Hogyan állítsam le anyósom és az apósom?
A különböző fórumokat, kommenteket olvasva minden különösebb reprezentatív felmérés nélkül is bizton állíthatjuk, hogy az anyóssal és apóssal fennálló konfliktusok előkelő helyen szerepelnek a megoldandó – és sajnos sokszor megoldhatatlan – családi problémák listáján. Egy anonim anya beszámolója alapján most mégis tegyünk egy bátortalan kísérletet arra, hogy általános érvényű szabályokat fogalmazzunk meg a családi fegyverletétel érdekében.
Ki gondolta volna például, hogy a nagyszülőkkel fennálló viták leggyakoribb forrásai éppen az unokák: hogyan neveljük őket, mit adunk nekik enni, mit engedünk vagy éppen tiltunk számukra?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Ezen kívül további jó és kevésbé jó gyermeknevelési és babagondozási tanácsokat olvashatsz itt és itt, az Anyás-Apás oldal követőinek beszámolói alapján.
„Az anyósom ragaszkodna hozzá, hogy a négy hónapos babámat minden nap megetessem egy egész tojással, beleértve a sárgáját is. Szentül meg van győződve arról, hogy az anyatej már nem elegendő táplálék egy ennyi idős babának”
– írja valahol egy édesanya, aki egyben ahhoz is ötleteket, tanácsokat kér, hogyan tudná meggyőzni az anyósát arról, hogy ne szóljon bele a baba ellátása és nevelése körüli dolgokban, de persze nem is szeretné őt megbántani.
Erre valószínűleg most mindenkinek lenne valamilyen drasztikus vagy kevésbé drasztikus, udvarias vagy kevésbé udvarias tippje. De nézzük inkább azt, hogy mit ajánlanak a szakemberek egy ilyen helyzet megoldására. És mivel nem ez a mai témák, azon most lépjünk is túl, hogy az anyósnak ez esetben tényszerűen nincs igaza, hiszen például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is a kizárólagos szoptatást javasolja legalább 6 hónapos korig. Ráadásul tojás adása sem javasolt ilyen fiatal babáknak, bár kétségtelen, hogy tojás fogyasztásával viszonylag könnyen biztosítható a vas és más alapvető tápanyagok bevitele, no de nem 4 hónapos korban!
Nem meglepő módon a pszichológusok sem csak pszichológusok, hanem szülők is egyben, ezért magánéletükben is gyakran szembesülhetnek a nagyszülők jó vagy kevésbé jó szándékú segítőkészségével a baba megszületése után, ami különösen az elsőgyermekes szülők életét bonyolíthatja meg, ha nem megfelelő formában történik.
Az egyik gyermekpszichológus például így ír erről:
„Pedagógus és pszichológus képzettségem is van, aztán a gyermekfejlődéstanra szakosodtam. A családomnak mégis mindig megvolt/megvan a véleménye arról, hogyan nevelem a lányaimat. Emlékszem, amikor az első gyermekünk megszületett, az édesanyám és az anyósom is eljött hozzánk segíteni. Igazán hálás voltam a segítségükért, ennek ellenére nagyon megterhelő periódusként emlékszem arra az időre, különösen azért, mert újdonsült anyaként nagyon nehéz volt eldöntenem, mi a legjobb a kislányom számára. A legtöbb vitát a lefekvési idő és a heti rutin robbantotta ki mindig. Amikor lelkileg a helyemen vagyok, akkor nem élem meg akkor a nyűgnek, hogy lépten-nyomon meg kell, hogy indokoljam a nevelési elveimet, de amikor fáradt vagyok, akkor elegem van mindenkiből, beleértve a saját családomat is, akik folyton azt lesik, minősítik és időnként ítélik meg és el, hogyan nevelem a gyermekeimet. Szülőnek lenni akkor sem mindig könnyű feladat, ha éppen nincs ott senki, aki jogot formál arra, hogy mindenbe beleszóljon. Ezért mindig azt tanácsolom ilyen esetekben, hogy ha valaki – legyen az anyós, após vagy éppen a saját párunk – állandóan megkérdőjelezi és aláássa önnön szülői képességeinkbe vetett hitünket, akkor lépni kell. A következetlen szülői magatartás zavart és vitát, veszekedést szíthat a gyermekeinknél is.”
Ennek megelőzésére az alábbi tanácsokat adják a szakemberek:
Állítsuk fel a saját otthoni szabályainkat!
Mielőtt azonban ezt megtennénk, a következőket kell tisztáznunk a párunkkal:
Mit teszünk akkor, ha a másik olyat mond vagy csinál, ami a mi álláspontunk szerint nem tesz jót a gyerekeknek, illetve nem az ő érdekeiket szolgálja?
Melyek azok az abszolút érvényű, megkérdőjelezhetetlen szabályok, melyek soha nem képezhetik vita tárgyát?
Melyek azok a szabályok, amiket nem kell betartanunk akkor, amikor csak kettesben vagyunk?
Melyek azok a területek, ahol más családtagok több tapasztalattal rendelkeznek nálunk, ezért megengedhető, hogy némi autoritást gyakoroljanak?
Melyek azok a feladatok és felelősségek, melyeket hajlandóak vagyunk átadni a család más tagjai számára annak érdekében, hogy azt érezzék, ők is részesei a gyermekek életének?
Ne ragaszkodjunk mereven minden szabályhoz bármi áron!
Nem szükséges, hogy az élet minden apró mozzanatát csatatérre alacsonyítsuk, nem történik semmi jóvátehetetlen akkor sem, ha az adott szituációhoz igazítva időnként engedünk, nem kötjük magunkat mereven a lefektetett szabályokhoz. Ha például a nagymama saját maga által készített süteménnyel toppan be a hétvégén, nyugodtan parkoló pályára tehetjük egy időre a hétvégi édességfogyasztásra vonatkozó tilalmat, természetesen a mértékletességet továbbra is szem előtt tartva. Amikor azonban lényeges dolgokon kezdene dilemmázni akár valamelyik nagyszülő vagy más családtag, esetleg a saját gyermekünk, nyugodtan kiállhatunk a nevelési elveink mellett. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bár az idősebb generáció tagjai nyilvánvalóan nagyobb tapasztalattal rendelkeznek a gyermeknevelés terén, ezek a nevelési elvek gyakran már elavultak, idejét múltak, sokszor tévhiteken, mítoszokon alapulnak.
Igyekezzünk finoman és udvariasan megoldani a szituációt!
A legrosszabb, amit ilyen helyzetben tehetünk, hogy támadólag lépünk fel a másik féllel szemben. Ezzel jó eséllyel az égvilágon semmit nem oldunk meg, legfeljebb a másik megsértődik, ráadásul kellemetlen, feszült légkör alakult ki, ami a gyerekeket sem hagyja érintetlenül. Ehelyett igyekezzünk megokolni, miért döntöttünk úgy, ahogy. Amennyiben csak jelentéktelenebb véleménykülönbségről van szó, emlékeztessük a nagyszülőket arra, hogy ez a mi saját életünk, a mi saját szülői utunk, melynek megtétele során szükségünk van arra is, hogy hibázzunk és a hibáinkból tanuljunk.
Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy ilyen szituációkban is példaként tekintenek ránk a gyermekeink!
Természetesen vannak határok az agresszív és a védekező, „bocsánat, hogy élek” álláspont között egy ilyen helyzet megoldásakor. Sokat segíthet, ha mindig gondolunk arra is, hogy ilyenkor azt is látják és megtanulják tőlünk a gyermekeink, hogyan kell viselkedni, beszélni az idősebbekhez. Az, hogy természetesen nem vagyunk kötelesek szolgai módon követni az idősebbek véleményét és tanácsait, nem jelenti azt is egyben, hogy nem kell tiszteletet tanúsítani irántuk, megértéssel és türelemmel fordulni feléjük akkor is, ha történetesen nem értünk egyet azzal, amit mondanak vagy tesznek. Nem árt, ha kellő kíváncsisággal és nyitottsággal hallgatjuk őket, mert még az is előfordulhat, hogy hasznos dolgot tanulunk tőlük. A nagyszülőknek pedig azt kell megérteniük, hogy az, hogy valamit másként csinálunk a saját gyermekeinknél, mint ahogyan ők tették szülőként, nem jelenti azt, hogy az egyik rossz, a másik jó, egyszerűen csak más.
Ne engedjük, hogy bárki verbálisan vagy másként bántalmazzon bennünket azért, mert nem értünk egyet vele!
Ezt a tanácsot talán nem kell különösebben magyarázni, ráadásul a gyermekekre is negatív hatással lehet, ha a szülőkön kívül más is állandóan beleszól a nevelésükbe, ezért folyton egymásnak akár gyökeresen ellentmondó elvárásoknak kellene megfelelniük.
Bízzunk saját szülői képességeinkben és megérzéseinkben!
A legfontosabb: a gyermekneveléshez nem létezik mindenki számára használható kézikönyv. A gyermeknevelés bennünket is nevel, oktat, formál, fejleszt, ezért fogadjuk meg a használható tanácsokat, de ezentúl neveljük úgy a gyermekeinket, ahogyan helyesnek gondoljuk.
Fotó: Dreamstime
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!