Anyás-Apás · 2019.10.22 16:00 · 5 perc

Repül a… repül a… várandós

Szinte már közhelynek számít, hogy a világ manapság már állandó mozgásban van. Hiszen a modern közlekedési eszközök segítségével ma már alig néhány óra alatt eljuthatunk a Föld legtávolabbi pontjára. És ebből az állandó mozgásból a várandósok sem maradnak ki.

Összeszedtem néhány gyakorlati tanácsot, ha várandósan utazol.

Januárban már volt egy témahét az Anyás-Apáson, mely idő alatt sokféle aspektusból körbejártam a repülőgépes utazás kérdését, történjen az várandósan, kis- vagy nagyobb gyerek(ek)kel.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Akkor az egyik cikkben részletesebben is kitértem, hogy az egyes légitársaságok meddig engedik gépeik fedélzetére a várandósokat, illetve milyen igazolásokat követelnek meg a repülés előtt. Akkor leírtam, hogy többnyire a terhesség 36. hete a „bűvös határ”, de ez nem kőbe vésett szabály, minden légitársaság maga hozza meg az erre vonatkozó szabályait. Éppen ezért mindig érdemes jó előre tájékozódni.

Most inkább kicsit általánosabban szedtem össze néhány szempontot, tanácsot, ha valaki várandósan indulna útnak – nem feltétlenül repülőgéppel.

1. Akkor utazz, amikor neked a legkényelmesebb!

Ez általában a második trimesztert jelenti optimális esetben, hiszen az első trimeszterben a koraterhességi tünetek, a harmadik trimeszterben a has méretéből adód kényelmetlenségek keseríthetik meg az utazást.

2. Legyen mindig B terved!

Azaz tudd, hogy ha a dolgok nem a tervezett irányba fordulnak, akkor kihez, hová fordulhatsz. Ez elsősorban a helyi egészségügyi lehetőségek feltérképezését jelenti.

3. Köss utasbiztosítást!

Ezt talán nem nagyon kell magyarázni.

4. Az orvosi papírokat vidd magaddal!

Ez is előzetes tervezést igényel, hiszen nem biztos, hogy minden orvosi papírt azonnal kiad a kórházad vagy védőnőd.

5. Légy proaktív a problémák elkerülésére!

Ez többek között és kiemelten a trombózis megelőzését szolgálja olyan esetekben, amikor hosszabb időre mozdulatlanságra kényszerülünk, például a repülőgépen. Ilyenkor igyekezz minél gyakrabban átmozgatni magadat.

6. Legyen nálad elegendő folyadék és egészséges nassolni való!

7. Tarts magadnál fertőtlenítő gélt/folyadékot!

Sokféle vírus bekavarhat az utazásba, például a norovírus, ami hányós, hasmenéses állapotot eredményez. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a gyakori kézmosás fontosságát sem.

8. Fogd az autóutakat a lehető legrövidebbre!

Az autóban nemcsak a hosszas egy helyben ülést jelenthet problémát, hanem a biztonsági öv is.

9. A repülőgépen folyosó mellett ülést foglalj, még ha ez pluszköltséggel is jár!

Ha nem az ablakhoz húzódsz be, több lehetőséged van felállni, mozogni, mosdóba menni.

10. Légy figyelemmel a célállomás hely időjárására!

11. Készíts össze elsősegélycsomagot!

Ebben kapjanak helyet a legfontosabb gyógyszerek is.

12. Szerezd be a szükséges igazolásokat!

Erre a bevezetőben már röviden utaltam. Minden légitársaság maga hozza meg a saját szabályait arra nézve, hogy várandósan meddig lehet repülni velük. A határ általában a 36. hét, de lehetnek eltérések plusz/mínusz. Vannak társaságok, akik nem kérnek írásos igazolást, míg mások – például az Emirates – igen.

13. Ne vállald túl magadat!

Nem kell túl sokat bevállalni, legyenek beiktatott szünetek, pihenőnapok.

14. Optimálisan válassz poggyászt!

Ez nagy vonalakban minél könnyebb, könnyen mozgatható csomagot (például válltáska vagy kézitáska helyett gurulós bőröndöt) jelent.

Jó utat!

#utazás #repülés #várandós #terhesség

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

5+5 tipp, hogy gyerekkel se legyen rémálom a repülés

Várandósan repülni: biztonságos vagy nem biztonságos?

Gyerekkel utazni – hová, hogyan?

Királyként repülnek a kisgyerekes szülők a turistaosztályon

Egyszerű fültrükk, ha gyerekkel repülsz

Beteg gyerekkel is repülök, közöd?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük