• Anyás-Apás

Hétköznapi hősök: „Az idegen, aki megnyugtatta az autista kisfiamat”

Egy anya a neten mondott köszönetet egy ismeretlen férfinak, aki kérés nélkül is a segítségére sietett, amikor autista kisfia kiborult pusztán arra a felvetésre, hogy lassan vissza kéne fordulniuk és hazamenniük a tengerparti sétából.

A történet mindenesetre alkalmat nyújt arra, hogy ismét beszéljünk egy kicsit az autizmusról. Hiszen az elfogadás első lépése, ha beszélünk a témáról. Még akkor is, ha a történetben szereplő férfi beszéd helyett inkább cselekedett.

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Mostanában, elidegenedett világunkban egyre több szó esik arról, hogy idegenek ne szóljanak bele az életünkbe, elég csak például arra gondolni, hogy a várandósok manapság már sokszor azt is zaklatásnak veszik, ha bármilyen kedvesen is rákérdez valaki a gyermekvárás bármely aspektusára. Lehet azon vitatkozni, hogy ez helyes vagy helytelen, de azért sem lenne értelme ezen pörögni, mert a határokat mindannyian máshol húzzuk meg, amitől innen még kedves érdeklődés és odafigyelés, amint túl viszont már a „közöd?” kategóriája. De azt senki nem vitatja, hogy vannak helyzetek, amikor kifejezetten jól tud jönni, amikor egy vadidegen a mi problémánkat a saját problémájának is érzi és segíteni próbál.


Erre hoztam most egy történetet, utána persze beszélünk egy kicsit az autizmusról is.

Natalie Fernando a neten nyilvánosan mondott köszönetet egy „hős” ismeretlennek, amikor 5 éves autista kisfia, Rudy hosszas kiborulást produkált egy tengerparti séta alkalmával. A konfliktust az okozta, hogy az anya figyelmeztette a kisfiút, hogy ideje visszafordulni és hazamenni. Rudy azonban ezt másként gondolta, és ezt úgy adta a környezete tudtára, hogy sírva-kiabálva lefeküdt a földre. Jöttek-mentek a sétálók körülöttük, többségük arcáról könnyen le lehetett olvasni, mit gondolnak az anyáról, aki képtelen megzabolázni neveletlen gyermekét. Mindenki elment mellettük anélkül, hogy legalább megkérdezte volna, tud-e segíteni valamit. Mindenki, kivéve egy valakit. Egy férfi megállt segíteni, és miután Natalie elmagyarázta neki, hogy a kisfia autista, ezért akár egy ilyen laza tengerparti séta is váratlan kihívásokat támaszthat számára, a férfi – akiről később kiderült, hogy Iannek hívják – nem sokat teketóriázott, hanem lefeküdt a kisfiú mellé és beszélgetni kezdett vele.


A dolog működött, Rudy hamar felhagyott a kiabálással, felállt és hajlandónak mutatkozott arra, hogy édesanyja és az ismeretlen férfi kíséretében az autójukhoz menjen és beüljön, készen arra, hogy a séta végeztével hazatérjenek végre.


Natalie a Better to be Different („Jobb különbözni”) Facebook-oldalon osztotta meg történetüket, melyben ezt írta:

„Egy „hős” ismeretlen segítsége mentett meg bennünket egy órákon át tartó kiborulástól vagy attól, hogy a fiam megüssön, hiszen teljesen elvesztette az önkontrollját, és ilyenkor nagyon agresszív tud lenni. Egy férfi, akit azelőtt életemben soha nem láttam, odajött hozzánk és megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Aztán lefeküdt Rudy mellé, és csendes, nyugodt hangon beszélni kezdett hozzá. Megkérdezte, hogy hívják, aztán elmondta neki, hogy tisztában van az állapotával és tudja, hogy milyen nehéz lehet neki akár egy egyszerű séta is.”

A posztban megszólalt Natalie többi gyereke is, a 14 éves Eden és két nevelt lánya, Eva és Layla is, akik elmagyarázták, hogy Rudy imád sétálni, de rögtön kiborul attól, ha megfordulnak valahol és visszafelé indulnak.

„Éppen ezért általában úgy igyekszünk alakítani a séta útvonalát, hogy egy kört zárjon be, így nincs szükség arra, hogy bárhol is meg kelljen fordulnunk és az ellenkező irányba indulnunk. De vannak olyan szituációk, amikor ez nem megoldható, például amikor a parton megnézzük a csónakokat, ami Rudy kedvenc elfoglaltságai közé tartozik. Ilyenkor muszáj valahol megfordulnunk, amitől ő mindig kiborul. Általában tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket, de alig két hét telt el azóta, hogy a járvány után ismét megkezdődött a tanítás az iskolában, és ez így együtt már túl sok volt Rudynak”

– mesélték.

„Végtelenül hálás vagyok neked, Ian, és soha nem felejtem el a kedvességedet. Különösen egy olyan világban, amikor beszélni könnyű, de cselekedni nem annyira”

– zárta a beszámolót Natalie. Végül arra kérte a többi szülőt, hogy ha hasonló helyzetbe kerülnek, akkor szakítsanak időt és figyelmet egy rövid kérdésre: „Minden rendben van?” De még ennél is fontosabb, hogy a körülmények ismerete nélkül ne ítéljék meg és el sem a szülőt, sem a gyereket. Tökéletesen elég, ha „csak” kedvesek velük.

„Mindannyian járjuk a saját utunkat és legjobb tudásunk szerint igyekszünk navigálni az életünket, de néha vannak olyan pillanatok, amikor egy vadidegen ember kedvessége változtatja meg a teljes napunkat.”

Natalie azt is elmondta, hogy rendszeresen kap megjegyzéseket és elítélő pillantásokat a kisfia viselkedése miatt:

„Egyszer már eljutottunk arra a pontra, hogy az ilyenek miatt hónapokig ki sem mozdultunk otthonról. Millió beszólást kaptam már arra, hogy maradjak inkább otthon egy ilyen gyerekkel, bevásárlás közben sokan morogtak már az orruk alatt Rudy viselkedését látva, és meglepően sokan képesek elítélően nyilatkozni már egy ilyen kisfiúról is amiatt, mert azt gondolják, hogy egyszerűen neveletlenségből vagy rosszaságból viselkedik úgy, ahogy. Olyan szívesen mondanám ilyenkor, hogy jöjjön és beszélgessünk egy kicsit a dologról, mert akkor el tudnám magyarázni, hogy mit és miért csinál a kisfiam, de kevés kivételtől eltekintve az emberek túlságosan gyorsan alkotnak elítélő véleményt a tények és körülmények ismeretének teljes hiányában. Az étterem különösen nehezített terep az autista kisfiam számára, ezért általában csak olyan helyre megyünk, ahol ismernek minket, az ismerős környezet Rudyt is megnyugtatja. Annyira könnyű azt tanácsolni, hogy ne menjünk sehova, de mi és a gyermekünk is ezen a világon él, ezért nem zárhatom be a lakásba. Már csak azért is magammal kell vinnem, amikor kimozdulok, hogy megtaníthassam hogyan kezelje a különböző helyzeteket ahhoz, hogy később is élhető legyen az élete. A történetünk megosztásával az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet a problémára, és hogy a többi érintett szülő is tisztában legyen azzal, hogy nincsenek egyedül. Álmomban sem reméltem, hogy a posztom ekkora visszhangot kelt, de nagyon boldoggá tett az érdeklődés és a sok pozitív visszajelzés. Így legalább rengetegen bele láttak abba, hogy autista gyermek szüleiként min megyünk keresztül nap mint nap.”

Mi is az autizmus?

Anélkül, hogy belemennénk az autizmus részleteibe − annál is inkább, mert az autizmus egy rendkívül széles spektrumú betegség (autizmus spektrum zavarnak is nevezik), melynek tünetei az alig észrevehetőktől az igen súlyosakig igen sokfélék lehetnek −, az autizmus leginkább azokat a képességeket érinti és zavarja meg, melyek a környezettel való interakciókhoz, illetve a másokkal való kommunikációhoz szükségesek. Ezen kívül egy autista ember másként érzékeli a körülöttünk élő világot, mint a nem autisták.

Fotó: Adobe Stock


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Mégsem kell az örökbe fogadott autista kisfiú az influenszernek, visszaadja

Az autisták szerint az oltásellenesek csak ártanak nekik (is)

Kutyák és autisták: ne durrogtass, lécci!

Három gyerekkel és az autizmussal Indiában

Gyertek el az autista kislányom szülinapjára!

Segítség, csak egyetlen ruhát hajlandó viselni a kislányom!

Az oltásellenesség nem (csak) az autizmusról szól!

Ismerd meg az autista Julia családját!

Multivitaminokkal az autizmus ellen?

Autista gyereknek nincs helye a repülőgépen!

Nagyra becsült gyermekpszichiáter vagy náci háborús bűnös?

Suszternak lyukas a cipője – Lehet, hogy aspergeres a gyerekem?

Tömegközlekedés egy autista szemével


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás