Károly herceg (most már király) is iskolai zaklatás áldozata volt
Az iskolai bullying fontos probléma, amivel minden létező fórumon foglalkozni nemcsak szükséges, hanem kötelező is. Legutóbb például az múlt heti belgrádi iskolai lövöldöző motivációi között és egy nem is olyan régi hazai esetben sejlett fel, hogy talán az is közrejátszhatott tettében, hogy társai nem fogadták be, kiközösítették, nem találta meg velük a közös hangot.
De hogy Károly herceg – szombat óta III. Károly, a Brit Nemzetközösség uralkodója – is hasonló élményeket volt kénytelen megélni gyerekként, az talán sokak számára meglepő. A koronázás előtt néhány nappal egykori osztálytársa, Johnny Stonborough, író, PR és média szakértő visszaemlékezései jelentek meg több fórumon is ezekről az évekről.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A kis Charles és a kis Johnny is a Gordonstounba járt, ami Skócia északi részén, a Moray Firth folyó mentén fekszik, Invernesstől keletre. Johnny Stonborough úgy emlékezik, hogy az iskola önmagában nem lett volna rossz, hiszen tanítási időn túl sok mindent lehetett csinálni: lehetett vitorlázni (bár a kis Charles számára ez is kudarcba torkollott, ahogyan az emlékezés későbbi részéből kiderül), lehetett mindenféle közösségi tevékenységhez csatlakozni, volt az iskolában tűzoltóság, lehetett játszani a fúvós zenekarban, és parti őrséget is lehetett adni. Bár Johnny Stonborough úgy emlékezik, hogy ez utóbbi annyit jelentett, hogy órákig ülhettek és bámulhatták a szürke ég alatt a szürke tengert. Igaz, nyáron életmentés címén gyakran beugrottak a vízbe.
No de lássuk, és hogyan emlékezik az egykori osztálytárs az együtt töltött iskolai évekre úgy hat évtizeddel ezelőttről:
„Mindennél többet elmond a Gordonstounról őrzött emlékeimről, hogy sem én, sem a király nem oda írattuk be a gyermekeinket, hanem inkább Etonba, holott mindketten az előbbibe jártunk. Mindketten utáltuk, csak én nem akartam király lenni! Azt hiszem, neki azért kellett oda járnia, mert az apja is a Gordonstoun diákja volt, de abban különbözött tőlünk, hogy ő élvezte az ott töltött éveket. De a fiú, akire én emlékezem, még csak 13 éves volt, végtelenül félénk fiú, nem pedig Edinburgh hercege.
Mindez nagyon régen történt, 61 évvel ezelőtt, és a kisdiák – vagyis Károly herceg, ahogyan nekünk kellett szólítanunk – korántsem volt az egyetlen, akit a brit állami iskolában bandákba tömörülő idősebb fiúk zaklattak. De neki a háttere miatt még nehezebb dolga volt. Osztálytársak voltunk, de nem egy házban volt a szállásunk. De még így is köztudott volt, hogy a kollégiumban gyakran megtámadták, kiborították az ágyból, miközben aludt, ilyesmi. De az első alkalom, amikor saját magam is szemtanúja voltam a zaklatásnak, az egy rögbimeccs volt. Pár fiú úgy döntött, milyen jó hecc lenne egy kicsit piszkálni, ami azt jelentette, hogy megütötték, meghúzták a fülét. De Charles némán tűrte, egyszerűen csak folytatta, amit éppen csinált. Soha nem panaszkodott, soha nem magyarázkodott. Az én generációmba ezt sulykolták bele, a Gordonstoun saját mottójával alátámasztva: Plus est en vous – Több van benned, mint gondolnád.
A hercegről – most már királyról – az egyik legmaradandóbb képem az, ahogyan egyedül sétál kék dzsekijében, szorosan maga köré húzva, kezét mélyen a zsebében tartva. Miért emlékszem erre ennyire élesen? Mert nem a „megfelelő” fajta dzsekije volt. Az övé és az enyém is valami elegáns londoni ruházati üzletből származott egyébként, de ez csak újabb ok volt arra, amiért ugratni, csúfolni lehetett.
Az első időkben szinte lehetetlen volt vele barátkozni. Néhány fiú megpróbált barátságos lenni hozzá, de közben ők maguk figurázták ki saját magukat azért, mert a „király barátai” voltak. De a tanulásban azért talált némi vigaszt. Elég okos volt, és nem emlékszem, hogy a tanulmányi eredményei miatt piszkálni merték volna. Néha elengedte magát, és olyan dolgokat árult el többek között, hogy fogalma sincs, hogy a Buckingham palotában hol van a konyha. Nem hiszem, hogy viccelt.
Együtt jártunk táncórákra is. Lányok persze nem voltak, hiszen a Gordonstoun olyan volt, mint egy kolostor, kizárólag fiúiskola, így egymással kellett táncolnunk. Nem emlékszem a részletekre, hogy ki kit vezetett, vagy hogy egymás lábára tapostunk-e tánc közben, mindenesetre nevetséges volt. A feleségem joggal mondhatja, hogy olyan férfihoz ment hozzá, aki egykor a walesi herceggel táncolt.
Volt azonban egy dolog, ami nagyon menővé tette őt a szemünkben: volt egy testőre, Green őrmester, egy nagydarab, barátságos londoni zsaru egy Land Roverrel, aki mindenhova követte. A herceg megbízott benne azokban az első években. Talán ő volt a herceg egyetlen barátja. Ezzel kapcsolatban arra emlékszem, hogy aki keményen dolgozott, az kihajózhatott az iskola hajóján a Külső-Hebridákhoz, Stornowaybe. Egyszer a herceg is csatlakozott a hajókázáshoz, és amikor partra szálltak, azt mondták nekik, hogy választhatnak: moziba vagy a Crown Hotelbe mennek. Charles akkor 14 éves volt. A fiúk a Crown Hotelt választották, ahol a herceg valami töményet rendelt. Fogadok, hogy a mai napig azt kívánja, bárcsak a mozit választotta volna. Valaki eladta a sztorit a bulvármédiának, és elszabadult a pokol az országos sajtóban. A végeredmény az lett, hogy Green őrmestert kirúgták, a herceg ezzel elveszítette egyetlen barátját és bizalmasát.
Ki tudja, milyen sebeket hordoz abból az időszakból, hiszen több mint 60 éve történt. Nem hiszem, hogy a sérelmek érintetlenül hagyták volna. De Gordonstoun adta neki a természet szeretetét és az empátiát az emberek iránt az élet minden területén. Talán sok gyereknek nyújt némi vigaszt, hogy a brit király is iskolai zaklatás és megfélemlítés áldozata volt, mégis remek ember lett belőle.”
Fotó: Facebook