PICi hősök a PIC-en
A korababákról szólva gyakran hallani, hogy ők a legkisebb hősök. De ugyanilyen hősök azok a családok is, akik a PIC-en töltött idő alatt és utáni is mindent megtesznek, hogy ezek a pici hősök minél kevesebb hátránnyal, minél egészségesebben vészeljék át azt, hogy sokszor hosszú hónapokkal korábban érkeztek erre a világra.
Az egyik közösségi oldalon egy PIC-es korababa édesanyja várt bátorító sorokat, és a sorstársak – és a közvetlenül nem érintettek – nem is fukarkodtak a biztatással és megnyugtatással.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
„Sziasztok mamik! Van köztünk olyan esetleg, akinek nagyon korán jött a babája, és hónapokig a PIC-re kellett járnia? Múlt hét pénteken született kislányom 28+2-re, hosszú hetek várnak ránk. Csatlakoztam mindenféle Facebook-csoportba, de itt is olvasnék szívesen arról, ki hogyan élte meg ezt az időszakot, és hogy alakult a babája egészsége a bent eltöltött idő alatt.”
„Én még olyan erős nőt nem láttam.”
„Nincs érintettségem, de a kórházban, amikor a kisfiam született, egy hasonló anyuka volt a szobatársam. Én még egy ilyen erős édesanyát, nőt nem láttam, ahogy küzd azért a pár csepp tejért, próbál erős lenni a pici érdekében. Nagyon sokat gondoltam rá, miután hazajöttünk, sokszor nekem is erőt adott. A picik is kis hősök, de ti, az anyukái is azok vagytok. Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok nektek!”
„Az orvosok angyalok voltak.”
„Az én babám nem volt koraszülött, de mi is voltunk a PIC-en. Először altatásban volt pár napig, aztán szépen lassan egyre kevesebb cső lógott már belőle, azt annyira jó látni. Egy idő után át is pelusozhattam, meg kivehettem. Nekem tejem nagyon kevés volt, sose lett több pár millinél fejésenként, én annyira irigykedve néztem a többi anyukat, ahogy hozzák zacskószámra a tejet, hajrá a fejéssel!! Nálunk a dolgozók angyalok voltak, az orvosok leginkább. Én nem lakhattam benn a babámmal, napi 2 óra volt engedélyezve, és mi azt a férjemmel elosztottuk, így napi 1 órát láthattam csak. Remélem, te többet lehetsz vele! Szurkolok, hogy mindketten jobban legyetek hamar.”
„Sokkal erősebb vagy, mint gondolnád.”
„Mi is a PIC-en voltunk tavaly nyáron. Igaz „csak” 3 hétig. A szobatársaim már 3 hónapja ott laktak az anyaszállón. A kislányom 1720 grammal született, egy hétig szondával kapta a hamit, aztán hamar megtanult cumisüvegből enni. Persze én az első perctől mellszívóztam, és megkaphatta a tejcsit. Hálistennek csak addig maradtunk, amíg el nem érte a 2200 grammot. Cicizni végül nem tudott megtanulni, és két hónapos korában 100%-ban tápszeres lett. Most 9 hónapos a kislányom és teljes mértékben utolérte a társait, semmivel nincs lemaradva. Kitartást kívánok neked, sokkal erősebb vagy, mint gondolnád!”
„Sírni nem szégyen.”
„Kishúgom 26. hétre született, 960 grammal. Három hónapot voltak bent anyával. Sokat sírt bent azt tudom, de főleg miattunk, meg persze féltette a kislányt. A tájékoztatás hiánya volt a legrosszabb. A húgom teljesen rendben van, most már 11 éves lesz lassan. Szemüveges, ez a legnagyobb „baja”. A bent töltött idő alatt sok mindenkivel megismerkedett anyukám, így több korababával tartja a kapcsolatot. Talán 1-1 ikres/hármasikres család kivételével mindenki abszolút jól van. A húgom „szobatársa” egy 24. hétre született kislány volt. Neki sincs semmi baja. Sírni nem szégyen, az inkubátor előtt látogatóként is mindenki sírt, szörnyű látvány, plusz hangok, a sok csipogás... A mai napig összeszorul a gyomrom, ha rá gondolok, vagy ha egy koraszülött mentő elmegy mellettünk (pedig az nem kellett, csak a tudat). A saját terhességem is végigaggódtam emiatt, bár volt egy olyan apró gondolatom, amikor elkerültük a 26. hetet, hogy most már nem lehet nagy baj.”
Forrás: Reddit
Fotó: Freepik