Amikor az anyós is besegít, avagy hogyan éljem meg a meddőséget lelkileg?
Olvastam egy posztot egy közösségi oldalon, melynek írója abban kér segítséget, hogy élje túl lelkileg azt az időszakot, amíg (remélhetőleg) náluk is megérkezik a várva-várt baba. Nagyon sok válasz érkezett, melyekből néhányat válogattam ki. Kizárólag olyanokat, amiben valóban lelki támogatást kínált az írója. Hiszen egyrészt a poszt szerzője nem a kivizsgáláshoz kért tanácsokat (az már megvolt), másrészt nem szándékom mindenféle bizonytalan gyógyhatású, ámde azonnali fogamzás ígéretével csábító „csodamódszert” reklámozni itt.
De ha valóban szakmailag megbízható, hiteles segítséget keresel a teherbe eséshez, arra is lesz tippem a cikk végén.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
„Sziasztok! Azért írok ide, mert eléggé el vagyok keseredve, és egy kis biztatást szeretnék olyanoktól, akik jártak hasonló cipőben. 31 éves vagyok, a férjem is, egészségesen élünk, másfél éve próbálkozunk. 1 év után elkezdtük a kivizsgálásokat. Férjemmel minden rendben van. Nálam nézték a hormonokat, a prolaktinszintem volt magas, arra kaptam bromocriptint. Átjárhatósági vizsgálaton is voltam, semmiféle szervi problémát nem találtak. És mégis… mindig megjön. Olyanoktól kérnék tippeket, akiknek szintén hosszú idő volt, mire összejött a vágyott pozitív tesz, hogy addig is hogyan kezeljem ezt mentálisan (perpill kudarcnak élem meg minden hónapban), illetve hogy mi az, ami segíthet. Légyszi most olyanok ne írjanak, akiknek 1-2 hónap alatt összejött, olyanokat, hogy ez nem kéne, hogy ilyen sokáig tartson, ezt megkapom a környezetemből, és nemhogy segítene, még rosszabbul érzem magam, hogy velem van a baj. Előre is köszönöm, ha megosztod velem a tapasztalataidat.”
Aki a szokásos „ne görcsölj” klasszikus tanáccsal jön:
„Nekünk is kb. másfél éves próbálkozás után jött össze a baba! (Most már 7 hónapos a kis csodánk.) Teljesen rá voltam én is görcsölve, és mindig a szívem szakadt meg a negatív teszt láttán! Igaz, közhelyes lesz: de próbáld meg egy picit elengedni a témát! (Tudom, nagyon nehéz, nekem is az volt, de hidd el megéri.) Mi fogtuk magunkat és elmentünk pár napra kikapcsolódni, senkivel és semmivel nem foglalkoztunk… és egy hónappal később már a kezemben volt a pozitív teszt. Ha egy picit kiszakadtok a mókuskerékből, és nem folyton a baba témán agyalsz/agyaltok, akkor meg lesz az eredménye!”
Aki szintén nehezen „jött össze” annak idején a szüleinek, most mégis itt van és kommentel:
„Ugyan nem vagyok érintett a témában, de a szüleimnek 3 év után jöttem össze, az unokatesóm pedig az ő szüleinek is több éves próbálkozás után (ott ráadásul betegség is volt nagynénim részéről, ami beleszólt, de makkegészségesen született meg az unokatesóm). Nincs veled semmi baj! És csak biztatni tudlak, hogy ne adjátok fel! Én nagyon szurkolok! Ne is keresd magadban a problémát kérlek!!! Aajnos néha a biológia kiszámíthatatlan…”
Aki nem figyelt az iskolai bioszórán:
„Mi kb. 6 hónapja döntöttük el, hogy babát szeretnénk. Az elején full nem voltam képben, mármint ezekkel a termékenységi dolgokkal. Szégyen, nem szégyen, én az általános iskolai felvilágosítások után teljesen abban a tudatban voltam, hogy amint nem fogunk védekezni, egyből össze is fog jönni a babó. Aztán jött a pofára esés az első hónapban, a menstruációmmal karöltve. Ez szerintem annak a hozadéka, hogy az volt belénk nevelve, hogy “védekezzél kislányom, mert ha egyszer nem, teherbe esel”, és valószínűleg nálam ettől volt csalódás az 1-2-3.hónapnyi sikertelenség is. Elkezdtem követni pár ezzel foglalkozó Insta-oldalt, elkezdtem utánaolvasni, hogyan is működik a gyermekcsinálás valójában. És rájöttem, hogy nagyon nem az, ahogy anno tanították, elmondták, vagy lehet, csak én voltam túl figyelmetlen bioszórán. Lényeg a lényeg, elkezdtem hőmérőzni, elmentem én is hormonvizsgálatokra, rendeltem egy csomó vitamint, amiket ajánlottak, ovulációteszteket csináltam, és szerintem teljesen kezdtem begolyózni ettől és rágörcsölni teljesen a témára. Továbbra sem tudom, hogy nem kell rágörcsölni, de remélem, hogy majd hozzánk is megérkezik az a kis lélek, akire várunk. Egy fontos dolog, amit én érzek és tudok magamról: ne hidd azt, hogy egyedül vagy ebben, és semmiképp ne szégyelld!”
Akiknek a covid segített:
„Első babánkkal 4 évig próbálkoztunk. Az összes létező vizsgálatot megjártunk, majd bejelentkeztünk a meddőségi központba egyik év februárjában, és beütött a covid. Nem tudtunk menni, nem láttak el, kaptunk egy időpontot júniusra, ahova már nem kellett elmenni, mert májusban pozitívat teszteltem. Azóta se tudjuk hogy, miért, mikor… de azt tudom, hogy beletörődtem, hogy a centrumba kell járjak, nem lesz természetes úton gyermekem, és szerintem „elengedtem”. Tudom, nagyon közhely (másodikkal próbálkozunk augusztus óta, eddig sikertelen ismét), de valóban fejben kicsit el kell engedni. Nem lehet nem rá gondolni, de én azt javaslom, hogy kezdj bele valamibe, ami kicsit huzamosabb ideig tarthat. Akár egy vállalkozás, akár egy sport, hobbi, bármi, ami kikapcsol, szereted csinálni, és van benne/vele teendő, cél. Vagy utazzatok egyet.”
Aki kikövette az összes Insta-mamit:
„Fogalmam sincs, egy pszichológus mit mondana erre, de nekem sokat segített, hogy kikövettem például Instán az összes anyuka influencert, akiket addig követtem. Nem tettek semmi rosszat, de egyszerűen nekem akkor nem tett jót, hogy láttam a tökéletesnek tűnő életüket. Ezzel párhuzamosan bekövettem több gyerektelen, de korombeli/picit idősebb tartalomgyártót, hogy legyen előttem ilyen példa is. Sokat foglalkoztam a munkámmal, hogyan tudnék feljebb lépni stb. Folyamatosan néztem például állásajánlatokat, nem terveztem azzal, hogy hú, most ez tök fölösleges lesz, mert úgyis szülni fogok. Sokat voltunk a barátainkkal, koncertekre, túrázni jártunk, ezeknél mindig feltöltött a „szabadság érzés”, ami gyerekkel az elején ugye nem annyira van. Nekem például az ilyen fórumokon írt tanácsok nagyon nem segítettek, mert teljesen rágörcsöltem mindenre, amit valaki javasolt, azonnal elkezdtem, azonnal ki akartam próbálni. Helyette inkább podcasteket hallgattam a témában vagy olyan könyvet olvastam, amiben a főhős mondjuk érintett. De nem vagyunk egyformák, mindenkinek más segít. Én akkor is és most is úgy gondolom, hogy ez az egyik legnehezebben túlélhető időszak egy nő számára, aki anyuka szeretne lenni. Sok-sok erőt kívánok nektek hozzá.”
Akiknek az anyós segített, azóta szeretik:
„Én a férj vagyok, de szeretem a csajos témákat. 1,5 év után jött össze nekunk is. Vitaminokat szedjen a férjed/párod. Sok mozgás, sok alvás, pihenés. A pszichés részére pedig csak annyit lehet mondani, hogy soha nem szabad feladni. Én mindig biztattam a párom, hogy összejön, nyugi. (Még ha én is sokat/sokszor kételkedtem.) Nekünk egyébként a konkrét napon, az aktus utáni pillanatban becsörgött az anyósom, aki nagyon nem csípett. Lehet, misztikus okai is lettek így a sikernek. Azóta szeretjük egymást. Lassan fél éves a kislányunk. Kitartás! Jön a tavasz, össze fog jönni.”
És a végére az ígért tipp: az Intima női egészségportál Útvesztők helyett – termékenységi programja, melyben a videók és az ebook minden információt felölel, amire egy gyermekre vágyó párnak szüksége lehet. Mindezt szakmai hitelességgel, szakemberektől, arccal és névvel. A programra regisztrálni itt tudsz.
Fotó: Freepik