Anyás-Apás · 2020.04.02 12:27 · 5 perc

Tápszert vagy cukros üdítőt a babának?

Úgy tűnik, hogy nagyjából mindegy: egy most megjelent vizsgálat szerint ugyanis a babatápszerek többsége több hozzáadott cukrot tartalmaz, mint a népszerű cukros üdítők, például a kóla vagy a fanta. Ez pedig nemcsak azért veszélyes, mert édesszájúvá neveli később a gyereket, hanem fokozza az elhízás és a fogszuvasodás kockázatát is.

Szomorú tény, hogy némelyik babatápszerben jóval több hozzáadott cukor van, mint amennyi az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásában felső határként szerepel.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy némelyik babatápszer hosszú távon komoly egészségi kockázatot is jelenthet amiatt, hogy túl sok hozzáadott cukrot tartalmaz, egyik-másik akár kétszer annyit is, mint például ugyanannyi fanta – pedig ez utóbbit nem éppen az egészséges italok között tartjuk számon.

Vizsgálatukban 12 hónaposnál fiatalabb babáknak szánt tápszereket vizsgáltak, és megdöbbentő adatként közölték, hogy volt közöttük olyan, melynek egyetlen deciliterében 8,7 gramm cukor volt. Összehasonlításként: egy deci fantában ennek csak kicsit több mint fele, 4,6 gramm van. Ez különösen aggasztó annak fényében, hogy azoknak az anyáknak a túlnyomó többsége, akik nem tudják vagy nem akarják szoptatni babájukat, a babatápszereket választja az anyatej helyett.

Cukor, cukor, de nem mindegy, hogy melyik

A Leeds Beckett University és a King’s CollegeLondon orvosaiból álló kutatócsoport hangsúlyozza, hogy ez hosszú távon is veszélyes lehet, hiszen olyan egészségi kockázatokat hordoz a gyermek későbbi életében, mint például az elhízás vagy a fogszuvasodás.

Visszatérve a 8,7 grammra, ez körülbelül két kávéskanálnyinak felel meg a közönséges cukorból, és ezzel jóval meghaladja az Európa Parlament illetékes bizottsága által a csecsemők számára maximális mennyiségként megjelölt 7,5 grammot.

A British Dental Journal (Brit Fogorvosi Lap) cikkének szerzői abban látják a babatápszerek túlzott cukrozásának okát, hogy az anyatej önmagában is édes, és a tápszergyártók ezt az édes ízt igyekeznek minél jobban visszaadni termékekben.

„Az anyatej egyébként 7 gramm cukrot tartalmaz, azonban jelentős különbség a tápszerekhez képest, hogy a cukor laktóz formájában van jelen az anyatejben, mely specifikusan alkalmazkodik a baba igényeihez, bár ez is édes és sok energiát tartalmaz. Ezzel szemben a babatápszerek előre meghatározott, standard mennyiségben tartalmazzák a cukrot, ami nem laktóz, hanem például kukoricaszirup hozzáadásával biztosítják a tápszer édességét a gyártók. Ez egy olyan alkotóelem, mely természetes körülmények között nem található meg az anyatejben, így jelentősen fokozza a későbbi fogszuvasodás és/vagy elhízás kockázatát, illetve annak esélyét, hogy a babából később rossz evő gyerek cseperedik” – írják a szerzők.

Arra is figyelmeztetnek, hogy a sok cukrot tartalmazó tápszer édesszájúvá nevelheti a gyereket, ennek minden negatív egészségi kockázatával. A cikk szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy egyes tápszergyártók attól sem riadnak vissza, hogy hirdetéseikben a babatápszerek előnyeit hangsúlyozzák az anyatejjel szemben. Ez viszont élesen szembe megy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásaival, melyek egyértelműen a kizárólagos szoptatás ajánlják legalább 6 hónapos korig, de lehetőség szerint ezt követően is. A hibás és félrevezető promóciós gyakorlatot látva a szerzők szigorúbb jogi szabályozást sürgetnek a babatápszerek reklámozása terén.

Fotó: Unsplash

Forrás: British Dental Journal

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Csodatévő varázsital koraszülöttek számára

Ne kérdezd, hogy szoptatok-e!

Mondjuk ki: a szoptatás sokszor kőkemény meló

Nemcsak tápszerlobbi van, hanem szoptatáslobbi is?

A tápszergyárak pénze piszkos pénz?

A tápszer nem a szoptatás ellensége ám!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük