Anyás-Apás · 2019.04.30 17:31 · 4 perc

Új módszer a szülés idejének meghatározására

A terhesség korának pontos meghatározása és a szülés időpontjának pontos előrejelzése még ma, az ultrahang és más modern technika korában is sok bizonytalanságot rejt. Egy most közzétett új módszer talán javulást hoz e téren.

Egy egyszerű vérteszt, és minden probléma megoldódik?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Nem kétséges, hogy a terhesség pontos korának és a szülés várható idejének ismerete millió szempontból fontos, hiszen ehhez mérten határozható meg, hogy a baba normális ütemben fejlődik-e, illetve elkerülhető, hogy például tervezett császármetszés során ne segítsék túl korán világra a magzatot.

(És ha már a császármetszés szóba került, áldozz 1 perc 40 másodpercet a császármetszéssel kapcsolatos pro és kontra érvek megismerésére, kattints a videóra!)

De visszatérve a szülés időpontjának előrejelzésére és az új módszerre, a Science című lapban mutatták be azt a módszert, amivel állítólag a mostaninál pontosabban megadható, mikorra várható a szülés megindulása. A módszer részleteire ugyanakkor arra is jobban rávilágítanak, hogyan kommunikál egymással az anya és a mama teste molekuláris szinten.

A vizsgálatban az úgynevezett sejtmentes RNS-t mint biomarkert elemezték. A sejtmentes RNS-t a méhlepény vagy a magzat termeli, de az anya véréből is kimutatható. Ezek az úgynevezett „hírvivő” molekulák viszik mindenfelé a genetikai információkat szerte a szervezetben.

„Mivel az RNS mindenhol „lebeg” az anyai vérben, onnan könnyen kimutatható, és meghatározásával következtetéseket vonhatunk le a terhesség előrehaladásáról – magyarázza Michal Elovitz szülész-nőgyógyász professzor. – A sejtmentes RNS valamifajta terhességi „órának” tekinthető, mely másként jár terminusban (vagy időre) megindult szüléseknél és megint másként koraszülések esetében.”

Azt találták, hogy többféle paraméter is eléggé pontosan jelzi, mely terhességekben kell számítani koraszülésre. Ha pedig sikerül azonosítani a koraszülés szempontjából veszélyeztetett anyákat, akkor az orvosok és bábák meg tudják tenni a szükséges óvintézkedéseket. Például biztosítható, hogy az anya folyamatosan közel legyen egy olyan kórházhoz, ahol gyorsan be tudnak avatkozni, ha korszülésre utaló jelek jelentkeznének.

Az pedig könnyen belátható, hogy ennek mekkora óriási jelentősége van a koraszülés kivédése, illetve – ha ez nem lehetséges – az egészségi következmények enyhítése szempontjából mind az anya, mind a baba számára. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente 15 millió (!!!) újszülött idő előtt jön a világra, nagy jelentősége van tehát annak, mikor, hogyan és az esetek hány százalékában tudnak beavatkozni a folyamatba.

Forrás: Science

#szülés

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük