Anyás-Apás · 2021.06.30 12:49 · 5 perc

Azért nem hívtuk meg a gyereked, mert borzasztóan viselkedsz anyaként

Lényegében ezzel magyarázta egy anya, miért maradt ki egy kisfiú a szülinapi partira meghívott barátok közül. Még mielőtt bárki is felhorkanna, hogy milyen már az anya hibája miatt a gyereket büntetni, ismerjük meg a teljes történetet. Aztán lehet, hogy a sztorit végigolvasva is ugyanez lesz a véleményed. De az is lehet, hogy nem.

A „Te hogyan oldanád meg?” című rovat következő történetét olvasod.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy anya a Reddit nevű online platformon osztotta meg a történetét, egyúttal a többiek véleményét is kérte, hogy helyesen cselekedett-e, amikor az anyja hibájából lett nem szívesen látott vendég náluk a kisfia egyik barátja. Eddig kétszer hívták meg ugyanis, az anyja pedig kétszer nem tartotta be, amit előzetesen megbeszéltek a meghívással kapcsolatban.

A 10 éves kisfiú legutóbb ottalvós partit rendezett a szülinapján, ahová az összes barátját meghívta az osztályból – egy kisfiút kivéve. Mert a szülők úgy gondolták, hogy most lett elegük, ami sok, az sok. Az előző meghívások alkalmával ugyanis a kisfiú – nevezzük Jamesnek – jóval hosszabb ideig maradt náluk, abból az egyszerű okból, hogy az édesanyja csak órákkal a megbeszélt időpont után ment érte.

„Amikor az előző alkalmakkor a meghívókat szétküldtük, mindegyiken pontosan megjelöltük, mikor van vége a partinak, amikorra kérjük, hogy a szülők jöjjenek a gyerekeikért. Ez az időpont legutóbb 11 óra volt, mert utána korábban már lefixált családi programra készültünk. Mindegyik gyereket hazavitték a szülei 11 órára, egyedül James volt még mindig nálunk. Először nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, arra gondoltunk, hogy egy kicsit késik az édesanyja. Fél egykor ráírtam, hogy mikor jön már a gyerekért, amire azt válaszolta, hogy éppen ebédel, de mindjárt nálunk lesz. Kettőkor újra írtam, hogy sürgősen jöjjön, mert egy órán belül nekünk is el kell indulnunk otthonról. Azt hittük, hogy erre már azonnal megjelenik, de továbbra is hiába vártunk. Négy órakor telefonon hívtam, nem vette fel, de hagytam neki egy hangüzenetet, hogy ha 30 percen belül nem jön a gyerekért, akkor rendőrt hívok és feljelentem a gyermeke elhanyagolása miatt. Erre negyedórán belül megjelent és valami hülye kifogást makogott arról, hogy mennyire elfoglalt, meg hogy a többi gyerekét kellett a programjaikra fuvaroznia.”

Így a gyerek a következő partinál már nem szerepelt a meghívottak között.

„A kisfiú egyébként mindig jól nevelten viselkedett, amikor nálunk vendégeskedett. Szóval nem az ő hibája, hogy többé nem akarjuk meghívni. Az anyukája bizonyára értesült arról, hogy a fia nélkül rendeztük meg a partit, mert ma kaptam tőle egy üzenetet, amiben számon kéri, miért nem hívtuk meg a gyerekét. Őszintén válaszoltam neki, hogy azért, mert ő nem képes időben jönni a gyerekéért, mi pedig nem akartuk megkockáztatni, hogy aznapra fuccsba menjen minden további családi programunk. Elmagyaráztam, hogy belefáradtunk, hogy minden dolgunkat az ő elfoglaltságaihoz igazítsuk. Erre beképzelt hülye picsának nevezett, törölt az ismerősei közül a Facebookon és letiltotta a számomat a telefonján.”

A kommentelők szinte kivétel nélkül a történetet közreadó anya pártjára álltak. Egy jellemző vélemény a sok közül:

„Őszintén megmondtad neki, mi a baj vele. Igazad van, elnézést. Nem szeretném, ha miattam a fiamat büntetnétek, ezért adjatok nekem még egy esélyt, hogy bebizonyítsam, hogy igazából nem ilyen vagyok – valami ilyesmit mondhatott volna. Ehelyett bunkó módon visszaszólt és letiltott téged mindenhonnan?”

Nos, te hogyan oldanád meg? Próbáld beleképzelni magad mindkét anya helyébe!

Fotó: Adobe Stock

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Nem jönnek el a szülinapi partira, és még csak ki sem mentik magukat? Ez normális?

Pokol kénköves tüzén égjenek a lusta anyák!(?)

Kidobtam a gyerekem szertehagyott játékait, na és?

Apám nem tiszteli az intimszférámat, mit tegyek?

Mérgező nagyszülők: nálatok van kedvenc unoka?

Mennyi a túl sok karácsonyi ajándék?

Mese a tanító néniről, aki nem tud 15 nevet megjegyezni

A férjem eldugta a tápszert, muszáj szoptatnom

Hogyan védjem meg a feleségemet a szülei nyelvétől?

Az anyósom nem hajlandó nevén nevezni a gyerekemet

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük