• Anyás-Apás

Egy nővér mindennapjai – könyvajánló

Olvasnivalót ajánlok neked. Kicsit ambivalens érzéssel, mert annak ellenére teljes meggyőződéssel ajánlom neked Sebők Erika „Egy nővér mindennapjai” című könyvét, hogy vannak kifogásaim a könyvvel kapcsolatban (de neked ettől még tetszhet), a stílusa nekem nagyon nem jön be (de lehet, hogy neked igen), számomra túl eklektikus így ez az egész (de te talán megtalálod benne a tartalmi és stilisztikai egységet)... úgy összességében a kivitelezés számomra egy pici csalódás, a tartalmával és üzenetével viszont maximálisan azonosulni tudok.

A téma fontossága miatt egy kicsit más, egy kicsit kevesebb, mint amit vártam. De éppen a téma fontossága miatt ajánlom a könyvet azoknak, akik voltak, vannak vagy lesznek betegek. Vagyis mindenkinek.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Azt rögtön szeretném leszögezni, hogy maximálisan egyetértek a könyvnek azzal az üzenetével, hogy ápolónak, ápolónőnek lenni gyönyörű hivatás, annak minden szépségével és nehézségével együtt.

Azzal is egyetértek, hogy eredményes gyógyítás nem létezhet nélkülük, és még a legfelkészültebb és legelhivatottabb orvos sem tudja nélkülözni a részvételüket a gyógyításban. Azzal is egyetértek, hogy messze nincsenek kellőképpen megbecsülve sem anyagilag, sem sokszor általunk, betegek által sem. Azzal is egyetértek, hogy az ápolásban dolgozók többsége felkészülten, nagy hivatástudattal végzi a munkáját. És azzal is egyetértek, hogy betegként mi sem mindig úgy állunk hozzájuk, ahogyan kellene, ahogyan megérdemelnék.

De hogy ennek az üzenetnek az átadásához éppen ez lenne a legmegfelelőbb stílus és forma, hát nem tudom...

Rögtön kezdjük is a könyv stílusával! Azért ezzel, mert ez az, ami miatt – ha nem ez lenne a könyv témája – már a tizedik oldal körül letettem volna a könyvet. Nem tudom, ki emlékszik még a Romana és Júlia regényfüzetek (léteznek még egyáltalán?) stílusára. No egy ilyenbe is csak egyszer kellett belepillantanom ahhoz, hogy eldöntsem: ez nem az én világom. Nagyon sok kis apró emberi történetet sorakoztat fel Sebők Erika könyve, de sajnos mindet ebben a számomra túldíszített stílusban. Mintha maga a történetek elmesélője és átélője nem bízna abban, hogy ezek a néha megható, néha szomorú, néha megmosolyogtató kis sztorik önmagukban is képesek hatni. Pedig így van, semmi szükségük a túlírt mondatokra és a tobzódó, nemegyszer kissé negédes jelzőkre.

Kár érte, mert ezeknek a történeteknek a hangulata és üzenete kevesebb sallanggal, kevesebb túlcicomázott jelzővel elmesélve ugyanígy, sőt még jobban átjönne az olvasóknak.

Másodszor akkor vagyok zavarban a könyvvel kapcsolatban, amikor azt próbálom kitalálni: kinek is íródott ez a kötet? A kollégáknak, a többi ápolónőnek és ápolónak? Azoknak, akik még csak készülnek erre a szép hivatásra? Azoknak, akik betegként vagy hozzátartozóként lépnek be egy kórház kapuján, esetleg magasabb szinten hoznak döntéseket az egészségügyben?


Bárkinek is szól, a legnagyobb hiányérzetem az, hogy – valószínűleg egyébként teljesen jó szándékkal vagy akaratlanul, a feltétel nélküli hivatásérzettől hajtva – nem elég árnyalt a kép, melyet a könyv sugall. A kötetben összegyűjtött rövid írásokból egy, a munkáját mindig tökéletesen és mélységes hivatásszeretettől áthatva végző ápolónő képe rajzolódik ki, akinek a munkájában legfeljebb külső körülmények okozhatnak negatívumokat. És ez a kép az ápolásban dolgozók túlnyomó többségére – saját tapasztalataim alapján is – minden bizonnyal igaz is.

De tegye fel a kezét az, aki még soha nem találkozott az egészségügyben olyannal, akiről két mondat után kiderül, hogy semmi helye az egészségügyben, de minimum sürgősen ráférne egy kommunikációs tréning!

Vagy esetleg szakmailag sem kellőképpen felkészült ahhoz, hogy beteg emberekkel foglalkozzon és képes legyen megbirkózni éppen abból a speciális helyzetből eredő sérülékenységükkel és érzékenységükkel, melyet a szerző más kontextusban egyébként maga is többször emleget. Néhány ilyen történetet, írást is hiányoltam a kötetből, egy elhivatott ápolónő véleményét olyan mindennapos szituációkról, amikor saját kollégája khmmm... mondjuk azt, hogy nem áll a helyzet magaslatán.


A harmadik zavar pedig akkor van bennem, amikor valamilyen műfaji besorolást szeretnék találni ennek a könyvnek. Szociológia? Sztorimesélés? Humor? Nekem túl eklektikus ez az egész. Vannak írások, melyek inkább szakmai szempontból boncolgatják az ápolói hivatás mindennapjait. Ha ez, akkor talán inkább kollégáknak, ápolóknak szól a könyv, hiszen írások némelyike laikusok számára talán kevésbé érthető és érdekes módon taglal egyébként nagyon fontos kérdéseket. Aki az egészségügyben dolgozik, az érti és elgondolkodik rajta, aki nem, az nem érti és talán nem is igazán érdekli.

A kis történetek azok, melyek leginkább betöltik a funkciójukat, ha azt feltételezzük, hogy a könyv inkább a gyógyítás „másik” oldalán állóknak szól, és szerintem ezek a kis történetek töltik be leginkább azt a funkciót, melyet a könyv megírásának okaként sejtek.

Szerintem egy letisztultabb stílussal átadva még mélyebben is képesek lennének hatni, de ez csak az én személyes véleményem és ízlésem – erről már korábban írtam. Számomra leginkább a könyv néhány humoros(nak szánt) írása a leginkább zavarba ejtő. Ezeket magam kicsit erőltetettnek tartom, de ez megint egyéni ízlés kérdése, a nagyobb bajom velük az, hogy számomra akkor sem hiányoznának, ha teljesen kimaradtak volna a kötetből, hiszen – legalábbis számomra – semmit nem adnak hozzá a könyv egyébként kétségkívül meglévő értékeihez az olyanfajta írások, melyek pontokba szedik, miért jó ápolónőt feleségül venni vagy ápolónővel bulizni. Ezek számomra inkább a nőknek szóló bulvármagazinok világát idézik.

Ahogyan a bevezetőben már említettem, vannak kifogásaim, fenntartásaim a könyvvel kapcsolatban, ami semmi esetre sem jelenti azt, hogy nem ajánlom elolvasásra.

Mert éppen ellenkezőleg, ennek ellenére őszintén ajánlom mindenki számára a benne összegyűjtött írásokat, aki bármilyen szerepben is találkozik, találkozott vagy találkozni fog az egészségüggyel.

Mert az nem vitatható, hogy az írások mögött a hivatását őszintén szerető ápolónő áll, akinek a gondolatait megismerve talán magunk is nagyobb megbecsüléssel fordulunk majd a hozzá hasonló egészségi dolgozókhoz és nagyobb türelemmel azokhoz a kollégáihoz és kolléganőihez, akiknek lenne még tanulnivalójuk ezekből a gondolatokból ahhoz, hogy maguk is a munkájukat szeretettel és hivatással végző ápolókká váljanak.

#nover #apolono #konyvajanlo


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Három gyerekkel és az autizmussal Indiában

Hát a tudósok is gyarló emberek? – könyvajánló

Csendes gyilkos – az endometriózisról

Apám eladott bennünket rabszolgának

Egyasszony – mert bajban nem gyenge a nő

Azt szeretném, ha mindig beteg lenne a gyerekem!

Mit keres egy épelméjűnek látszó ember a pszichiátrián?

Kismama sárga csillaggal - könyvajánló

Candy – egy cukorbeteg tini szemével a világ


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

2 hozzászólás
nekem_szol_logo_final.jpg

© 2019 Anyás-Apás