Megharagudott a nővérem, mert megszoptattam a gyerekét
Egy nő furcsa ügyben kért tanácsot egy anyafórumon. Azt írta, hogy a nővére szerint azzal, hogy nemcsak a saját gyerekét szoptatta meg, hanem a nővére babáját is, átlépett egy olyan határt, amit soha nem lett volna szabad átlépnie.
Pedig régebben nem lett volna ennyire furcsa dolog, gondoljunk csak a szoptatós dajkák „intézményére”.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Egy anya egy mamafórumon mesélte el, mi vezetett oda, hogy nővére halálosan megsértődött rá és szóba állni sem nagyon akar vele. Azt mondja ugyanis, hogy azzal, hogy húga nem kérte ki az engedélyét, mielőtt a sajátjával együtt a nővére gyerekét és megszoptatta, minden létező írott és íratlan szabályt áthágott kettőjük között. Elmesélte, hogy nővérével néhány hónapos különbséggel szültek, és mindketten úgy döntöttek, hogy szoptatni fogják a babákat. (Természetesen mindenki a sajátját.) Történt azonban, hogy a nővérének időpontja volt egy orvosi vizsgálatra, és mivel ez éppen a koronavírus-járvány idejére esett, úgy döntött, hogy a babát nem viszi magával.
„Megkért hát, hogy addig én vigyázzak a kisfiára. Mivel ők is önkéntes karanténban voltak addig és mi is, természetesen igent mondtam, mert ez kisebb kockázatot jelentett, mintha a gyerekkel együtt ment volna be a kórházba. Mindketten szoptatunk, és a nővéremnek elég teje van ahhoz, hogy lefejt tejet is hozott, hogy azt adjam a babának, még ő haza nem érkezik. Így is tettem: a sajátomat megszoptattam, az unokaöcsémnek pedig üvegből adtam a lefejt anyatejet. Minden etetéskor pontosan annyit adtam, amennyit a nővérem mondott, de azt vettem észre, hogy a baba minden etetés után éhesnek tűnt. Így mindig melegítettem neki még egy kis tejet, de a nővérem által hozott tej hamar elfogyott, órákkal azelőtt, amikorra a nővéremet hazavártam. Azt gondoltam, hogy a nővérem kisfia még enni szeretne, addigra sajátomat már megszoptattam, így a kisfiút a másik mellemre tettem. Egy picit szopott, aztán elaludt, majd ez néhány órás különbséggel még kétszer megismétlődött. A nővérem késett, ezért megszoptattam a kisfiát.”
Amikor a nővér hazaérkezett, az anya elmesélte neki, mi történt, amitől szörnyű dühbe gurult.
„Nem értettem, miért olyan ideges, hiszen bár a szoptatás nagyon személyes dolog, de én nem vagyok idegen, az unokaöcsémet szoptattam meg, aki éhes volt.”
Több mint 400 komment érkezett a poszthoz, melyek többsége egyetértett abban, hogy az anya rossz döntést hozott, amikor a nővére gyerekét is megszoptatta. Valaki ezt írta:
„Újszülöttintenzív osztályon tudom nővérként, és azt mondhatom, hogy ha egy baba kicsit kevesebbet eszik, attól még nem éhezik, és semmilyen kára nem származik belőle. Az az igazság, hogy a babák nem túl jók annak megítélésében, hogy mennyit egyenek anélkül, hogy túlegyék magukat. Pedig a baba elegendő folyadékhoz és kalóriához jut az egész napra számítva, addig nincs veszélyben, és messze nem éhezik.”
Mások azt emelték ki, hogy éppen azért, mert a szoptatás nagyon személyes dolog, ki kellett volna kérnie a nővére véleményét, és csak az ő beleegyezése után szoptathatta volna meg a babát:
„Én pontosan értem, miért lett ideges, én is ideges lettem volna.” Van, aki egészen odáig ment, hogy jobb döntés lett volna, ha éhesen hagyja a nővére kisfiát.
Tehéntej árváknak, szoptatós dajka úri gyerekeknek
Már a legkorábbi időkből is vannak tanácsok arra, hogyan tartsák életben az anya nélkül maradt gyermekeket anyatej hiányában is. A régi Egyiptomban tehén tőgyén való közvetlen szoptatásról találtak képeket. Az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején a „lelencházakban” részint lefejt tehéntejet alkalmaztak, de például a párizsi lelencházban szamárkancák tőgyén, közvetlen szoptatással nevelték fel a veleszületett szifilisszel világra jött gyermekeket. Palesztinában, Olaszországban pedig kecsketejjel próbálták felnevelni az elárvult gyermekeket. Már akkor is látták, hogy sem a tehéntejet, sem másmilyen más állat tejét „nem lehet anyatejjé változtatni”. „Az anyatejjel sok olyan anyag kerül át a csecsemő szervezetébe, amely őt a legtöbb fertőző betegség ellen megvédi, addig ameddig szopik. Mindez újabb, s nem utolsó indok, hogy az anyát csecsemőjének táplálására tőlünk telhetőleg rábírni iparkodjunk” – írta 1901-ben dr. Temesváry Rezső nőorvos.
A női tejet már nagyon régen, sok országban, különös becsben tartották. A dajkaság intézményét is az a felismerés hozta létre, hogy az emberek rájöttek az anyatej pótolhatatlanságára. A legkorábbi időkből voltak arra vonatkozó feljegyzések, hogy a csecsemőket nem édesanyjuk, hanem más asszony táplálja. Általában ez a szokás csak a királyi családoknál volt mindennapos, a többi családnál csak akkor, ha „kimaradt az emlők áldásbősége”. A múlt század elején a gazdagabb társadalmi csoportokban a szoptatást nem tartották előkelő dolognak, sőt ha valaki nem tudott dajkát fogadni, szégyenbe is került környezetében, hogy nem elég módos. Ekkoriban a dajkaság intézménye nagyon elterjedt lett. Vidéki nők mentek a városokba, hogy a saját gyermekük helyett idegen kisbabákat szoptassanak.
A dajkák kiválasztása nagyon különleges, nagy felelősséggel járó munkaként volt nyilvántartva. Mindez érthető, különösen, ha számba vesszük, hogy akkoriban a szegényebb néprétegek egészségügyi kultúrája nem volt igazán magas szintű – és persze a betegségekből való kigyógyulásának esélye is alacsony volt. Így szifiliszben vagy tuberkulózisban szenvedő nők is bekerülhettek dajkának, ha a kiválasztás nem volt figyelmes. Ennek megelőzésére úgynevezett dajkavizsgálatok történtek, amely során a nőknél a betegségre utaló jeleket keresték, megfigyelték mind őt, mind gyermekét, de alkalmasságukat még a testalkat, a mellek alakja és nagysága alapján is elbírálták. Négy–hat hétnek kellett eltelni a szülés után ahhoz, hogy a dajkát felfogadják; ennyi időt tartottak szükségesnek annak eldöntésére, hogy a kiszemelt dajka egészséges-e. (Forrás: Webbeteg)
Fotó: Wix
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!