top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Nemcsak a forró autó veszélyes, hanem a forró gyerekszoba is

Frissítve: 2020. aug. 19.

Három évvel ezelőtt ugyanilyen forró kánikulai nap volt, mint ma. Egy anya a délutáni alvás után nem tudta felébreszteni hároméves kislányát. A mentősök szerencsére gyorsan érkeztek, így nem történt tragédia. Kiderült, hogy a kislány kritikus állapotát hőguta okozta, testhőmérséklete és a szoba hőmérséklete is az egekben volt.

A körülmények ilyen extrém együtt állása szerencsére nagyon ritkán fordul elő, de figyelj arra, mit eszik, iszik és csinál a gyermeked a kánikulában. A forró autókról volt már szó, most jöjjenek a forró gyerekszobák!

 

Azon a három évvel ezelőtti napon a kanadai Edmontonban szokatlanul magasra szökött a hőmérséklet. A hőmérő higanyszála 32 Celsius-fok fölé kúszott, ami különösen kivételes eset ezen a vidéken. Nem ez volt az első kánikulai nap, ezért az anya igyekezett a kinti hőségtől távol tartani két kislányát, a 3 éves Anastasiát és az 1 éves Arielt. A nagyobbik kislány ebéd után játszott egy kicsit kishúgával, majd a hálószobába ment, hogy aludjon néhány órát. Az anya semmi szokatlant vagy furcsát nem észlelt egészen addig, amíg másfél óra múltán ébresztgetni kezdte a kislányt, aki semmire nem reagált.

„Izzadt és vörös volt a teste. Rettenetes volt”

– idézte fel később a pánikkal teli perceket az anya.


A kiérkező mentősök megállapították, hogy a gyerekszoba levegője extrém módon felforrósodott: csaknem 50 Celsius-fokot mértek, a kislány testhőmérséklete pedig 40 Celsius-fokra kúszott fel, vércukorszintje leesett.


A mentősök ezt látva gyorsan cselekedtek: a kislány testét hűteni kezdték és cukoroldatot adtak neki. Tizenöt idegőrlő perc telt el, mire a kislány kinyitotta a szemét.

„Nagyon-nagyon-nagyon nagy szerencsénk volt. Csak percekre voltunk attól, hogy valami jóvátehetetlen történjen”

– mondja az édesanya. A kislány picit megriadt, hogy került hirtelen annyi idegen a szobájába, de ezen kívül komolyabb baj nem érte, és maradandó károsodás sem maradt vissza.

„Ez olyasmi, amiről soha nem gondoltam volna, hogy megtörténik velünk. És persze egy anya mit csinál ilyenkor? Saját magát marcangolja, hogy miért hagyta egyedül a hálószobában a gyereket”

– osztotta meg bűntudatát az anya.


Pedig ez valóban olyan dolog, amire nemigen lehet felkészülni, egyszerűen „csak” sok kedvezőtlen körülmény nagyon rossz csillagállás szerint rendeződött azon a délutánon. Kanada azon régiójában a nyári hőmérséklet sem nagyon emelkedik 25-25 Celsius-fok fölé, és – többek között emiatt – a családi házban nem volt klíma. Az anya ugyan nyitva hagyta az ablakot, de a redőnyöket leengedte, így a nyitott ablak nem biztosított elegendő légmozgást.

A két kislányát egyedül nevelő anyát szinte sokkolta, hogy egyik kislánya saját otthonukban szenvedett hőgutát és veszítette kis híján az életét. De példaértékű módon tett azért, hogy mással ez ne fordulhasson elő: történetüket minden létező közösségi oldalon nyilvánosságra hozta.

A gyerekek szervezete még labilis

Ezekben a kánikulai napokban a legfontosabb, amit mindig észben kell tartanunk, hogy a kisgyerekeknek sem a hőközpontja, sem pedig a folyadékháztartása nem olyan fejlett és profi, hogy pikkpakk alkalmazkodni tudjon a szélsőséges vagy hirtelen változó külső körülményekhez. Ezért öltöztetjük fel őket különös gonddal hideg időben – és ezért kell különösen figyelnünk rájuk ezekben a kánikulai napokban is. És ezért fontos, hogy nyári hőségben mindig kínáljuk őket folyadékkal – akkor is, ha ők maguk nem jelzik, hogy szomjasak.

Pótoljuk a folyadékot!

Anyatejes babáknál a legegyszerűbb a helyzet: az igény szerinti szoptatás szinte mindent megold. Tápszeres babák esetén két etetés között, illetve 6 hónapos kor után már kínálhatunk plusz innivalót a babának forralt, majd lehűtött víz vagy kifejezetten a babák számára készült babavíz formájában.


Ne adjunk szomjoltásra üdítőitalt, gyümölcslevet vagy teát, mert ezek – amellett, hogy felesleges kalóriákkal terhelik a szervezetet – nem igazán oltják a szomjat, sőt akár fokozhatják is azt.

Ne engedjük túlhevülni a szobát!

Azt, hogy a szobában túlságosan meleg van, többek között onnan lehet észrevenni, hogy a baba vagy kisgyerek nyugtalanná válik, nyugtalanul is alszik, a délutáni alvásból vagy éjszaka többször is felébred. Előfordulhat, hogy étvágytalanná válik.


Sokat segíthet, ha az ablakok lesötétítésével igyekszünk megakadályozni, hogy a nap túlságosan felhevítse a helyiséget. Ennek során azonban – tanulva a fenti esetből is – ügyelni kell arra, hogy a megfelelő légmozgás, szellőzés biztosítva legyen. Szellőztessünk gyakran. Éjszakára nyitva hagyhatjuk az ablakot - ha van szúnyogháló, nincs huzat, és gondoskodtunk arról, hogy a nyitott ablak semmiképpen sem okozhat balesetet.


Nap közben rendezhetünk a kertben, udvaron vagy teraszon babapancsolást is, ami amellett, hogy jó móka, még hűti, frissíti is a gyerek testét. Azt ugye mondani sem kell, hogy eközben egy pillanatra se hagyjuk felügyelet nélkül a babát – különben nem a hőguta, hanem a fulladás jelenthet halálos veszedelmet a picire nézve.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás
bottom of page