Vendégszerző · 2023.02.20 12:43 · 3 perc

Öt centis vízbe is befulladhat a baba, akár pár perc alatt is!

A mai történet két, pontosabban három dologról szól: hogy a vízbe fulladáshoz nem kell sok víz, hiszen pár centis „vízmélység” is elég, és az a bizonyos „csak egy pillanatra nem figyeltem oda” sok tragédiához vezetett már. És igen, arról is, hogy egy 1 évesnél kisebb gyereket érő baleset vagy még nagyobb baj MINDIG egy felnőtt hibájából következik be.

Mindhárom tényező szerepet játszott a kis Sara halálában, aki az otthoni fürdőkád mindössze 5 centis vizébe fulladt bele.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A hatóságok most értek annak a vizsgálatnak a végére, ami a 10 hónapos Sara halálának körülményeit volt hivatott tisztázni, egyben megtalálni a felelősöket a tragédiáért.

A leicesteri városházán tartott vizsgálat során elmondták, hogy azon a napon az édesanyjuk felügyelte három gyermekét, akiket betett a fürdőkádba. Közben megnyitotta a kád csapját, de a dugót nem tette be, így a víz szabadon lefolyt a lefolyónyíláson Ekkor az egyik nagyobb gyerek megkérte az anyukáját, hogy hozza be neki a fürdéshez az egyik játékát. Az anya visszament ért a szobába, és amikor nem sokkal később visszatért, rémülten látta, hogy a legkisebb gyerek, Sara az oldalán fekszik a kádban, arccal a víz alatt. Az történt ugyanis, hogy egy műanyag játék a lefolyóba szorulva elzárta a víz útját, így az alatt a pár perc alatt, amíg az anya távol volt, körülbelül 5 centiméternyi víz gyűlt össze a kád alján. És ennyi víz és az a pár perc, amíg az anya nem figyelt a gyerekekre, pont elég volt, hogy a 10 hónapos kislány megfulladjon.

A család azonnal hívta a mentőket, és a diszpécser utasításai szerint megkezdték a kislány újraélesztését, amit a hamarosan kiérkező mentősök átvettek tőlük. Sarát azonban már nem tudták megmenteni, és a kórházban halottnak nyilvánították. A boncolás fulladást jelölt meg halálokként.

A vizsgálat során meghallgatták a családok is, akik „boldog és mosolygós” kislányként emlékeztek Sarára.

Fotó: Freepik

A víz és a fulladás veszélyeiről sok cikket olvashattál már az Anyás-Apáson. Ha érdekel a téma, és hogy mit tehetsz a megelőzés érdekében, ezeket a cikkeket ajánljuk neked elolvasásra:

Életmentő tipp, hogy ne fulladjon meg a gyerek

Felelőtlen szülő vagyok, ha egyedül hagyom a medencében a négyévesemet?

Ez a gyerek pancsol vagy fuldoklik?

A hős apáról készült videó és ami mögötte van

Karúszóval biztonságos? Nem!

Amíg sír, addig lélegzik – ismét a gyermekúszásról

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük