Egy szívszorítóan kedves fotó hátuljára – a gyermekrákról
Nemrégiben szembe jött velem egy fotó, amin egy 5 éves forma kislány simogatja a kisöccse hátát, aki éppen hány. A fotó mögött a történet annyi, hogy a kisfiúnál másfél évvel ezelőtt a leukémia egyik különösen rosszindulatú formáját diagnosztizálták, azóta rendszeresen kemoterápiás kezelésben részesül – annak minden gyötrő mellékhatásával, többek között az állandó hányással.
Nála mindössze alig több mint egy idősebb nővére pedig azóta mindent megtesz, amit csak tud, hogy a kisöccsének könnyebb legyen.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A fotót a Texasban élő háromgyermekes anya, a 28 éves Kaitlin osztotta meg a közösségi oldalán. A kép mellé fűzött magyarázatból kiderül, hogy legkisebb gyermeke, Beckett csupán kétéves volt, amikor 2018 áprilisában az orvosok akut limfoblasztos leukémiát diagnosztizáltak nála. Akkor egy csapásra megváltozott az életük, amibe az is beletartozik, hogy a kisfiú rendszeresen jár vissza a kórházba kemoterápiára. Azóta nővére, Aubrey szinte anyaként óvja, védi és segíti az öccsét, megmossa a kezét, megpróbálja felvidítani és igyekszik segíteni neki akkor is, amikor rosszul érzi magát.
Az anya azt mondja, hogy azért tette közzé a fotót, mert meg akarta mutatni a világnak, milyen hihetetlen összetartozás van a két gyerek között. Amikor a kisfiú otthon van a kórházból, Aubrey el sem mozdul mellőle, és ilyenkor nem is szívesen teszi ki a lábát a lakásból. Az anyát ez némileg aggasztja is, hiszen azt is leírta, hogy a kislány korábban szívesen töltötte az időt a barátnőivel, művészi tornázott, amit örömmel és lelkesen csinált, uszodába járt, mostanra azonban szinte mindent feladott. Egyrészt azért, mert segíteni szeretne az öccsének, de prózai anyagi okai is vannak a dolognak, hiszen a kisfiú betegsége nehéz anyagi helyzetbe sodorta a családot, így nem jut már pénz különórákra, sportedzésekre.
„Amikor nézem őket, ahogy együtt vannak, boldog vagyok, de ugyanakkor nagyon szomorú is – mondja a 28 éves édesanya. – Az elején fogalmunk sem volt, hogyan kezeljük a helyzetet, egyáltalán: megmondjuk-e Aubrey-nak, mi történik velünk valójában. De Aubrey kérdezett, hiszen nem értette, hogy Beckett miért alszik folyton ahelyett, hogy vele játszana, amikor hazahoztuk a kórházból. Nem értette, miért kell neki segítség a fürdőszobában, amikor ezelőtt önállóan intézte az ilyesmit. És leginkább, miért beteg az öccse, amikor korábban teljesen egészséges volt. Még most sem érti pontosan, mi történik, de emlékszik például, hogy amikor ő volt rosszul, simogattuk a hátát, hogy könnyebb legyen neki, ezért most ő is így tesz a kisöccsével. Megkérdezte, hogy kitakarítsa-e a fürdőszobát, de mondtam neki, hogy üljön le nyugodtan, mert ez nem az ő dolga, majd én megcsinálom. Mindet megtesz, hogy segítsen, és állandóan ellenőrzi, hogy amivel Beckett kapcsolatba kerül, az tökéletesen tiszta legyen. Olyan, mintha ezer szeme lenne mindenre az öccse körül.”
Az anya azt is elmondta, hogy míg Beckett a kórházban volt, sok fotót készítettek róla, amiket aztán megmutattak Aubrey-nak. „Millió kérdése volt, megkérdezte például, hogy az öccsének miért kell maszkot viselnie. Nagyon okos kislány. Bár nem érti pontosan, min megyünk keresztül, de azt pontosan tudja, hogy valami nagy baj van az öccsével, aki a legjobb barátja. Elmagyaráztuk neki, hogy Beckett tényleg nagyon beteg, ez egyszerűen megtörtént, nem az okozta, hogy az öccse valami rosszat evett vagy csinált, ő maga sem tehet róla, sehogyan sem tudtuk volna megakadályozni, hogy ez történjen, és vele nem fog ugyanez megtörténni. Mindent részletesen elmondtunk neki, és ehhez szakember – egy szociális munkás – segítségét is kértük. Nagyon nyitottak vagyunk minden kérdésére, bármikor is teszi fel azokat, és akkor is szívesen válaszolunk neki, amikor Beckett is velünk van. Mindig aggódik, hogy mi van éppen az öccsével, hol van, mit csinál, mit eszik” – mesél tovább az édesanya, hozzátéve, hogy előreláthatólag még két évig tartanak a kezelések, de addig is igyekeznek normális családként élni, amennyire csak lehet.
A kemoterápiáról
A történek kapcsán beszélhetnék arról, hogyan lehet megélni a testvérekkel azt, ha az egyik gyerek nagyon beteg. Ezt legtöbbünknek szerencsére csak elképzelnie kell, mert soha nem kerül ebbe a helyzetbe, de én is valahogy így csinálnám, mint ez a texasi család. A történetben nagyjából minden benne van, amit én magam is gondolok erről.
Ezért aztán arra gondoltam, hogy beszéljünk inkább a kemoterápiáról. A kemoterápiáról, ami szinte mindig szóba kerül, ha rákbetegség fordul elő a családban, mégis keveset tudunk róla. Kemoterápia – mondjuk –, de tudjuk-e, mit jelent?
Ahhoz, hogy a kemoterápia hatásmechanizmusát megértsük, beszélni kell egy kicsit arról is, hogyan alakul ki tulajdonképpen a rosszindulatú daganat, a rák.
Normális körülmények között sejtjeink osztódását, növekedését és szaporodását bonyolult folyamatok rendszere szabályozza. Rosszindulatú betegség akkor alakul ki, amikor ezekben az egymással többszörös kölcsönhatásban lévő rendszerekben valami „szétkattan”, a szabályozás felborul, és a sejtek kontrollálatlan osztódásba, növekedésbe, burjánzásba kezdenek.
A kemoterápiában használt gyógyszerek – az úgynevezett citosztatikus gyógyszerek vagy citoszatikumok – ezeket a „megbolondult” sejteket igyekeznek elpusztítani, kordában tartani, visszaterelni a normális mederbe. A citosztatikumok nemcsak a daganatos sejtekre, hanem az egészséges sejtekre is hatnak, csak eltérő mértékben. A ráksejtek anyagcseréje rendszerint gyorsabb, ezért van az, hogy a kemoterápiában használt szerek a beteg sejtekre erőteljesebben hatnak. A kemoterápia megtervezésénél a cél, hogy az alkalmazott gyógyszer vagy gyógyszerkombináció a ráksejtekre minél erőteljesebben hasson, ugyanakkor az ép sejteket a lehetőségekhez mérten a leginkább megkímélje. Ez utóbbi okozza ugyanis a kemoterápia mellékhatásait, melyek közül a legismertebbek: a hányinger, hányás, elesettség és a haj kihullása.
A kemoterápiát esetenként önmagában alkalmazzák, míg máskor egyéb módszerekkel is kiegészítik, például műtéttel, besugárzással vagy hormonkezeléssel.
Forrás: Macmillan Cancer Support
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!