Te engedélyt kérsz a babádtól a peluscseréhez?
Egy ausztráliai csecsemőgondozó hálózat csecsemőgondozási tanácsokat osztott meg, melyek erősen megosztották a szülőket. A javaslatok között például olyan is szerepelt, hogy tisztába tevéskor úgy fejezzük ki, hogy tiszteletben tartjuk a baba önálló identitását és autonómiáját, hogy engedélyt kérünk tőle a peluscseréhez. Ezt nevezik ők „tiszteletteljes tisztába tevésnek”.
Szükséges ez, vagy ez már túlzás?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Egy ausztrál csecsemőgondozási szolgáltató parázs vitát indított el azzal, hogy kijelentették: a szülők csak a baba beleegyezésével tehetik őt tisztába. Az országos hálózatot fenntartó Only About Children (Csak a gyerekekről) nevű szervezet arról posztolt saját blogján, milyen is az a „tiszteletteljes tisztába tevés”, illetve hogyan tanítsuk gyermekeinket már nagyon pici koruktól a tiszteletre és arra, hogy bizonyos dolgokhoz az ő beleegyezésüket kell kérniük és megszerezniük a felnőtteknek is.
„A totyogós korú gyerekek nem szeretik, ha valamivel megzavarjuk őket a játékban vagy abban, amit éppen csinálnak. Ha pelenkát szeretnénk cserélni, előbb türelemmel várjuk ki, míg szünetet tartanak a játékban”
– tanácsolja a blog, majd így folytatja:
„Tiszteletben kell tartanunk gyermekeink autonómiáját és választási lehetőséget kell felkínálnunk számukra, például valahogy így: 'Odajössz a pelenkázóasztalhoz, vagy inkább vigyelek?'”
Ezen túlmenően azt is hangsúlyozzák, hogy a tisztába tevési alkalmak kiváló lehetőséget kínálnak a tanulásra és a szülő-gyermek kapcsolat elmélyítésére. Azt javasolják, hogy például a pelenkacsere előtt gondolkodjunk el azon, hogy ha mi lennénk a kisgyerek helyébe, hogyan szeretnénk ezt az egészet. Az egyik legfontosabbnak azt tartják, hogy „lassítsunk le”, ne kapkodjunk, ne siessünk, ne sürgessük a gyereket, hanem inkább kérjük meg, hogy ő is segítsen nekünk. Szerintük amikor már nagyobb a gyerek, sokszor jobban szereti, ha a megszokottól eltérő helyen és módon tesszük tisztába, amit nekünk tiszteletben kell tartanunk és lehetőség szerint alkalmazkodni hozzá. Az önállóságra nevelés fontos eszközének tartják, ha arra ösztönözzük a gyereket, hogy egyedül vegye le a pelenkáját, sőt akár arra is megkérhetjük, hogy maga tisztogassa meg a „kényes” területeket.
Végül arra is kitérnek, hogy a pelenkacsere művelete időnként felér egy katasztrófával, de ezzel sincs semmi baj.
Bár annak fontosságát senki nem vitatja, hogy már nagyon korán meg kell tanítanunk a gyerekeket arra, hogy tiszteljük autonómiájukat és önállóságukat, illetve hogy bizonyos dolgokhoz a beleegyezésüket kérjük, az Only About Children fent vázolt módszerével nem mindenki értett egyet a kommentelők közül.
Minek magyarázzak el olyat a babának, amit úgysem ért?
A gyermekgondozási hálózat fenti módszeréről most hadd ne mondjam el a véleményemet, akár működhet is, bár az rohanós, pörgős „máris késésben vagyok” reggelen vagy egy halálosan fáradt, nyűgös estén nemigen tudom elképzelni, hogy ez a járható út. De beszéljünk inkább egy kicsit másról, mégis a témánál maradva.
Bár első látásra talán meredeknek tűnik, hogy már egészen pici babákhoz úgy beszéljünk, mintha kicsinyített felnőttek lennének, és mindent megértenének, de az elképzelés nem új. Élt például Françoise Dolto francia pszichoanaltitikus, akit a francia gyermek-pszichoanalízis úttörőjének tartanak és akit nálunk viszonylag kevesen ismernek, ám a francia szülők több generációja nőtt fel a tanácsain. Az 1970-es évek végétől önálló műsora is volt a francia rádióban, ahol a szülők által levelekben leírt gyermeknevelési problémákra válaszolt, és a legérdekesebb kérdések és válaszok később könyv alakban is megjelentek.
Françoise Dolto alapelve volt, hogy a gyerekeknek – és ebbe már az újszülötteket is beleértette! – beszélni kell az őket érintő dolgokról, méghozzá őszintén. Már születésüktől fogva mindig el kell magyarázni, mikor mi történik velük, mert ezt már az újszülött babák is igénylik, és normális testi és szellemi fejlődésükhöz erre elengedhetetlenül szükségük is van.
„Emberi lények beszélnek más emberi lényekhez. Némelyikük nagy, mások kicsik. De mindannyian kommunikálnak egymással.”
Műveiben és a már említett népszerű rádióműsorában konkrét tanácsokat is adott arra, hogyan beszéljünk már az egészen kicsi gyerekeknek is a családi problémákról, illetve akár a családot ért tragédiákról is.
Művei nagyon sok kiadást megértek, több nyelvre is lefordították, és a rádió és tévéműsorokban a szülők itták a szavait. Nagyon sok szülőnek nyújtott segítséget a gyermek- és kamaszkor nehézségeinek megismeréséhez és megoldásához.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!