• Anyás-Apás

Engem is zaklattak, a fiam is zaklatni fogják a suliban. Mit tegyek?

Egy anyuka az interneten kért tanácsot, miután bevallotta, hogy annak idején őt is zaklatták az iskolában, és nem akarja, hogy a fiának is át kelljen élnie ugyanazt, amit neki. A Mumsnetre arra keresett ötleteket, hogyan tudná elérni, hogy a fiának ne kelljen ugyanolyan szenvedésekkel szembenéznie, mint neki iskoláskorában.

Rengeteg kedves kommentet és tanácsot kapott a hasonlóan érző emberektől.

 

Így emlékszik arra, amikor ő járt suliba:

„A középiskolában csúnyán bántak velem a társaim, és én szívből gyűlöltem suliba járni. Vannak azok a filmek, ahol a többiek kinéznek valakit maguknak, akit aztán módszeresen gyötörnek, megaláznak, bántanak, pletykálnak róla. Nos, ez voltam én, és a mai napig borzalmas élmény.”

Aztán így folytatja:

„Igazából nem tudom, mi az a pillanat, ahol elindul a bullyinghoz vezető események sora. De ha egyszer valaki kitalálja, hogy más vagy, az mindenkiben megragad. Még azok is tudták, hogy ki vagyok, akiket én magam nem ismertem, akikkel nem jártam együtt órákra. Még ők is csúfoltak, meghúzták a ruhámat, elszakították a harisnyámat, rám öntötték az italukat, bezártak a vécéfülkébe. Az öt év alatt egyetlen perc nyugalmam sem volt tőlük.”

Sajnos most attól fél, hogy a középiskolát most kezdő fia is hasonló iskolai közegben lesz kénytelen tölteni a mindennapjait, és ez őszintén megriasztja, próbál is mindent megtenni ennek elkerülésére:

„Tényleg nem akarom, hogy a fiamnak is ezt kelljen átélnie. De hogyan akadályozhatnám meg? Egyszerűen csak kövessem a trendeket és vegyem meg neki az éppen menő márkás cipőket? Az ilyesminek nem igazán vagyok híve, de hajlandó vagyok bármit megtenni, ha ez az ára, hogy a fiam beilleszkedjen a többiek közé. De abszolút tanácstalan vagyok. Hívja meg a barátait? Ha igen, mikor, milyen apropóból? Vannak még egyáltalán születésnapi partik? És mi a helyzet az ottalvós bulikkal? Egyszerűen nem tudom, hogy mennek a dolgok mostanában a mai gyerekek között, mert – ahogy írtam is – az én helyzetem annak idején merőben eltért a normálistól. Bármilyen tanácsot szívesen fogadok.”

A többi szülő meglepően könnyen képes volt együtt érezni az aggódó anyukával, számtalan tanácsot és megnyugtató szót kapott.


Volt, aki részletesen, tételesen válaszolt a feltett kérdésekre:

„Azt mondanám, hogy a márkák viselése fontosnak tűnik számukra. A születésnapi bulik még mindig nagyon fontosak, de bármilyen közös program: mozi, paintball, szabadulószobák. A pizsamapartik is rendszeresnek számítanak. Nálunk az vált be, hogy egy kisebb baráti körben megvan egymás telefonszáma a szülőkkel, és mindig más vállalja, hogy közösen elviszi a fiúkat valamilyen programra. Ez azonban nagyban függ a gyermektől és a barátoktól, akiket megismer, és sok múlik az iskolán is, ahová járni fog.”

Egy másik kommentelő azt javasolta, hogy inkább fogadjuk el a gyerekünket olyannak, amilyen, ahelyett, hogy kényszerítsük, hogy megjátssza magát, ne legyen önmaga, csak hogy befogadják.

„Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy őszintén elfogadod őt olyannak, amilyen, bármi is legyen az (menő, nem menő, stréber, sportos, introvertált, félénk, bármi).”

Neked vannak hasonló tapasztalataid? Mi a véleményed? Tudnál tanácsot adni?


Forrás: Mumsnet

Fotó: Dreamstime


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Zaklatják az ételallergiás gyerekeket a suliban

A testvérek is szívesen piszkálják egymást

Az internetes zaklatás inkább a lányok műfaja

Ha csúfolódsz, te is kopasz leszel!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás