Apám eladott bennünket rabszolgának
A minap kezembe került egy könyv: két testvér, Zana és Nadia Muhsen igaz története. A film sokat elárul a modern európai világban is tovább élő évszázados tradíciókról, gyermekházasságról, a nők kiszolgáltatottságáról. Mondjuk, hogy ez egy könyvajánló – és annak háttere.
Az egyik lánynak nyolc évébe telt, míg kiszabadult a földi pokolból, húgának még ennyi szerencséje sem volt.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A múltkor egy jótékonysági könyvvásáron rábukkantam egy könyvre, Zana Muhsen „Sold: Story of Modern-Day Slavery” című kötetére. Fogalmam sincs, hogy a könyv megjelent-e magyarul is, ha nem, valahogy úgy tudnám lefordítani a címét, hogy „Eladva: modern kori rabszolgaság”. Egy fél csésze kávé áráért meg is vettem azonnal, aztán a könyv elolvasása után kutakodtam egy kicsit a neten, mert az ő történetükről még soha nem hallottam. Pedig a maga korában hatalmas diplomáciai vihart kavart az eset.
A történet eleje az 1980-as évek elejének Angliájába nyúlik vissza, ahol egy jemeni származású apa családjában két kislány is nevelkedett az akkori modern kor körülményei között és szellemében: a 15 éves Zana és a 13 éves Nadia. Apjuk azzal a trükkel, hogy életük első önálló nyaralására küldi őket szülőhazájába, Jemenbe, néhány jemeni ismerős kíséretében repülőgépre rakta előbb Zanát, aztán Nadiát, akik csak az arab félsziget már akkor is talán legszegényebb országában szembesültek azzal, hogy apjuk fejenként 1300 fontért eladta őket feleségnek. Zana férje a még nála is egy évvel fiatalabb, beteges és nyeszlett Abdulah lett, Nadia egy picit jobban járt egy Mohamed nevű maga korabeli jemeni fiúval.
A két lánynak akarata ellenére házaséletet kellett élni a fiúkkal, és egy rövid, viszonylag kényelmes első időszak után befogták őket dolgozni a ház körül és a földekre is – ahogy „jó” jemeni asszonyhoz illik. És kaptak bőven verés is – hiszen egy családban ez is „természetes”. Bár édesanyjuk kezdettől fogva mindent megmozgatott, hogy lányait visszajuttassa Angliába, már megtalálni sem volt könnyű a két lányt az eldugott jemeni helyi faluban, ahol a férjeik családjával éltek, se még ennél is hosszabb és göröngyösebb volt a jogi hercehurca. A lassan döcögő ügymenetet az Observer című lap riportere, Eileen MacDonald gyorsította fel, aki jemeni látogatása után hatalmas médiavihart kavart, ami végül is meghátrálásra kényszerítette a jemeni kormányt. Azt a jemeni kormányt, melynek egyik tisztviselője még a legnagyobb médiavisszhang közepette is ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy Zana és Nadia most már jemeni állampolgárok, így az ottani törvények vonatkoznak rájuk. Ennek megfelelően az akkor már huszonéves két nő csak akkor hagyhatja el az országot, ha ebbe a férjeik is beleegyeznek. Arra kérdésre pedig, hogy hogyan vonatkozhat bármilyen törvény egy olyan házasságra, melyhez a nők nem adták beleegyezésüket, sőt még csak nem is tudtak róla, a jemeni törvényeket idézte. Eszerint 16 éves kor alatt a lánynak nem kell beleegyezését adnia a házassághoz, sőt még csak nem is kell tudnia róla, elegendő, ha a menyasszony és a vőlegény szülei megállapodnak a frigyről és a feltételekről – ez utóbbi körében nem utolsósorban a pénzről, amit a fiús család fizet a lányért (de erre később még visszatérek).
Végül 1988-ban Zana térhetett haza Angliába – de ő is csak azzal a feltétellel, hogy időközben született kisfiát Jemenben kellett hagynia. Nadia sorsa ennél bonyolultabb volt, ő nővére hazatérésekor még kényszerűségből Jemenben marad és ott is ragadt újabb több mind egy évtizeden keresztül, mialatt összesen hat gyermeke született. Orvos és kórház nélkül, legfeljebb a falusi javasasszony segítségére számítva. Egészen pontosan nem tudom, végül vele mi történt, de legjobb tudomásom szerint nagyon sokára ő is visszatérhetett szülővárosába, Birminghambe. Annyi biztos, hogy a média érdeklődése a 2000-es évek elején élénkült meg ismét iránta, amikor többen készítettek vele interjút Jemenben. Akkor azt mondta, hogy boldog ott, ahol él, és nem szeretne visszatérni Angliába. Hogy ez mennyire volt őszinte, azt csak a jó ég tudja.
Érdekes az egész borzalmat elindító apa, Muthuna Muhsen reakciója, aki a nemzetközi diplomáciai botrány kirobbanása után sokáig tagadta, hogy eladta volna lányait. Később azonban elismerte, hogy valóban ő szervezte meg a lányok Jemenbe juttatását, mert – ahogy mondta – azt szerette volna, ha lányaiból erkölcsös, hithű muszlim asszonyok válnak, Birminghamben pedig legfeljebb szajha lett volna belőlük.
A „Sold: Story of Modern-Day Slavery” című könyv Nadia Angliába érkezéséig meséli el a történetüket. Az 1990-es évek elején jelent meg és hamarosan nemzetközi bestseller lett. Később a könyvet meg is filmesítették.
És a helyzet azóta sem sokat javult.
Polgárháború és éhínség
Jemenben a családok sokszor döntenek úgy, hogy gyereklányokat adnak férjhez. Az ok pedig az, hogy a háború és éhínség sújtotta vidéken egyszerűen képtelenek etetni őket, így a korai házasság a kislánynak is menekülést kínálhat at éhhalál elől, de a hozományként kapott pénz a család többi tagjának is a túlélést jelentheti – áll az Oxfoam nevű jótékonysági szervezet helyzetjelentésében.
A jemeni családoknak ugyanis hamar szembe kell nézniük azzal, hogy nincs más választásuk kislányaik számára, mint férjhez adni őket egy jóval idősebb férfihoz. Így a kislánynak is esélye van a túlélésre, a hozományként kapott pénzből pedig a család többi tagjának is – legalábbis egy időre. A humanitárius krízis miatt ugyanis mára már tízmillió fölé emelkedett az éhezők száma Jemenben. És ebben a kontextusban kell nézni az ENSZ ama adatát is, hogy a jemeni lányok több mint kétharmada 18 éves kora előtt megy férjhez, de az öt éve tartó konfliktus sok családot kényszerít arra, hogy sokkal fiatalabb kislányok esetében is a házasságot lássa az egyetlen módszernek az éhes szájak számának csökkentésére. Egy jótékonysági szervezet, az Oxfoam képviselői az ország északi részén, Amran kormányzóságban találkoztak azzal az esettel, amikor a menyasszony mindössze hároméves volt.
A feleségek nem járnak iskolába
És ez azért óriási nagy baj, mert lehet, hogy a házasság a kislánynak, a hozomány a családnak pillanatnyi túlélést jelent, de hosszabb távon a gyermekházasságok konzerválják a szegénységet és elmaradottságot azzal, hogy végérvényesen és reménytelenül elveszi a lehetőséget a nőktől a tanulásra, ennek révén pedig a kiemelkedésre. És a helyzet nem javul.
A Vörös-tenger partján lévő Hodeida tartományban dúlnak a legádázabb harcok, ahol 2015 óta körülbelül 10 ezren haltak meg, többnyire a civil lakosságból, és 60 ezer felett van a sebesültek száma. Hivatalosan. Az ENSZ szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa. A lányokból pedig akár már háromévesen menyasszonyok, feleségek, anyák lesznek. Az iskolapadok pedig kiürülnek.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!