top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Úgy éreztem, nem vagyok jó anya – pedig „csak” mellrákom volt

Frissítve: 2020. szept. 8.

Ismerjétek meg Vickit, akinek mellrákja 12 héttel kislánya születése után derült ki – akkor, amikor még csak szoptatta a babát. Azért gondoltam, hogy elmesélem a történetét, mert sok szempontból tipikus.


Vicki műtéten is átesett, és amikor azt tapasztalta, hogy a fájó hegek miatt nem tudja felemelni a kislányát, azt érezte, nem jó édesanya. Pedig a lehető legjobb.

 

Vicki Keating Birmingham mellett él. Már volt egy 8 éves nagyobb gyermeke, amikor tavaly ősszel megérkezett hozzájuk Rey. Vicki nem gondolt semmi rosszra, amikor novemberben az ágyon fekve csomót vett észre a mellében.

„Tizenkét héttel azelőtt szültem, és éltem a kisbabás anyák életét szoptatással, éjszakai kelésekkel, alváshiánnyal. Akkor gondoltam először arra, hogy valami nincs egészen rendben, amikor egy kemény csomót vettem észre a mellemben, miközben az ágyon feküdtem. Először semmi rosszra nem gyanakodtam, hiszen fiatal vagyok, a családunkban még senkinél nem fordult elő hasonló betegség, én pedig korábban azt hallottam, hogy a mellrák inkább ilyen nőket érint. Elmentem a háziorvosomhoz, aki megvizsgált, de nem érzett semmit, ezért arra tippelt, hogy biztosan csak egy elzáródott tejcsatorna okozta az Ijedelmet. Mindenesetre a biztonság kedvéért beutalt a kórházba, akkor mammográfia és ultrahangvizsgálat történt, és mintát is vettek a mellemből.
Amikor visszamentem az eredményért, és az orvos megkérdezte, hogy van-e velem valaki, vagy egyedül jöttem, már sejtettem, hogy nagy baj van. Amikor megtudtam, hogy mellrákom van, egy világ omlott össze bennem. Néztem a kislányomat a férjem ölében, és csak arra tudtam gondolni, hogy nem látom majd a gyerekeimet felnőni. A kisebbik gyermekem három hónapos volt akkor.”

A diagnózis: tripla-negatív mellrák

Kiderült, hogy Vickinél a mellrák egy különösen agresszív formája, úgynevezett tripla-negatív mellrák áll fenn. A tripla-negatív mellrák azt jelenti, hogy a daganatban a lehetséges háromféle úgynevezett hormonreceptor közül egyik sem mutatható ki, tehát a ráksejtek nem reagálnak a hormonkezelésre, illetve az egyéb olyan úgynevezett célzott terápiákra sem, megyek éppen ezeket a receptorokot veszik célba. Emiatt a betegség legyőzésére különösen agresszív módszerekre van szükség, és a siker esélye is kevésbé garantált, mint a mellrák egyéb formái esetén. Az összes mellrák kb. 10-20 százaléka tartozik ebbe csoportba.

Vicki esetében először kemoterápiára került sor, hogy megkisebbítsék a daganatot, majd műtétet végeztek. Vicki úgy döntött, hogy nem kockáztat, ezért úgynevezett kettős masztektómiát kért, azaz mindkét mellét eltávolították. (Nála is ugyanaz a műtét történt, mint például néhány évvel ezelőtt Angelina Jolienál, aki azonban másokból választotta ezt a műtétet: nála kiderült, hogy hordozza a mellrákra hajlamosító génhibát, ezért a mell-levételre megelőző célzattal került sor.)

Wickinél a műtét után sugárkezelést is végeztek. És ekkor volt az a pont, amikor a fájó hegek miatt képtelen volt felemelni néhány hónapos kislányát.

„Azt hittem, megszakad a szívem, amikor volt olyan időszak, amikor hetekig képtelen voltam felemelni és magamhoz ölelni őt. Még a karomat sem tudtam megemelni, nemhogy a babát. Úgy éreztem, rossz anya vagyok, amikor az éjszaka közepén képtelen voltam megnyugtatni a síró kislányomat, úgy éreztem, kudarcot vallok anyaként. Szüksége lett volna az anyjára, de a legtöbb, amit tenni tudtam érte, hogy a párom vagy az anyám egy párnán a mellkasomra tette.”

A jelenben élek, nem emlékezem és nem tervezek

Sajnos Vicki betegségére itt nem került pont, hiszen az utólagos kontrollvizsgálatok azt jelezték, hogy még mindig maradtak daganatsejtek a mellében.

„Most szájon át kapok kemoterápiás szereket: 14 napon át reggel és este kell bevennem 6 tablettát, majd 7 napos szünet következik, és ezt ismételjük 8 ciklusban. Emellett más gyógyszereket is kapok, melyek leginkább a kemoterápia mellékhatásainak enyhítésére szolgálnak. Ez egészen januárig tart majd.
Továbbra is szorongok a jövő miatt, és nagyon nehéz pozitívnak maradni akkor, amikor mindenütt olyan nők történetébe ütközöl, akik elveszítették a küzdelmet a tripla-negatív mellrákkal szemben. Úgy döntöttem, hogy a jelenben élek, nem nézek hátra és nem gondolkodom azon, mi lesz később. Szerencsésnek érzem magam, hogy két ilyen csodálatos gyermekem van, ők jelentik számomra az egész világot, és ők motiválnak minden nap. Tudom, hogy nem veszíthetem el optimizmusomat. A gyermekeim miatt nem tehetem.”

Mellrák szoptatás alatt

A szoptatás sokféle szempontból különleges egy nő életében. A szoptatás olyan együttlét, amikor az anya csak a babára és önmagára figyel. Nem véletlen, hogy vannak esetek, amikor éppen a szoptatás alatt merül fel a gyanú, hogy valami nincs rendben. A mell állománya, szerkezete a terhesség és a szoptatás alatt normális körülmények között is megváltozik, és a helyzetet csak bonyolítja, ha valamilyen szoptatási szövődmény – például gyulladás, tályog – alakul ki. Ilyen körülmények között sokszor nehéz megmondani, hogy például a csomó, amit az édesanya szoptatás vagy fejés közben tapint a mellében, emlőrák jele-e vagy valamilyen ártatlan elváltozás.

Fontos leszögezni, hogy bár valós veszély, hogy az emlőrák éppen a szoptatás alatt jelentkezik, ám ez nem gyakori jelenség, mindössze néhány százalékot tesz ki az összes emlőrákos eseten belül.


A szoptatás alatt diagnosztizált mellrákról az Intima.hu-ra írtam korábban egy cikket, melyben mindent megtalálsz a témáról.



Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás
bottom of page