top of page
  • Szerző képeVendégszerző

Az apa vett elégtételt az iskolai zaklatókon – ez rendben van?

Az iskolai zaklatás, a bullying olyan jelenség, amivel foglalkozni kell. Hiszen szinte hetente bukkan fel a médiában szomorú történet valahonnan a világból, hogy akár öngyilkosságba is kergetheti az áldozatot az a kilátástalanság, hogy nem látja a megoldást, nem látja a kiutat abból a helyzetből, amibe került. Igazából akkor sem mindig kézenfekvő a megoldás, ha van a közelben felnőtt, aki segíthet, és időnként egészen döbbenetes megoldások születnek.

Például annak a skóciai apukának a fejében, aki autójával egyszerűen keresztülhajtott két kamaszfiún, mert azt vélelmezte, hogy ők a főkolomposok a fia iskolai zaklatásában, ami kezdett egészen jelentős méreteket ölteni. De hogy mennyire nincsenek jó megoldások nekünk, szülőknek, felnőtteknek a fejében, jól jelzik azok a kommentek, melyek az esetről beszámoló cikkhez érkeztek. Szóval kezdjük a hozzászólásokkal, aztán jönnek az ügy részletei.

 

Nos, a „legszelídebb” kommentek nagyjából így foglalhatók össze:

„Na, eztán biztos békén fogják hagyni a fiút!”

Sokan fogalmazták meg különböző formában azt, hogy tulajdonképpen nem tudják elítélni az apát a tettéért:

„Tökéletesen megértem az apát, hogy elszakadt nála a cérna, és dühében cselekedett. Ez minden, amit az esethez hozzá szeretnék fűzni.”

Egy másik kommentelő szerint sincs a gázolással különösebb baj:

„Kicsit drasztikus megoldás, de biztosan elérte vele, amit akart, eztán leszállnak majd a fiáról.”

A harmadik kommentelő kicsit árnyaltabban fogalmaz, de maga a tett szerinte is alapjaiban rendben van:

„Igaza volt az apának, de talán egy kicsit túlreagálta.”

Volt, aki abban reménykedik, hogy az apa kis büntetéssel megússza, hiszen csak a fiát védte:

„Remélem, csak felfüggesztettet kap.”

Egyetlen kommentelő ítélte el azt, ahogyan az apa megoldani vélte a bullying problémáját:

„Az apa még rosszabb, mint a zaklató fiúk.”

De mi is történt?

Az apa védője így számolt be az előzményekről a bíróságon:

„A család középső gyermeke már egy ideje állandó zaklatásnak volt kitéve a társai részéről. A 15 éves fiút gyakran csúfolták és megfélemlítették. A helyzet odáig fajult, hogy már otthon sem hagyták békén, azon a bizonyos napon például kővel dobálták meg a család otthonát, aminek következtében az egyik ablak is betört.”

A fiú kirohant a házból, és a támadók után eredt, az apa pedig az autójába ülve követte őket. Először a fiát kereste, de mikor a skóciai kisváros, Dumbarton egyik parkjának bejáratánál csak két támadó fiút pillantotta meg, pánikba esett, hogy bántották vagy bántani akarják a fiát. Miközben az egyik fiú a park bejáratához rohant, az apa autójával felhajtott a járdára és hátulról elütötte a fiút, aki ettől a földre zuhant. A másik fiú ezután talpra segítette a haverját és bevitte a parkba. Az apa eztán a parkban lévő gyalogútra, majd a fűre hajtott, ahol a fiúk álltak. nagy sebességgel nekiütközött az egyik fiúnak, majd áthajtott a másik fiú mindkét lábán.


Az egyik fiú súlyos sérüléseket szenvedett, a lábtörését műtéttel kellett rögzíteni, és a mozgása valószínűleg tartósan korlátozott lesz. A másik fiú könnyebb sérülésekkel megúszta.

Az apa ellen a vád eredetileg kettős gyilkossági kísérlet volt, melyet életveszélyes testi sértésre enyhítettek, miután beismerő vallomást tett és megbánta tettét.

Ítélethirdetés a leghamarább a jövő hónapban várható.


Jogos önvédelem vagy megengedhetetlen önbíráskodás?


Fotó: Freepik


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page