top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Segítség, csak egyetlen ruhát hajlandó viselni a kislányom!

Egy nő a Twitteren kért segítséget barátnője kislányának. Elsie autista, ezért csak egy bizonyos ruhát hajlandó felvenni. (Ezt viseli a most bemutatott fotón is.) "Kérlek, ne ítélkezzetek. Vannak dolgok az életben, amivel az ember egyszerűen nem képes megbirkózni - írta.


Ezt a modellt azonban már nem árusítják, ezért arra kérte a twitterezőket, hogy akinek van ilyen otthon, attól szívesen megvásárolnák. 

 


Alig posztolta ki a kérését, máris működésbe lendült a gépezet. Perceken belül nagyon sokan megosztották a posztot, és nem sokkal később érkezni kezdtek a konkrét felajánlások is. Egy anya azt írta, hogy neki pár számmal nagyobb ruha lapul otthon a szekrényben, mint a kislány mostani mérete, de örömmel elküldi, jó lesz később, ha Elsie továbbra is ehhez a ruhához ragaszkodik. Egy másik twitterező felajánlotta, hogy a minta alapján megvarrja a ruhát a kislánynak. Ez azonban csak félmegoldás lett volna, mert az is fontos, hogy az új ruha anyaga pontosan olyan legyen, mint a most használté.  Sőt maga a ruha forgalmazója, a Next is hamarosan jelentkezett. Ők azt írták, hogy egy darab sincs már náluk raktáron ebből a már kifutott termékből, de felveszik a kapcsolatot a ruha beszállítójával, hátha náluk még akad néhány elfekvő darab. Ha nem, akkor megpróbálják megtalálni annak a lehetőségét, hogy a gyártó legyártson néhány plusz darabot Elsie-nek. Egy anya arról írt, hogy az ő kislánya is autista, és nála is pontosan ez a modell, amit hajlandó felvenni. Néhány nappal később újabb bejegyzés tudatta a Twitteren, hogy a ruhaprobléma egyelőre egy időre megoldódott, hála a twitterezők segítőkészségének, összefogásának és emberségének.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page