top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Endometriózisom van, miért hízom és hogyan fogyjak?

Manapság egyre több szó esik egy korábban agyonhallgatott betegségről, az endometriózisból. Ez jó dolog, hiszen korábban sok nő azt sem tudta, hogy tüneteit vagy éppen gyermektelenségét endometriózis okozza. És ahogyan mind többet beszélünk róla, úgy jönnek elő a betegség olyan aspektusai is, amiről korábban pláne nem beszélt senki.


Az egyik ilyen az endometriózisos nők súlygyarapodása.


 

Az endometriózis manapság „divatos” téma lett. Ami azért pozitív dolog, mert ezek a nők − akikről egyre nagyobb számban derül ki, hogy panaszaikat, meddőségüket endometriózis okozza – korábban akár évekig-évtizedekig jártak orvostól orvosig, és szerencsésnek mondhatták magukat azok, akiknek legalább a kanosszajárás végén kiderült a valódi diagnózis, és nem intézték el őket az orvosok és még saját környezetük is, hogy csak bebeszéli magának a panaszait.

Az endometriózis lényegéről, tüneteiről, kivizsgálásáról és kezeléséről most nem beszélek részletesebben, korábban már itt írtam róla.

Beszéljünk most arról a – szintén nem túl gyakran szóba hozott – témáról, hogy az endometriózisos nők jelentős részénél miért jelentkezik még hízás, a testsúly gyarapodása is. Mi okozza, mit lehet tenni ellene?


Okozhat-e az endometriózis hízást?

Az mára már visznylag ismert tény, hogy az endometriózis hasi fájdalmat, erős havi vérzést és meddőséget okozhat. De mi a helyzet a testsúllyal?

Még évekkel ezelőtt megjelent egy vizsgálat A BMC Women’s Health című lapban, mely szerint az endometriózissal diagnosztizált nők egy része úgy érzi, hogy betegsége is hozzájárult a testsúlygyarapodáshoz, ezen keresztül pedig énképe és önbecsülése gyengüléséhez.

Endometriózisban legalább négy olyan tényező kapásból felsorolható, mely elméletben felelőssé tehető a hízásért.


Felfúvódás, puffadás

Endometriózisban gyakori a puffadás és a folyadékvisszatartás. És miközben a puffadás csak látszólag teszi testesebbé az adott személy, de a testzsír mennyiségét, így a testsúlyt nem növeli meg, addig a folyadékvisszatartás akár kilókban is megmutatkozhat – ez azonban nem jelent valódi hízást.


Ösztrogén

Az endometriózis az úgynevezett hormonfüggő betegségek csoportjába tartozik, azaz kialakulására, lefolyására és tüneteire hatással vannak a hormonváltozások. Az endomteriózis esetében ez a hormon a női hormonok közé tartozó ösztrogén. Sokan azt tartják, hogy a magas ösztrogénszint hozzájárulhat a testsúlygyarapodáshoz, de itt is inkább arról lehet szó, hogy az ösztrogén elősegíti a folyadékretenciót és a puffadást, innentől pedig lásd az 1. pontot.


Az endometriózis kezelésére adott gyógyszerek, hormontartalmú szerek

Több vizsgálat is igazolta, hogy az endometriózis kezelését testsúlygyarapodás kísérheti. A kezelés egyik alapkövét a progeszteron nevű hormon szintetikus formája képezi, és ez valóban okozhat hízást. Egy 2010-es felmérés szerint a progreszteronnal kezelt nők 40-50 százaléka számol be hízásról és vízvisszatartásról.


Fájdalom

Az endometriózis fájdalmas betegség. A fájdalom olyan mértékű is lehet, ami megnehezíti a testmozgást és az aktív életmódot. Így a szervezet energiafelhasználása is kisebb, ami változatlan kalóriabevitel mellett hízáshoz vezethet.


Hogyan fogyjak, ha endometriózisom van?

Ahogyan az endometriózis témája „divatba jött”, úgy szaporodtak meg a weboldalak és egyéb források, melyek számtalan csodadiétát kínálnak kifejezetten endometriózisos nők számára. Az a rossz hírem van azonban, hogy specifikusan endometriózisban használható fogyókúra nem létezik, és egyetlen tudományos vizsgálat sem igazolta, hogy endometriózisban másfajta szempontokat kellene figyelembe venni, mint a testsúlycsökkentés esetében úgy általában.

Az alap itt is, mint minden esetben: ha az energiafelhasználás meghaladja a kalóriabevitelt, akkor a szervezet a hiányt a szervezetben lerakódott zsírok mobilizálásából fedezi, így bekövetkezik a hőn áhított fogyás.

Fokozzuk a fizikai aktivitást. Ennek legegyszerűbb módja a rendszeres tempós séta. A szakmai irányelvek heti 2,5-5 órányi közepes intenzitású mozgást javasolnak (természetesen a hét napjaira elosztva).Kerüljük az „üres” kalóriák bevitelét, azaz az olyan nassolnivalókat, melyek kalóriát visznek be a szervezetbe, értékes tápanyagokat azonban nem tartalmaznak.Fogyasszunk több fehérjét, a fehérjék ugyanis javítják az anyagcsere egyensúlyát és csökkentik az éhségérzetet.

Fotó: Dreamstime


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page