Kövér anya vagyok, mégis egészséges példakép a gyerekeim számára
Egy túlsúlyos anyuka úgy véli, hogy azzal a gondolattal tud legjobban azonosulni, hogy a soványság nem automatikusan egyenlő az egészséggel. Szerinte nem ezen múlik, mert ő igenis egészséges példakép a gyerekei számára azáltal, hogy az egészséggel kapcsolatban mindig felelősségteljes döntéseket hoz és erre tanítja a gyermekeit is.
Olvasd el a gondolatait, és gondolkodjunk el közösen azon, hogy ez így valóban működhet-e, vagy a gyerekek számára az a döntő, amit maguk előtt látnak, és nehezen tudnak hinni a „bort iszik és vizet prédikál” elv igazságában.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
„Majdnem tíz éve vagyok anya, és ez idő alatt megtapasztaltam, mekkora elvárásokat támaszt a társadalom felém mint anya, szülő felé. Ilyenkor két lehetőségem van: vagy megpróbálok megfelelni (megszokni), vagy meghajlok, sőt megtörök a hatalmas nyomás alatt (megszököm). Ez utóbbi egyébként nem opció a szülő számára, ezért az elvárások tengerében próbálok egyensúlyozni és ütemezni.
Én ezt a nyomást akkor érzem a legnyomasztóbbnak, amikor a gyermekeim egészsége kerül szóba. Nincs mit szépíteni: kövér anya vagyok, és tapasztalataim szerint sok ember szemében ez automatikusan egyenlő azzal, hogy szülőként nem tudom megtanítani a gyerekeimnek, hogyan éljenek, étkezzenek egészségesen.
Szerintem azonban az egészséget nem lehet a testméretekre leegyszerűsíteni, és ahányszor csak azt hallom, hogy „a soványság nem egyenlő az egészséggel”, akkor mindig lelkesen bólogatok, mert ilyenkor mindig azt érzem, hogy igen, ez az, amit én is gondolok, amit én is a legjobban magamévá tudok tenni ebben a témában.
Miközben hihetetlen mennyiségű mentális energiát fordítok arra, hogy kiegyensúlyozott, mértékletes és egészséges életet éljek, helyt kell álljak a szülői lét mindennapi feladataiban is: gyerekek iskolába kísérése, bevásárlás, mosás, különórák, logopédia, családi étkezések... soroljam? Mint ahogy minden szülőnek, nekem is be van táblázva minden percem. Csak akkor tudnék még valamit belezsúfolni, ha feláldoznám azt a néhány értékes percet, amit esténként egyedül tölthetek. Erre pedig nem vagyok hajlandó. Az egészséges életmód modellje számomra – és ezt akarom megtanítani a gyermekeim számára is –, hogy felnőve önálló személyiséggé válnak, saját tapasztalatokkal, és minden joguk megvan ahhoz, hogy maguk szabják meg, hogy mivel töltik az idejüket.
Éppen a múltkor olvastam valamelyik közösségi oldalon egy celeb gondolatait erről a témáról, hogy kiét pontosan, az nem is annyira fontos:
„Nagyon durva, hogy az embereket mennyire összezavarja, hogy ismert személyiségként nem vagyok vékony messze ráadásul nem is próbálok lefogyni. Úgy tűnik, hogy az embereket őszintén zavarba hozza, hogy nem számolom a kalóriákat, nem kerülöm a szénhidrátokat, ráadásul nem is utálom magam azért, ahogyan kinézek. De hogyan is utálhatnám, amikor én nagyon szexinek látom saját magamat? a legjobban azt utálom, amikor valaki arra hivatkozva szól be a súlyom miatt, hogy ő „törődik az egészségemmel”. Ugyanakkor nem látja, hogy valójában milyen életet élek, nem lát például, amikor a parkban szaladgálok a gyerekeimmel. a soványság nem mindig egyenlő az egészséggel.”
És ezt én dagi anyukaként a lelkem mélyén nagyon is átérzem. Az említett celeb például a hivatása mellett feleség és egy 3 éves gyermek édesanyja. Végtelenül tisztességtelennek tartom, hogy vannak szép számmal, akik elvárnák tőle, hogy elfoglalt életének akár egyetlen pillanatát is arra pazarolja, hogy fogyjon, ahelyett, hogy elfogadná teste természetes formáját.
Hozzá hasonlóan engem is összehozott már a sors „aggódó” trollokkal, akik nem tudják – vagy inkább csak nem akarják – felfogni és elfogadni, hogy az egészség számomra kritikus fontosságú, a soványság azonban nem.
És ez számomra frusztráló és bántó. Nélkülük is tisztában vagyok vele, hogy a testem mérete és alakja nem felel meg a társadalmi normáknak. De azt is tudom magamról, hogy az egészségem megőrzése abszolút prioritást élvez az életemben, és a gyerekeim is ezt látják nap mint nap a gyakorlatban. Látják, hogy sok vizet iszom és tápláló ételeket eszem. Ott vannak, amikor hosszú sétákat teszek és keményen dolgozom a ház körül, de ott vannak akkor is, amikor orvoshoz megyek. Őszinte vagyok a mentális egészségemmel kapcsolatban, és naponta szedem a szorongás elleni gyógyszereket, hogy hatékonyan helytálljak a mindennapokban. Példát mutatok nekik az egészségről, mert nem szégyellek segítséget kérni, amikor szükségét érzem, és vannak tevékenységek, amelyek boldoggá tesznek, mint a festés és az olvasás.
Arra tanítom a gyermekeimet, hogy bánjanak jól a testükkel és elméjükkel, mert így lehet esélyük a hosszú, teljes életre élni. Nem arra tanítom őket, hogy a testüknek egy bizonyos módon kell kinéznie ahhoz, hogy elhiggyék, hogy az egészséges döntéseik „működnek”. Azt akarom, hogy a gyerekeim meggyőződéssel tudják, hogy az egészségnek nem kell sehogyan „kinéznie”. Hogy egy túlsúlyos vagy kövér emberre nézve ne az jusson automatikusan eszükbe, hogy biztosan tele van egészségi problémákkal. Azt sem láthatják mindig, hogy valaki vékony vagy sportos testalkattal küzd az egészségéért. Sok betegség láthatatlan, és az egészség számos nem látható szabad szemmel. Arról nem is beszélve, hogy a társadalom által meghatározott „tökéletes egészség” egyes krónikus betegségekben szenvedők számára valójában elérhetetlen. Amikor egy szülőt elítélünk pusztán azért, mert a teste nem felel meg a szépségideálnak, vajon milyen üzenetet küldünk ezzel azoknak a szülőknek, akiknek betegségük folytán esélyük sincs arra, hogy egészséges példaképként szolgáljanak a gyermekeik számára?
Szülőként nagyon meg vannak számlálva az éveink, amiket együtt tölthetünk a gyermekeinkkel. Ha ezek az évek egyszer elmúlnak, soha többé nem térnek már vissza. Akár celebek vagyunk, akár „csak” hétköznapi anyukák, jogunk van ahhoz, hogy ezeket olyan testben töltsük, amilyenben szeretnénk, ahelyett, hogy folyamatosan és hiábavalóan lehetetlen szépségnormák nyomásának akarnánk megfelelni. Amikor mi, mint társadalom, olyannyira bálványozzuk a soványságot, hogy elvárjuk a dolgozó szülőktől, hogy nagyrészt elérhetetlen testcélokra törekedjenek, akkor éppen mi magunk vagyunk, akik nem az egészséget állítjuk gyermekeink elé célként és példaként.
De amikor egy olyan duci anyuka, mint én, a legjobb, legboldogabb életét éli abban a testben, amiben van, és erre tanítja a gyerekeit is? Nem tudok semmi egészségesebbet elképzelni ennél.”
Fotó: Freepik