezeket úgy próbáltam is ignorálni, de ez már kicsit kivágta a biztosítékot, hogy nem hogy alkalmatlannak, bénának néznek, de nem tartják tiszteletben a döntéseimet.”
„Én úgy voltam/vagyok vele, hogy ha csak kéretlenül mondják, hogy ezt vagy azt így vagy úgy csináld, azt meghallgatom és majd úgy csinálom, ahogy én akarom, ezekből sosem csináltam vitát. De pl. amikor anyukám kezdte mondani a 10 hónapos kislányomnak, amit ugye nyilván nekem szánt, hogy majd ő elviszi és kilyukasztatja a fülét és tesznek szép fülbevalót, akkor megmondtam neki, hogy „ha ezzel azt akarod elérni, hogy ne hagyjunk egyedül vele soha, akkor folytasd csak”.
„A legnagyobb harcom a hozzátáplálással kapcsolatban volt. Mamámnak 1000-szer elmondtam szépen, hogy nem adunk teát a pár hetes babának, nem adunk almát keksszel a 3 hónaposnak, nem kaphat csokis nápolyit, amikor kb. 2 hete kezdtük a hozzátáplálást stb. De ő soha nem értette meg, és legközelebb ugyanúgy el kellett mondanom, aztán egyszer kérdezés nélkül a saját sütijéből lecsippentett egy darabot és már nyomta volna a kislányom szájába, amikor megláttam és kiakadtam. Megmondtam, hogy az én gyerekem, úgy nevelem, ahogy akarom, és ha én azt mondtam hogy nem, akkor az legyen nem, és ha nem tudják tiszteletben tartani, amit mondok akkor nem kell többet lássák a dédunokát. Na, azóta csak azt meri megkérdezni, hogy van-e még tejem, eszik-e mindent a kicsi. Anyósomat a férjem osztotta ki egyszer, azóta mindenki megkérdez mindent, hogy szabad-e. Az én tanácsom, hogy tarts ki az elveid mellett, ha fontos nekik az unoka, akkor igazodnak hozzád, ha nem elég fontos ahhoz, hogy tiszteletben tartsanak téged, az anyját, akkor azt jelenti hogy limitálni kell velük a kapcsolatot.”
„A várandósságom eleje óta állandó téma az, hogy mit hogy fogok csinálni, és szerintem anyukámnak nem tetszik, hogy homlokegyenest nekimegyek az ő elveinek. Én másfajta nevelést szeretnék alkalmazni, és lehet, tudat alatt ez neki nem esik jól, úgy gondolja, hogy rossznak látom a módszereit. De nincs mit szépíteni rajta, mindketten neveletlenek voltunk, ami akkor ütközött ki, amikor közösségbe kerültünk. Ő csak annyit lát, hogy milyen boldog gyerekkorunk volt, azt nem látja, hogy oviban én voltam megbélyegezve mint rossz gyerek, pedig felnőtt fejjel tudom, hogy nem voltam rossz, csak nem voltak egészséges határok húzva, így nem tudtam alkalmazkodni a többiekhez. Suliban aztán nem egyszer ki is közösítettek, aminek voltak is később következményei… persze felnőttként nem fogom a szüleimet hibáztatni már, de én szeretném máshogy csinálni… aztán lehet, az én gyerekem meg majd ezt látja rossznak…”
Forrás: Reddit
Fotó: Shutterstock