Három lány miért lenne sorscsapás?
Kisfiút vársz? Jaj, de szerencsés vagy! Ugye, még manapság sem cseng ismeretlenül a fülünknek ez a megjegyzés? De mi van akkor, ha lány, sőt egymás után három lány? A The New York Times blogján egy háromlányos anyuka elmélkedik arról, miért tesznek az emberek megjegyzéseket lépten-nyomon arra, hogy három lánya van. Nem, fia egyetlen egy sincs.
„Nemrégiben két lányommal – az egyik 10, a másik 6 éves – ellátogattunk a gyerekorvosunkhoz a szokásos vizitre. Megmérték a magasságukat és a súlyukat, és dicséretet kaptak azért, mert sok zöldséget és gyümölcsöt esznek és alig néznek tévét, inkább a szabadban játszanak.
A látogatás végén a nővér – aki addig nyakig bele volt merülve a rubrikák töltögetésébe – egyszer csak felnézett és megjegyezte:
„Óh, önöknek van egy nagyobb lányuk is? Nagyon sajnálom az apukájukat.” A szavai még sokáig ott lebegtek a levegőben, miközben a nagyobbik lányom valami tesztfüzetet töltögetett, a kisebbiket pedig az öltözködés foglalta le. Jól megnéztem a lányok arcát, hogy meggyőződjek róla, hogy a nővér lekicsinylő megjegyzése nem jutott el a tudatukig. A kicsi rendületlenül öltözött tovább, éppen lekuporodott a földre, hogy bekösse a cipőjét. A nagy megdörgölte az orrát és zsebkendőt keresgélt. Nem mutatták semmi jelét, hogy meghallották volna a nővér megjegyzését. A nővér időközben felpillantott a számítógép monitoráról azt várva, hogy erősítsem meg véleményében, legyek cinkostársa egy ízetlen viccben, ami nemcsak lesajnálja a lányaimat azért, mert hárman vannak lányok a családban, hanem elértékteleníti az édesapjukhoz fűződő szerető, szoros kötődésüket is.
Az, hogy nem hagytam magam bevonni a (nem is annyira) tréfásnak szánt megjegyzésbe, megtette a kellő hatását. Amint szó nélkül felvettem a tárcámat és az ajtó felé terelgettem a lányaimat, a nővér igyekezett visszakozni. „Biztos vagyok benne, hogy igazán szereti őket az apukájuk” − dadogta.
És ez nem az első ilyen eset volt, unásig voltam szenvedő alanya hasonló jeleneteknek egészen azóta, hogy a harmadik lányunk is megszületett. Egy végtelenített magnókazetta, a sajnálkozó közvélemény kórusa. Bárhová is megyünk – legyen az étterem, múzeum vagy vonatozás – kéretlen megjegyzések tömege követ bennünket amiatt, hogy három azonos nemű gyerekünk van – történetesen lányok. „Kíváncsi vagyok, próbálkoznak-e még ezek után” – szellemeskedett a ruhaüzlet eladója, miközben egymáshoz illő ruhadarabokat keresett össze. „Soha nem akartam lányokat, mert szeretek sportolni/utálom a rózsaszínt/fogalmam sincs, mit kezdjek velük” – ez a tipikus vélemény összesűrítve. Az ilyenektől mindig bevadulok. A lányok nem szeretik a sportokat? Van olyan szülő, akinek tényleg fogalma sincs, mihez kezdjen egy kislánnyal?
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!