top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Fájdalommal vagy fájdalom nélkül szülni – a te történeted

A múltkor arról írtam az Anyás-Apáson, hogy egy ritka genetikai változat következtében vannak köztünk olyan ritka szerencsések, akiknek megadta a természet a fájdalom nélküli szülés lehetőségét.

A Facebookon nagyon sok hozzászólás érkezett a cikkhez, melyben megosztottátok a szülési fájdalomcsillapítással kapcsolatos tapasztalataitokat. Ezek közül válogattam most néhányat.

 

Itt vannak rögtön azok, akik azt vallják, hogy fájdalommal szülni természetes dolog, ezért nem kértek és eztán sem kérnek majd fájdalomcsillapítást. Ilyen például Zsuzsanna, aki ezt írta:

„Nem szeretnék élni a lehetőséggel, mert ez a folyamat fájdalommal jár, és ez a legszebb fájdalom a világon. Pedig az első fiamnál rohadtul fájd, de ettől függetlenül sem szeretnék fájdalomcsillapítást a kistesó születésénél sem.”

Ráadásul – ahogy Ágnes írta –

„amint megszületik a baba, minden fájdalom elmúlik”.

Más nem saját elhatározásból szült fájdalomcsillapítás nélkül, hanem mert nem is mondták neki, hogy ilyen lehetőség is van. Így járt az Anyás-Apás olvasói közül Krisztina is:

„Én is érzéstelenítés nélkül szültem. Fel sem merült lehetőségként, hogy kaphatnék. 12 órás vajúdás után megszületett a kisfiam.”

Marianna nem kért EDA-t, ő inkább a homeopátiában bízik. A homeopátiának köszönhetően vagy sem, ez már soha nem fog kiderülni, de nagyon pozitív élmény volt számára a szülés:

„Nem kaptam, csak homeopátiás segítséget, de csodás élmény maradt a szülés.”

Más gázt kapott, de többen is írták, hogy nem sokat használt, és legközelebb inkább semmit nem kérnek, de gázt biztosan nem:

„Gázt kaptam. Nem sokat használt, inkább rosszul voltam tőle. Kistesóknál szerintem nem fogok kérni.”

Volt, aki szívesen kért volna fájdalomcsillapítást, de úgy látszik, hogy még manapság is vannak kórházak, akik ezt úri luxusnak tekintik:

„Én szerettem volna kérni EDA-t, de közölte az orvosom, hogy a kórházban ilyen lehetőség nincs. Nagyon szerettem volna, de így, hogy kerek perec kijelentette az orvos, hogy a kórházban nincs rá lehetőség, eléggé sokkolt a dolog. Úgyhogy most kicsit parázok a szüléstől”

– osztotta meg a tapasztalatait Adrienn.

„Nekem is azt mondták, hogy csak ilyen csak a filmekben van. Tizenkilenc órát vajúdtam, mire megcsászároztak”

– írta le válaszként hasonló élményeit Krisztina, aki ezek szerint ráadásul minősíthetetlen kommunikációt kapott fájdalomcsillapítás helyett.

„Ez elég érdekes. Pedig csak egy aneszteziológus orvost kell megfogadni, ennyi. A mi kórházunkban sem mindegyik szülészorvos vállalja az EDA-s szülést. Pedig szenvedés nélkül sokkal könnyebb szülni”

– fűzte hozzá a fenti beszélgetéshez Viktória, ezzel is érzékeltetve, hogy mint sok minden más, úgy sok magyar kórházban ez is a zsebbe dugott borítékon múlik.


Hogy ez mennyire van így, azt nyilván kórháza is válogatja, de az biztos, hogy van, akin tényleg sok múlik. Így gondolja ezt Krisztina is:

„Nagyon sok múlik a szülésznőn. A másodiknál már könnyebben bírtam. Akkor is császárral szültem.”

Az epidurális fájdalomcsillapítás, az EDA nagy áldás, de persze vannak hátrányai is. Ilyen például a fájásgyengeség, amit Rita is megtapasztalt:

„Az elsőnél kértem, megbántam. Vákuum lett a vége fájásgyengeség miatt. A másodiknál semmit nem kértem, három óra alatt megszültem gond nélkül.”

És végül álljon itt egy vélemény, emiatt nagy vívmány a szülési fájdalomcsillapítás, ami a kellemetlen velejárók nélkül biztosítja a csodálatos szülésélményt. Viktória írta:

„Én EDA-val szültem. Fantasztikus élmény volt. Azért kértem, mert az első gyermekem szülése iszonyatosan nehéz volt. Szóval mindenkinek bátran ajánlom, mert csodálatos élmény átélni szülést kínok nélkül.”

Ezek az Anyás-Apás olvasóinak tapasztalatai. Még nem késő, hogy te is megoszd velünk a sajátodat!


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás
bottom of page