• Anyás-Apás

Az endometriózis valósága – fotókon

Manapság szerencsére már egyre többet beszélünk az endometriózisról, ám a betegség mindennapjairól még mindig keveset tudunk. Az endometriózist övező tabuk lebontásához nagyban hozzájárulhat egy érintett, Georgie Wileman fotósorozata is.


Előbb nézd meg a fotókat, utána görgess lejjebb, mert összeszedtem az összes cikket, mely az Anyás-Apáson eddig megjelent az endometriózisról.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Georgie Wileman 30 éves, és 13 éves kora óta szenved endometriózisban. Évek óta fotókon dokumentálja harcát a betegséggel azzal a céllal, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatban elterjedt tévhiteket és félreértéseket, egyúttal minél több emberrel megismertesse ezt a még mindig nem eléggé ismert, mégis sok nő számára napi gyötrelmet jelentő betegséget. „This Is Endometriosis” (Ez az endometriózis) című fotósorozata azt mutatja be, miként rombolja az endometriózis a női testet – sőt arra is felhívja figyelmet, hogy ez a betegség nemcsak a nők, hanem kisebb részben a transzneműek problémája is.

A brit fotográfiai szaklap, a British Journal of Photography által szakmailag is elismert fotósorozat tavalyi bemutatása kapcsán így nyilatkozott a New-York-i fotós:

„Mindig tudtam, hogy fényképeken is meg kell örökítenem azt, ami velem és a testemmel történik. Négy műtéttel a hátam mögött, állandó fájdalmaktól gyötörve elkezdtem a betegséget a saját testemen keresztül dokumentálni.”

Majd így folytatta:

„Az endometriózis egy nagyon magányos betegség. Azoknak a millióknak a hangja is akarok lenni, akik csendben szenvednek a betegségtől világszerte. Ez a munka az, ami életben tartja bennem a reményt.”

Georgie ezért nemcsak saját harcát örökítette és örökíti meg a fotókon, hanem sorstársaiét is.

Az Anyás-Apáson ezek a cikkek szóltak az endometriózisról:

Manapság mintha kezdene „divatba jönni” az endometriózis. Ami jó dolog. Mert korábban nemigen beszélt róla senki. Az érintett nők inkább magukban szenvedtek, környezetük pedig azt igyekezett beléjük sulykolni, hogy amit éreznek, az az „élet természetes velejárója. Pedig nagyon nem. Szóval beszéljünk az endometriózisról. Olvass tovább ide kattintva!


Az endometriózis még ma is sokak által ismeretlen betegség – sem az orvosok, sem a betegek, pláne nem a betegek környezetében élők nem gondolnak a betegségre. Így aztán tulajdonképpen nem is meglepő, hogy a betegek sokszor évekig, sőt több mint egy évtizedig járnak orvosról-orvosra, míg szerencsés esetben kiderül, mi a baj. Környezetük pedig könnyen rásüti a betegekre, hogy csak beképzelik maguknak, hogy bármi bajuk is lenne, és előbb inkább a fejükben kéne rendet tenni. Már beszélünk róla, de nem eleget. Olvass tovább ide kattintva!


Sokszor az orvosok sem gondolnak erre betegségre, ezért amikor a részletes kivizsgálás sem igazol kézenfekvő okot a panaszok mögött, akkor akár azt is könnyen „rásütik” az érintettekre, hogy csak beképzelik maguknak a betegséget. Éppen ezért üdvözlendő minden olyan törekvés, mely növeli a betegséggel kapcsolatos tudatosságot, megismerteti a tüneteket, ezzel növelve annak esélyét, hogy a tünetek hátterében már rövidebb idő alatt fény derül a valódi okra. Olvass tovább ide kattintva!


Beszéljünk arról a – szintén nem túl gyakran szóba hozott – témáról, hogy az endometriózisos nők jelentős részénél miért jelentkezik még hízás, a testsúly gyarapodása is. Mi okozza, mit lehet tenni ellene? Olvass tovább ide kattintva!


„Végre kiderült, hogy nem vagyok gyenge vagy bolond” – egy 25 éves nő a Medical News Today című egészségügyi híroldalon arról számolt be, hogy sok éven át élt együtt súlyos fájdalmával, mígnem kiderült, hogy az életét megkeserítő panaszokat valójában endometriózis okozza. A késedelem elsődleges okát abban látja, hogy mind ő, mind családja, mind pedig az általa megkeresett orvosok úgy gondolták, hogy a súlyos tünetek nem jeleznek többet, mint fájdalmas menstruációt. Olvass tovább ide kattintva!


Megszületett a diagnózis: endometriózis. A beteg ilyenkor igyekszik minél többet megtudni betegségéről, interneten keresgél, szakcikkek értelmét és lényegét próbálja kihámozni. Ahogyan a tudomány halad, úgy kerülnek napvilágra újabb és újabb adatok. „Noninvazív biomarkert azonosítottak az endometriózis felismerésére” – csillant meg egy új diagnosztikai lehetőséget az egyik tudományos közlemény. Olvass tovább ide kattintva!


A nyilvánosság ereje pedig akár arra is alkalmas lehet, hogy ösztönözze a betegséggel kapcsolatos kutatásokat. Nemrégiben például egy vizsgálat kapcsán arról számoltak be, hogy a szépészeti beavatkozásokból is ismert botulinum toxin, azaz közkeletű nevén a botox hatásos lehet akár az endometriózis okozta fájdalmak enyhítésében. Olvass tovább ide kattintva!


Csendes gyilkos – akár egy krimi címe is lehetne. Olvastam egy könyvet, ami tudomásom szerint könyvesboltban még nem kapható, de hamarosan a polcokra kerül. A kezembe vettem és addig le sem tettem, amíg az utolsó betűig el nem olvastam. Pedig már az előtt tudtam, ki a gyilkos, mielőtt kinyitottam volna a könyvet. Olvass tovább ide kattintva!


És végül: mennyire vagy tisztában az endometriózissal kapcsolatos tényekkel? Tíz állítást hoztam, ezekről kellene eldöntenek, hogy igazak-e vagy sem. Ha biztos akarsz lenni a dolgodban, egészen pontosan 1 perc és 1 másodpercben az alábbi videóban is összefoglaltam a legfontosabbakat az endometriózisról. A kvízhez ide kattints!


Fotók: Georgie Wileman

#endometriozis #nema_gyilkos #fotosorozat #georgie_wileman


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

© 2019 Anyás-Apás