Jó szóval oktasd, gyászolni is engedd...
Azt szokták mondani, hogy nincs annál fájdalmasabb dolog, amikor a szülő temeti a gyermekét. Arról viszont kevesebb szó esik, amikor a gyerek veszít el valakit a szeretett felnőttek közül, nagyszülőt, nagynénit, neadjisten szülőt. Gyerek még, nem érti, majd elfelejti, hamar túl lesz rajta... mondogatjuk, magunkat nyugtatgatva.
Pedig a gyerek kicsi, de nem vak és nem süket, és leginkább neki is vannak érzései. Még akkor is, ha nem mutatja vagy magába temeti fájdalmát. Néhány tippet hoztam, mivel tehetjük könnyebbé számára ezeket a pokolian nehéz heteket-hónapokat.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Korábban már olvashattál cikket a gyermekgyászról az Anyás-Apáson, melyben arról írtam, miként reagálnak a gyerekek, ha valaki meghal a környezetükből, illetve hogyan segíthetünk neki. A legnagyobb probléma persze az, hogy mai társadalmainkban nincs kultúrája a halálnak és a gyásznak, nem beszélünk róla, tabutémának tekintjük, és fogalmunk sincs, hogyan álljunk ahhoz a személyhez, akit éppen most ért pótolhatatlan veszteség. És különösen nehéz a helyzet akkor, ha gyerek gyászol, nekünk pedig segítenünk kellene őket abban, hogy könnyebben feldolgozza ezt a veszteséget. Mi pedig csak állunk tehetetlenül, és fogalmunk sincs, miként álljunk hozzá, mint mondjunk, mit csináljunk.
Hogyan lehet elmagyarázni egy kisgyereknek, hogy akit szeretett, az soha többé nem tér vissza hozzá? A szakemberek szerint erre a nehéz szituációra is érvényes az alapszabály:
„Ha a gyerek elég idős ahhoz, hogy kérdezzen, akkor ahhoz is elég idős, hogy válaszokat kaphasson a kérdéseire.”
Néhány tanács ehhez egy szakértőtől, dr. Shelley Gilberttől, aki 17 évvel ezelőtt jótékonysági szervezetet is létrehozott, melyben segít a szülőknek, hogy segíthessenek gyászoló gyermeküknek. Gilbert doktornő tudja, mit beszél, hiszen 4 éves korában elveszítette az édesanyját és öt évvel később az édesapját is.
1. Ne kerüljük a halál témáját attól való félelmünkben, hogy ezzel felzaklatjuk a gyereket.
A gyereknek kérdései lesznek ebben a nehéz és fájdalmas helyzetben, melyre választ kell kapnia. Félelmet éppen azzal kelthetünk benne, ha egyedül, magyarázatok nélkül megbirkóznia egy ilyen, korábban még talán soha át nem élt szituációval.
2. De közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a gyerekek még nem értik az átvitt értelmű megfogalmazásokat, és mindent szó szerint vesznek.
Fogalmazzunk őszintén! Ha valaki meghalt, akkor nem mondjuk a gyereknek azt, hogy csak alszik, és kerüljünk más eufemizmusokat is. Ezek ugyanis csak összezavarják, és megakadályozzák annak felfogásában, hogy ami előállt, az egy végleges állapot. Aki meghalt, az nem fog többé felébredni és visszatérni hozzánk.
3. Az a válasz is teljesen helyénvaló lehet, hogy „nem tudom”.
Ha lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyerek kifejezze a gyászát és kérdéseket tegyen fel ezzel kapcsolatban, akkor könnyen felmerülhet olyan kérdés, amire nem tudunk válaszolni – vagy amire egyszerűen nincs válasz. Ilyenkor őszintén válaszoljuk neki azt: „Erre igazából nem tudom a választ.”
4. Az a válasz is teljesen helyénvaló lehet, hogy „ezt most nem tudom elmondani neked, de egyszer majd elmondom.”
Erre a szakértő azt a példát említi, amikor egy anyának azzal a helyzettel kellett megbirkóznia, hogy a férje önkezével vetett véget az életének. Ilyenkor dönthet úgy, hogy csak később ad teljes magyarázatot a gyereknek édesapja halálára. Ezzel a beszélgetést nyitva hagyja, és – ami még fontosabb – a gyerek is azt érzi, hogy a válaszadás még nincs lezárva, és egyszer majd választ kap kérdéseire.
5. Fogadjuk el, hogy egy haláleset kapcsán a gyerek is sérül érzelmileg és lelkileg.
A sérülés mértéke és időtartama pedig nagyon különböző lehet. A gyásznak nincs mértékegysége, nem lehet centiméterekben megadni a mélységét, és időegységekben azt, hogy meddig tart és a gyászoló személy mikor „lesz túl rajta”. Adjuk meg hát a gyereknek azt az időt, amire szüksége van ahhoz, hogy végigmenjen a gyászfolyamat minden szakaszán. Ehhez nem feltétlenül kellenek szavak, elegendőek lehetnek a gesztusok vagy akár az alkotóművészet eszközei, a rajz vagy a festés.
6. Engedjük, hogy a gyerek annyi rituáléval vagy ceremóniával oldja a gyászát, amennyire csak szüksége van.
A modern nyugati társadalmak a temetésen kívül nem sok rituálét engednek a gyászolóknak arra, hogy alkalmuk legyen elbúcsúzni a szerettüktől. Éppen ezért van különös jelentősége azoknak az apró személyes rituáléknak, melyek alkalmat nyújtanak a gyász kifejezésére és a méltó búcsúra. Ez nagyon sokféle lehet, például az anyák napja szép megünneplése akkor is, amikor az ünnepelt már nem lehet jelen a ceremónián.
7. Készítsünk emlékbankot.
Ez minden fél számára hasznos és szép segítséget jelent a szülő vagy testvér haldoklása idején, hiszen az emlékek összegyűjtése és kézzel fogható formába öntése mindenkit közelebb hoz egymáshoz. Ez nem minden családban jelent megoldást, hiszen pokolian nehéz szituáció, és előfordulhat például, hogy egy anya nem is képes ilyen módon elbúcsúzni halálos beteg gyermekétől.
8. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a gyászfolyamat csapatmunka.
Fiatal korban elveszíteni valakit mindenképpen hatalmas lelki trauma, melynek feloldásában az van a gyászoló legnagyobb segítségére, ha a barátok, iskolatársak, családtagok összefogva, összekapaszkodva segítik átvészelni a veszteséget.
És végül...
...a legrosszabbat akkor tesszük, ha továbbra is olyan társadalomban élünk, mely tagadja a halált és tabunak tekinti a veszteséget. Nagyon fontos, hogy miként éljük meg életünk első gyászát – akár egészen kicsi gyerekként –, mely akár egész későbbi életünkre és arra is kihathat, miként viszonyulunk később a halálhoz és a gyászhoz. Hallgassuk meg figyelmesen a gyerekre, igyekezzünk átérezni, min mehet keresztül, adjunk neki szavakat és nyelvet, hogy kifejezze fájdalmát, és teremtsük meg a feltételeket ahhoz, hogy megélje gyászát.
Fotó: Shutterstock
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!