top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Kétszáz zacskó anyatej ajándékba

Egy anya a közösségi oldalon kért segítséget, amikor egy gyógyszeres kezelés miatt abba kellett hagynia a szoptatást. „Rettentően össze vagyok törve, hogy nem tudok szoptatni tovább, mert a három gyermekemet összesen 35 hónapig szoptattam, és erre rettentően büszke vagyok” – írta.


Hogy nem volt hiábavaló a segélykiáltás, mi sem jelzi jobban, mint hogy rövid időn belül 200 zacskónyi anyatejet „dobtak” össze a barátnők, anyatársak és jó ismerősök.

 

Amikor Marcy Morgan megtudta, hogy szembetegségére olyan gyógyszert kell szednie, mely lehetetlenné teszi a szoptatást, teljesen összetört, hiszen legkisebb lánya mindössze öt hónapos. Egy segítségkérő posztot tett közzé a Facebookon, melyben ezt írta: „Olyan anyákat keresek, akiknek van lefagyasztva feleslegben anyateje vagy ismer olyanokat, akiktől anyatejet kaphatna a kislányom. Tudom, hogy fordulhatnék anyatejgyűjtő állomásokhoz is, de én jobban szeretném saját szememmel látni, hogy kitől származik az az anyatej, amit aztán a kislányomnak adok. Nekem életbevágóan fontos, hogy a kislányom anyatejet kapjon. Ez minden, amiben biztos vagyok. Teljesen összetörtem, amikor kiderült, hogy abba kell hagynom a szoptatást a gyógyszer miatt. A három gyerekemet összesen 35 hónapig szoptattam, és erre rettentően büszke vagyok.”

A felhívás megérintette az anyatárak szívét, melyet mi sem jelez jobban, mint hogy öt barátnő összesen 200 zacskó anyatejet adott össze a kis Savannah-nak.


De miért kell abbahagyni a szoptatást?

Az Anyás-Apáson több cikk is jelent már meg abban a témában, hogy mi minden juthat át an anyatejjel a baba szervezetébe. Minden, ami az anya szervezetébe bekerül, az elvileg kiválasztódhat az anyatejbe, így a szopással bejut a baba szervezetébe is. Előfordulhat, hogy az adott anyag az anyatejben koncentrálódik, de még ha nem is így történik, elég csak arra gondolni, hogy a baba testsúlya nagyságrenddel kisebb, mint egy felnőtté, így az anyatejjel elfogyasztott méreg vagy egyéb anyag már olyan mennyiségben is hatással lehet a szervezetére, amit egy felnőtt talán meg sem érez.


Korábban írtam már egy ritka esetről, amikor az okozta egy indiai kisgyerek halálát, hogy édesanyját megmarta egy kobra, a kígyóméreg átkerült az anyatejbe, így végül hiába került az anya és a kislány is kórházba, egyikük életét sem tudták már megmenteni.


De nem kell azonnal olyan drámai dolgokra gondolni, mint a kobraméreg, hiszen akár az anya által elfogyasztott kávé vagy más koffeintartalmú ital is okozhat álmatlan órákat a babának – és ezzel a szülőknek is. Legalábbis elméletben. Sok kismama valóban aggódik, hogy az anyatejjel átjutó koffein nem árt-e a babának. Erre sokszor a környezetük is ráerősít azzal, hogy a kávéivás veszélyeivel riogatja őket. Pedig egy vizsgálat azt mutatta ki, hogy az anya szervezet elkezdi lebontani a koffeint, mielőtt annak egyáltalán módja lenne bekerülni az anyatejbe. Dr. Thomas Hale például azt írja Medications and Mothers Milk (Gyógyszerek és anyatej) című könyvében, hogy mértékkel fogyasztva a kávé nem jelent számottevő veszélyt a szoptatás során: az anya által elfogyasztott koffeinmennyiség mindössze 1 százaléka jut át az anyatejjel a baba szervezetébe, ami olyan kis mennyiség, hogy nem okoz problémát.


És ha már kávé, akkor beszéljünk a cukorról is. Ezzel kapcsolatban meglepő eredményeket hoztak nyilvánosságra nemrégiben az egyik amerikai egyetem kutatói: azt mondják, hogy az anya által fogyasztott cukor az anyatejjel a baba szervezetébe is bekerül, és az anyatejbe jutó egyik cukorfajta már viszonylag kis mennyiségben is hozzájárul az elhízás kialakulásához.


Sokszor felmerül a kérdés azzal kapcsolatban, mit lehet és mit nem a szoptatás alatt. A kérdés jogos, hiszen az anyatejjel nemcsak csupa jó dolog kerülhet át a baba szervezetébe. Gyakori aggodalom például, hogy a szoptató anya is beadathatja-e a magának a védőoltásokat. A Breasfeeding Medicine című lapban pár hónapja megjelent cikk szerzői megnyugtató válasszal szolgálnak a kérdésre. A cikkhez fűzött szerkesztősége kommentárjában dr. Arthur I. Eidelman, azt írja, hogy nemcsak hogy ártalmasak a rutin védőoltások a szoptatás alatt, ha nem előnyösek mind az anya, mint a baba számára. Például az anya szervezetében a vakcina hatására képződött ellenanyagok az anyatejjel átjutnak a csecsemőbe és erősítik a baba immunválaszát.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás
bottom of page