Anyás-Apás · 2021.05.21 14:54 · 7 perc

Nem kell a gyerekemre naptej és punktum!

Egy influenszer anyuka elég nagy vihart kavart a biliben azzal a kijelentésével, hogy azért nem hajlandó napvédő krémmel vagy tejjel kenni kilenc hónapos gyerekét, mert ezeknek a készítményeknek a használata nemhogy nem véd a bőrrákkal szemben, hanem még elő is segíti a kialakulását. Ami nagy butaság.

Mindenki azt mond, amit akar, mások meg azt hisznek és fogadnak el mindebből, amit akarnak – mondhatnánk. Mégis mi a probléma? Nos, pont az, hogy egy influenszer terjeszti a tévhitet, influenszer, azaz véleményformáló. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Alice Bendert szerintem nálunk itthon a kutya sem ismeri, de elég nagy követőtáborra van hatása a TikTokon, főként gyerekesek köréből. Ő nyilatkoztatta ki nemrégiben egy videóban, hogy nem hajlandó semmilyen naptejet vagy más napvédő készítményt használni a gyereke bőrére, mert az nem más, mint vegyi anyagok színtiszta elegye, így aztán – legalábbis szerinte – nemhogy védene a melanómával szemben, hanem az ilyen kencék egyenesen rákkeltő hatásúak. A téma úgy került szóba az oldalán, hogy a követői rákérdeztek, milyen naptejet javasol gyerekek számára, ő maga melyikkel keni kilenc hónapos gyereke bőrét. Alice Bender lakonikus válasza:

„Semelyikkel. A legtöbb naptej durva kemikáliákat tartalmaz. Durva kemikáliák + napfény = rák.”

Azt ugye mondani sem kell, hogy ezzel az állításával tökéletesen szembe megy a bőrgyógyászok minden szakmai ajánlásával, melyek szerint – többek között magas (30 feletti) faktorszámú napvédő készítmények alkalmazásával – mindent meg kell tenni a bőr napfény elleni védelmére már igen kicsi kortól kezdve, sőt leginkább kicsi gyermekeknél. Ennek az az oka, hogy egyrészt a picik bőre még fokozottan érzékeny a napégéssel szemben, ezért a bőrük már viszonylag kevés napfény hatására is leéghet, márpedig a napégést tartják a festékes bőrrák, a melanóma legfontosabb kockázati tényezőjének, egyben a melanóma a fiatalok körében egyik leggyakrabban előforduló rákfajta. Másrészt nagyon fontos tudni, hogy a bőrünk „nem felejt”, ami azt jelenti, hogy a bőrt az életünk folyamán ért káros napsugárzás hatása összeadódik, és a melanóma kockázata nagyban függ attól, mekkora ez az úgynevezett összegzett (kumulatív) ultraibolya sugárdózis. Ahogy az előbb már említettem, nemcsak a napfény mennyisége és intenzitása fontos szempont, hanem az is, hogy hányszor okoz a bőr fájdalmas kipirulásával, súlyosabb esetben akár hólyagképződésssel is járó napégést.

A fentiekből logikusan következik, hogy a napvédelem már a legkisebbeknél is rendkívül fontos, magas faktorszámú naptejekkel vagy napkrémekkel. Ma már nagyon sokféle készítményt lehet kapni, olyat is, melyet kifejezetten gyermekek számára fejlesztettek ki, a bőrük speciális életkori sajátosságaihoz igazodó összetétellel.

Alice Bender azonban nem most először rukkol elő meglehetősen ellentmondásos nevelési elveivel. Korábban amiatt kényszerült magyarázkodásra és védekezésre, mert kijelentette, hogy megengedi a gyerekének, hogy minden piszkot felszedjen és a szájába vegyen, pusztán azon az alapon, hogy még szoptatja a kisfiút. Így fogalmazott:

„Nem félek a baktériumoktól. Sőt igazából szeretem őket. Bízom a természetben és a babámban. A szoptatott babák ösztönösen meg tudják védeni magukat a kórokozókkal szemben. Az anyatej védi őket, míg meg nem erősödik az immunrendszerük. Az anyatej hatása hihetetlen, természetes gyógyszer. Messze felülmúl bármilyen ember által készített gyógyszert. Az anyatej élő anyag, melynek összetétele folyamatosan változik a baba igényeinek megfelelően.”

Hogy egy kicsit foglalkozzunk a fenti állítással is, tipikusan annak a példája, hogy az állítás mindkét fele önmagában helytálló, ám a kettő összekapcsolásával helytelen következtetést sikerült levonni.

Tippek a biztonságos családi pancsoláshoz – infografika linkekkel

De még ezzel sincs vége a meghökkentő kijelentéseknek, úgy látszik, hogy ez az influenszer anyuka különös örömét leli vitatható véleményének közhírré tételében. Vagy csak így szeretne állandó figyelmet kicsikarni magának. Egy másik alkalommal például kijelentette, hogy a babáknak semmi szükségük nincs a rácsos ágyra, ugyanis a rácsos gyerekágy voltaképpen egy börtöncella számukra. De erről talán majd máskor írok.

Addig is annyit jegyezz meg ebből a történetből, hogy bődületes butaság azt állítani, hogy kisgyerekkorban nincs szükség napvédő készítményekre, sőt az influenszer mama szerint talán napvédelemre sem. Ezzel szemben én azt tanácsolom, hogy nyáron akkor is kend be rendszeresen magas faktorszámú naptejjel vagy napkrémmel a gyereket, ha nincs huzamosabb ideig kitéve tűző napfénynek. A napvédő készítmények használatát akkor is meg kell ismételni néhány óránként, ha a gyerek közben nem pancsol vízben. A pancsoláshoz jó lehet vízálló napvédő termék használata. Ezenkívül fontos az öltözék megválasztása is: könnyű, világos anyagból készült, de lehetőleg hosszú ujjú felső és hosszú szárú nadrág, a fejükre könnyű, világos színű sapka vagy kendő.

Látni is fáj nyáron strandon vagy vízparton, ahogy alig 1-2 éves piciket „napoztatnak” ruha nélkül, a tűző napsugárzásnak kitéve. A piros bőrüket látva mindig az jut eszembe: ha ez most ilyen, milyen vörös lesz estére? És pláne mennyire fog fájni szegény picinek. Szóval ne higgyetek buta influenszereknek, akik azt képzelik magukról, hogy mindenhez is értenek, és fel sem fogják, hogy a népes követőtábor mekkora felelősséget ró(na) rájuk.

Fotó: Adobe Stock

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Sok szülőnek fogalma sincs, mi fán terem a napvédelem

Kenjünk a gyereket, de mivel és hogyan?

Mindent tudsz a napvédelemről? Igaz vagy hamis?

Hogy mindent tudj a napvédelemről… − 12+1 jó válasz

Használj fényvédő krémet szelfizés előtt − vagy ne!​​​​​​​

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük