top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Rettegtem, hogy nem mozog a babám, talán meghalt?

Tegnapelőtt hoztam egy történetet, amiben egy celeb anyuka számolt be arról, mekkora kétségbeesést és pánikot keltett benne, amikor a babája kevesebbet rugdosott, ezért azt hitte, hogy valami nagyon nagy baj történt vele. A sztoriról két olyan téma jutott eszembe, amiről érdemes lenne beszélni: az egyik a pánikbetegség, a másik pedig az, hogy voltaképpen mennyit is mozog a baba az anyaméhben normálisan, és ha nem mozog annyit, amennyit várnánk, mikor érdemes pánikba esni és mikor nem.

Az első témáról korábban már írtam (ide kattintva elolvashatod), most akkor jöjjön a második cikk a magzatmozgásokról.

 

Lauren Goodger egy hazájában ismert és talán népszerű és kedvelt brit médiaszemélyiség. Korábban a The Only Way is Essex című valóságshow-ban szerepelt, de modellkedik és tévéműsorokban is feltűnik, és időnként cikkeket is írogat. Az éppen első gyermekével 25 hetes várandós Lauren beszélt arról a közelmúltban, hogy pánikrohamot élt át abbéli félelmében, hogy babájával valami komoly baj lehet, hiszen nem mozgott annyit, mint korábban. A kórházban azonban az elvégzett vizsgálatok alapján megnyugtatták, hogy a babával szerencsére minden rendben van, és amit érez, azok egy pánikroham tünetei. Ha még nem olvastad, akkor itt olvashatod el részletesebben a történetet, melyből az is kiderül, hogy a 25 hetes várandós kismamában sok szorongást kelt az első terhességgel járó vadonatúj helyzet, és úgy érzi, nehezen birkózik meg azzal a rengeteg érzéssel, melyeket korábban még soha nem volt alkalma átélni.

„Az orvosok és a veled hasonló cipőben járó barátaid mindig mondják, hogy a pánikroham alatt az adrenalinszinted az egekbe szökik szorongsz, rettegsz, izzadsz. De ezt átélni egészen más, mint elméletben hallani róla, hiszen a roham alatt rettenetesen szorít a mellkasod, zakatol a szíved, a fájdalom a karodba sugárzik, és halálfélelmed van”

– számolt be tapasztalatairól az egyik legnépszerűbb brit bulvárlapnak.


A magzatmozgásokról

A várandósság talán egyik leg nagyobb izgalommal várt érzése, amikor először éljük meg a baba rugdosását a pocakban. Valószínűleg azért van ez, mert az első lepkeszárnyszerűen finom mozgások hozzák hirtelen elérhető közelségbe azt, amit addig is tudtunk, de valahogy nem éltük meg igazán: hogy egy új élet növekszik a szívünk alatt, egy új emberke, aki él, érez és mozog. Ráadásul ez az semmihez sem fogható élmény akkor ér bennünket, amikor a várandósság „zűrösebb” első trimeszterén már túl vagyunk annak minden nyűgével, reggeli rosszullétével és az egyéb koraterhességi tünetekkel együtt, és egy nyugodtabb időszakba érkezünk.



Azt, hogy ez mihez hasonló, talán minden anya másként írja le. A két lábbal a földön álló nők talán erősebb bélmozgáshoz hasonlítják, míg a költőibb lelkületű kismamák inkább finom szárnyrebbenésként írják le. De akárhogyan is van, az első magzatmozgásokat mindenki a második trimeszterben érzi, valahol a 16. és 22. hét között. Aki már nem első gyermekével várandós, annak értelemszerűen már vannak ilyen tapasztalatai, ezért ők már korábban észlelik az első finom rugdosásokat, mint a tapasztalatlanabb első terhesek. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy minden várandósság más és más, ezért aztán nem is adható egyetlen határozott időpont, ameddig mindenkinek „muszáj” éreznie a baba első mozgásait. (Vannak olyanok, akik állítólag csak napokkal-hetekkel, esetleg csak órákkal a szülés előtt ismerik fel egyáltalán a terhességüket, esetünkben nemigen van értelme erről a témáról beszélni. Erről itt olvashattál korábban.)


Az első finom rugdosásokkal a baba voltaképpen csak mintegy „bemelegít”, és ahogy nő és erősödik, úgy válnak mozgásai is erősebbeké és rendszeresebbeké. A harmadik trimeszterben már bizonyos törvényszerűségek, mintázatok is felismerhetők a baba mozgásainak gyakoriságában és erősségében, például lehetnek olyan napszakok, amikor a baba észrevehetően aktívabb, mint máskor.



Számoljunk?

Előfordulhat, hogy orvosa arra kéri a várandóst, hogy számolja a magzatmozgásokat. A magzatmozgások számolása pontosan azt jelenti, amit a neve sugall: a nap egy előre meghatározott időszakában figyeled, hogy adott idő alatt a baba mennyit mozog. Manapság már erre szolgáló mobiltelefonos alkalmazások is vannak, de a feladat ezek nélkül sem ördöngösség, mindössze egy nyugodt időszakra, órára, papírra és ceruzára van szükség hozzá. A magzatmozgások számolása úgy is történhet, hogy azt figyeled, hogy a babának mennyi időre van szüksége adott számú, általában 10 magzatmozgáshoz. Ha a magzatmozgások óránkénti száma nem éri el a tízet, akkor próbáld meg a babát nagyobb aktivitásra ösztönözni például azzal, hogy finoman megbökdösöd, beszélsz hozzá, eszel néhány falatot, vagy változtathatsz a testhelyzeteden, majd megismétled a számolást.


Miért mozog kevesebbet vagy éppen többet?

Annak, hogy a baba átmenetileg kevesebbet mozog a megszokottnál, általában valamilyen ártalmatlan oka van, például éppen alszik vagy pihen. De ennél veszélyesebb okok is állhatnak a magzatmozgások ritkulásának hátterében, például a baba fejlődése lelassul, a placenta nem látja el megfelelően a feladatát, vagy a köldökzsinór megfeszül, hurkot képez, összenyomódik vagy a baba nyakára tekeredik.


Sokakban él az a tévhit és sokszor képezi felesleges pánik kiindulópontját, hogy a magzatmozgások élénkebbé válása is azt jelzi, hogy nagy baj van a babával. Ez az összefüggés azonban nem egyértelmű. Egy 2019-ben nyilvánosságra hozott vizsgálatban például 500 várandós nő megfigyelése alapján nem találtak kapcsolatot a harmadik trimeszterben az élénk magzatmozgások és a halvaszületés vagy a köldökzsinór a nyakára tekeredése között, míg más terhességi komplikációkkal mutatkozott némi összefüggés.

Ezt jegyezd meg!
Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy nem feltétlenül jelez bajt, ha baba a szokásosnál „lustább” vagy éppen élénkebb. Alapszabály, hogy figyeljük a baba viselkedését, és ha bármilyen gyanú merül fel bennünk arra, hogy a magzatmozgások megváltozásának hátterében valamilyen komolyabb ok állhat, akkor ne várjunk, ne találgassunk, hanem forduljunk orvoshoz. Mert erre a szituációra mindennél jobban igaz: jobb félni, mint megijedni.

A cikk első részét itt olvashatod.



Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


Comments


bottom of page