Anyák, akik nem akartak apás szülést
Mostanság már szinte elvárásnak számít, hogy az apák jelen legyenek a szülőszobában a gyermekük születésekor. Vannak férfiak, akik kimondják, ha ez a norma messze kívül esik a komfortzónájukon, és nyíltan nemet mondanak, míg mások párjuk vagy a társadalom nyomásának engedve vállalják az apás szülést.
De mi a helyzet velünk, nőkkel? Mi ki merjük-e mondani, ha valamiért nem apás, hanem éppen ellenkezőleg, kifejezetten apa nélküli szülést szeretnénk? Vagy mi is csak sodródunk az árral?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Manapság már természetes, hogy ha a szülők szeretnék, akkor az apa is jelen lehet. Ez fantasztikusan jó dolog, és az esetek legnagyobb részében ez a lehetőség mindkét fél elképzeléseivel és komfortérzetével találkozik. Vannak persze esetek, amikor az apák idegenkednek az ötlettől. Ilyenkor leggyakoribb indokként az merül fel, hogy nem akarják a szeretett nőt kiszolgáltatott helyzetben, szenvedni látni, esetleg nem tudnak megküzdeni a tehetetlenség érzésével. Mások szeretnék megőrizni magukban a születés misztériumának szépségét, vér, könnyek és verejték nélkül.
Ha nem az apa, akkor akár a nagymama, barátnő vagy dúla is jelen lehet a szülőszobában – bárki, akiben az anya megbízik, és akiről úgy érzi, hogy lelki segítséget és támaszt tud neki nyújtani a szülés alatt. Vannak persze kirívó esetek, külföldi netes oldalakon több olyan esetet is olvastam már, amikor az anya saját édesanyja akarta ráerőszakolni magát a lányára a szülőszobában, máskor az anyós ragaszkodott hozzá, hogy jelen legyen unokája világra jövetelekor, amitől a menye idegenkedett, fia azonban teljes mellszélességgel támogatta az elképzelést – akár felesége akarata ellenében is.
De most beszéljünk arról, mi van akkor, ha maga az anya sem érzi úgy, hogy a párja jelenlétében akarja világra hozni közös gyermeküket. Az apás szülés már-már társadalmi elvárásával szembe menve ki merjük-e mondani, hogy nem akarjuk a szülőszobában látni a párunkat? Vagy inkább meghajlunk a társadalmi norma előtt, mert azt érezzük, hogy a tökéletes szülőség első kritériuma és fontos mérföldköve az apás szülés?
Három nő véleményét hoztam, akik ki merték mondani és meg is indokolták, miért döntöttek az apa nélküli szülés mellett.
„Soha nem voltam híve annak, hogy a férfiak bejöjjenek a szülőszobába”
A 43 éves Natasha Harding szerkesztőként dolgozik. Amikor 2013-ban kislánya, Lexi születésére készült, megfelelő díjazás fejében dúlát fogadott fel, hogy támogassa őt szülés közben. „Általában véve sem vagyok lelkes híve annak, hogy a férfiak jelen legyenek a szülőszobában. Nem érzem, hogy nagyon sokat tudnának segíteni, sőt szerintem sokan inkább még csak nehezítik a vajúdást. Az én férjem, Paul még azt sem nagyon bírja látni, ha valakitől vért vesznek, úgyhogy biztos voltam benne, hogy nem ő a legjobb társ szülés közben. Első gyermekünk, Zak születésekor ott volt a közelben, de a szülésnél nem volt jelen, és ez így volt a legjobb mindkettőnk számára. A második szülésnél is így tettünk, a szomszéd helyiségben szappanoperát nézett, míg meg nem született a kislányunk.”
A férj, Paul ezt azzal egészíti ki, hogy nagyon örült, hogy felesége inkább dúlát fogadott fel segítségként, mert szerinte ő nem tudott volna olyan támaszt nyújtania a feleségének, mint amit a dúlától kapott.
„Ő is anya, ezért pontosan tudta, min megyek keresztül”
A 32 éves Emma Best mindhárom gyermekét három évvel idősebb nővére jelenlétében hozta világra. Első gyermeke születésénél a nővére mellett a férje, Rhys is jelen volt. „Első alkalommal a nővérem és a férjem is bejött a szülőszobába, de a férjem szinte az egészet átaludta. Ő szereti a megszokott napi rutinját, szeret akkor enni és aludni, ahogy máskor. Korábban azt gondoltam, hogy jó dolog, hogy az apák is jelen lehetnek a szülésnél, de Rhys nem nagyon tudta kezelni a helyzetet, hogy engem szenvedni lát és semmit nem tud tenni, hogy segítsen. A nővérem, Angela azonban főnyeremény volt számomra, ő is anya, tudja, milyen a szülés. Ezért a második és harmadik szülésnél már csak őt kértem meg, hogy legyen ott a szülésnél. Amikor elmondtam a férjemnek, mit szeretnék, nem volt ellenvetése. Azt mondta, hogy egy szülést már látott, és többet nem szeretne látni.”
„Mindent meg tudok oldani egyedül, a szülést is”
A 46 éves tervező grafikus, Gail Russell egyedül szülte meg kisfiát és máig nem bánta meg döntését. Az egyedülálló nő mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe, a petesejt és a hímivarsejt is donorbankból származott. „Hozzászoktam, hogy mindent egyedül oldok meg és független vagyok, ezért el sem tudtam képzelni, hogy a szülés másként történjen. Császármetszéssel szültem, ezért az egész nem volt olyan hosszú és megterhelő, mint lehetett volna. Sokszor elképzelem, mennyire éreztem volna egyedül magam, ha hüvelyi úton, fájdalmak közepette szülök. Lehet, hogy akkor szerettem volna, ha van mellettem valaki – mesélte egy brit lapnak. – A nagy napon ideges és izgatott voltam, de jobban szorongtam volna, ha ott van velem valaki. Utálom magam mások előtt kiszolgáltatottnak és esendőnek érezni. Meglehetősen magabiztosnak tartom magam, ezért az a gondolat, hogy valaki, aki nálam erősebb, a műtőasztalon fekve lát engem, jobban zavart bármi másnál.
Fotó: Dreamstime
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!