Anyás-Apás · 2019.12.09 07:26 · 5 perc

Gyengéd császármetszés – sokkal inkább szülés, mint műtét (fotókkal)

Sokak szemében a császármetszés nem szülés, sokan gondolják úgy, hogy az az anya, akinek császármetszéssel kell világra segíteni a gyermekét, az nem is szül igazán. Ezen a szemléletet igyekszik változtatni az a törekvés, melynek során az anyát minden eddiginél jobban igyekeznek bevonni a császármetszés folyamatába.

Az úgynevezett „gyengéd” császármetszés során például nem a szokásos kék vagy zöld lepedőt feszítik ki az anya fejéhez, így ő is nyomon tudja követni gyermeke születését.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Korábban már itt az Anyás-Apáson is láthattál egy „tények kontra tévhitek” típusú infografikát a császármetszésről. A tévhitek rovatban igen előkelő helyen áll az a vélekedés, miszerint a császármetszés nem is igazi szülés, annak minden lelki és praktikus következményével. Azt ugye nem kell mondani, hogy ez egy alapvetően elhibázott vélemény, már ha a szülést egy olyan folyamatként definiáljuk, melynek végén egy újszülött jön a világra. Márpedig a szülést hogyan másként lehetne definiálni?

Éppen ezért üdvözlendő minden olyan törekvés, ami az anyját a lehető legnagyobb mértékben igyekszik bevonni a szülés folyamatába, annak aktív részesévé tenni, és mindinkább elfogadtatni az anyákkal és a közvéleménnyel is, hogy semmivel nem kevesebb vagy értéktelenebb dolog az, ha egy anya császármetszéssel hozza világra gyermekét.

A közösségi oldalakon – hol máshol? – mostanában megszaporodtak azok a fotók, melyek a császármetszés történéseit mutatják be. Ezt pedig azért tudják megtenni, mert sok helyen azzal tulajdonképpen kézenfekvő és pofonegyszerű módszerrel igyekeznek az anyákat még inkább az életreszóló élmény részesévé tenni, hogy az anya fejénél elhelyezett kék vagy zöld textil lepedőt átlátszó „lepedőre” cserélik, melyen keresztül az anya mindvégig pontosan látja, mi történik. Ez az úgynevezett „gyengéd” császármetszés egyre népszerűbb módszerének egyik fontos eleme. A módszer hívei hisznek benne, hogy ezzel a császármetszés megítélését a műtéti eljárás felől mindinkább egy természetes folyamat felé tudják eltolni a közvélemény szemében.

„A gyengéd császármetszés egy hatalmas lépés jó irányban. Az a törekvésünk, hogy az anyákat mindinkább visszahozzuk a szüléshez. Az anyává válás a nők életének egyik leghatalmasabb pillanata, megérdemli hát, hogy valóban azzá tegyük” – nyilatkozott a módszerről egy bába.

A császármetszéssel kapcsolatban rengeteg tévhit kering

A szemléletváltásnak azért is vannak jelentősége, mert világszerte emelkedik a császármetszések aránya. Bár az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) van egy ajánlása a császármetszések optimális arányára vonatkozóan, az iparilag fejlett országokban szinte mindenhol ennél magasabb arányban történnek császármetszések, részben orvosi, részben egyéb megfontolásokból. És sok helyen még ez az arány is folyamatosan emelkedik.

A közvéleményben ennek ellenére számtalan tévhit él a császármetszéssel kapcsolatban. Az egyik leggyakoribb az a – már említett – vélekedés, miszerint a császármetszés nem szülés, amiről nem kell magyarázni, mekkora lelki frusztrációt okozhat az érintett nők számára. Sokan kudarcként élik meg, hogy „nem voltak képesek” természetes úton világra hozni gyermeküket, melyet önmagukban úgy értékelnek – alapvetően tévesen és károsan – hogy már a legelején kudarcot vallottak anyaként. De ezenkívül is több olyan tévhit él császármetszéssel kapcsolatban, ami károsan befolyásolhatja az anya és a baba életét, egészségét már az induláskor. Például sokan hiszik, hogy a császárral szült anyák egyáltalán nem tudják szoptatni gyermeküket, vagy hogy – mivel a császármetszés állítólag nem is igazi szülés – a császármetszéssel szült anyák bombabiztosan védettek a szülés utáni depresszióval szemben.

Azt talán nem kell magyarázni, hogy az összes említett vélekedés miért alapjaiban elhibázott. Éppen ezért üdvözlendő minden olyan törekvés, mely igyekszik egy kicsit rendet tenni a fejekben.

Végül kattints a galériára, csodaszép képeket hoztam az átlátszó lepedőn keresztül készült császáros szülésekről!

#csaszarmetszes #gyenged_csaszarmetszes #szules #fotok

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Hat tévhit a császármetszésről

Tények kontra tévhitek a császármetszésről – infografika

A császármetszés hosszú távú előnyei és kockázatai

Saját gyermekét segítette császármetszéssel a világra – csodaszép fotókkal

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük