Anyás-Apás · 2023.08.28 11:13 · 6 perc

Horror az esti fürdés közben: száraz fulladás?

Egy anyuka horrorisztikus fürdőszobai sztorit osztott meg egy közösségi oldalon. Azt írta, hogy a kislánya majdnem megfulladt az esti fürdés közben, pedig a nagymama is jelen volt a fürdőszobában. Arra figyelmezteti a többi szülőt, hogy a habfürdős víz lenyelése úgynevezett „száraz fulladás” útján veszélyezteti a gyerekek életét.

De mi az igazság a száraz fulladásról? Létezik? Ebben az esetben ez történt?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Az anyuka a facebookon közzétett bejegyzésében elmondta, hogy a 7 éves kislányának este 7.40-kor, vacsora előtt fürdővizet engedett.

„Beleült a kádba és játszani kezdett a vízben. Anyukám bejött és játék közben beszélgetett vele. Én kimentem a fürdőszobából, hogy összeszedjem a szennyest és betegyek egy adag ruhát a mosógépbe. Aztán csak egy csobbanást hallottam, majd semmit… végül egy erős köhögést. Azt láttam, hogy térdelő helyzetből próbál felállni, miközben anyukám segít neki. Szappanos víz jött ki a szájából. Anyukám felemelte és elkezdte simogatni a hátát, de ez nem segített, a kislányom arcán továbbra is kétségbeesés tükröződött. Láttam, hogy egyre inkább elkékül, ezért elkezdtem ütögetni a hátát, ahogyan az ilyen esetekre megtanultam. A köhögése nem maradt abba, továbbra is vizet köhögött fel és levegő után kapkodott.”

Egy kis idő múlva kezdtek a dolgok rendeződni, bár „egy örökkévalóságnak tűnt”, végül kiderült, hogy az ijesztő események valószínűleg mindössze öt perc alatt zajlottak le.

„Kérdéseket tettem fel neki, csak hogy megbizonyosodjam, hogy reagál és érthetően beszél, és azt mondta, hogy fáj a hasa. Megnyugodtunk, de nem tudtam abbahagyni a járkálást, pedig körülbelül 15 perc múlva már újra úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna.”

A mentők diszpécsere azt tanácsolta a szülőknek, vigyék be a kislányt a kórházba, mert – a diszpécser szavait idézve – „a tüdejébe víz vagy hányadék kerülhetett, ami száraz fulladáshoz vezethet”. Így aztán besiettek A kórházba siettek, ahol szerencsére megerősítették, hogy a kislány tüdeje tiszta, de pár napig figyeljenek a köhögésre, lázra, levertségre és álmosságra, mivel fennáll a tüdőgyulladás veszélye.

„Azt mondták, hogy mindent jól csináltam, de még mindig nem tudok nem gondolni rá. Csak azt akarom, hogy az emberek tudják, milyen könnyen és gyorsan halálos mennyiségű vizet lélegezhet be egy gyerek.”

A száraz fulladásról

A száraz fulladás 2016-ban került az érdeklődés középpontjába, a párkányi strandon bekövetkezett halálos baleset kapcsán. Egy kisfiú a vízben játszott, majd rosszul lett, később meghalt. A tragikus eset után körlevelek és áltudományos cikkek százai lepték el az internetet azzal rémisztgetve a szülőket, hogy ne merjék még csak dobálni sem a gyerekeket a vízben, mert órákkal a játék után is megfulladhatnak.

Akkor Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója nyilatkozott arról, mi is az igazság a „száraz fulladásnak” nevezett jelenségről.

„A vízbe fulladás kimenetele több tényező függvénye, de mindenekelőtt az alámerülés időtartama, tehát az oxigénhiányos állapot hossza fogja meghatározni. A legfontosabb, hogy minden eszméletlen, nem hatásosan légző embernél vízbe fulladás esetén az újraélesztés lépéseit kell követni! A hivatkozott cikkekben, posztokban említett száraz és nedves fulladás ebben a formában nem létezik. Senkinek nem kell aggódnia amiatt, hogy pár másodperces alámerülésnek, vízivásnak súlyos kockázatai lennének. A cikk írója minden bizonnyal az alámerüléskor kialakuló gégegörcsöt nevezi száraz fulladásnak, ez azonban víz alatt történik. Ugyanakkor jó tudni, hogy 2002-ben a World Congress of Drowning eltörölte a korábbi kategóriákat, azaz a száraz, a nedves, a másodlagos, a néma és a ‘majdnem’ vízbe fulladást. Minden olyan esetet, amikor folyékony közegbe merül alá valaki, ami légzési rendellenességet okoz, vízbe fulladásnak nevezünk, a kimeneteltől függetlenül. Fontos tudni, hogy a vízbe fulladás (alámerülés) után később is felléphetnek komplikációk, emiatt kell ezeket a gyerekeket (és felnőtteket is) kórházban megfigyelni, még akkor is, ha látszólag jó általános állapotban vannak.”

A szóvivő azt is hozzátette, hogy nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a vízbe fulladásos eseteket megelőzni kell, hiszen a kialakuló oxigénhiányos állapot sok esetben végzetes lehet. Kérte a szülőket, nagyszülőket, hogy ne tévesszék szem elől a gyerekeket a víz közelében, tanítsák meg őket biztonságosan úszni. Az ellenőrzött módszerekkel történő úszásoktatás fontos és biztonságos módszer.

Ezek is érdekelhetnek:

Medencék és más helyek, ahol megfulladhat a gyerek – a vízbe fulladásról

Öt centis vízbe is befulladhat a baba, akár pár perc alatt is!

Felelőtlen szülő vagyok, ha egyedül hagyom a medencében a négyévesemet?

Ez a gyerek pancsol vagy fuldoklik?

Karúszóval biztonságos? Nem!

Amíg sír, addig lélegzik – ismét a gyermekúszásról

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük