top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Gyerekekre is veszélyes lehet a koronavírus!

Bár egészen mostanáig azt hallottuk, hogy a gyerekeket gyakorlatilag nem veszélyezteti a koronavírus, most ijesztő jelek érkeznek elsősorban brit kórházakból arról, ahogy a betegségnek gyerekek között egy speciális formája terjedhet, mely akár halálos is lehet. Az összefüggés a járvánnyal még nem teljesen bizonyított, de vannak jelek arra, hogy a két dolog nem független egymástól.


A tünetek egy már régóta ismert betegségre hasonlítanak, ám az utóbbi néhány hétben ugrásszerűen megnövekedett a hasonló esetek aránya, ami mindenképpen gyanús.

 

A kétéves Bertie-vel akkor siettek szülei kórházba, amikor furcsa, de először ártalmatlannak tűnő bőrkiütések után a láza hirtelen magasra szökött. Az orvosok az úgynevezett Kawasaki- (kavaszaki) szindróma diagnózis állították fel nála (erről később még részletesebben fogok írni), ám az édesanyában már nagyon korában felmerült, hogy valami köze lehet a dolognak a mostani járványhoz – egyrészt az időbeli egybeesés miatt, másrészt azért, mert a család több tagja is koronavírusos tünetekkel küzdött éppen. A kettő közötti kapcsolat azonban valószínűleg már soha nem derül ki, mivel a kisfiút nem tesztelték koronavírusra a kórházban.

„Pedig külön kértem, hogy végezzék el a tesztet, mert valahol ha gyomromban éreztem, hogy a kisfiam állapota valahogyan összefüggő a koronavírussal, de ez mégsem történt meg. Fogalmam sincs, hogy a kormány hivatalos kommunikációjában hogyan állíthatják azt, hogy ez vagy az az eset összefüg-e a vírussal vagy sem, hanem is tesztelnek”

– panaszkodott utóbb az édesanya. A kisfiú egyébként koraszülöttként jött a világra, ezért valószínűleg a gyenge immunrendszerével is magyarázható, hogy megbetegedett.


De ő szerencsésen megúszta és néhány napos kezelés után hazamehetett. Nem járt ennyire jól az a másik 12 gyerek, aki az utóbbi egy-két hétben került hasonló tünetekkel intenzív osztályra különböző brit kórházakban, és néhányukat sajnos el is veszítették az orvosok.


Az Anyás-Apás koronavírus-világjárvánnyal foglalkozó korábbi cikkeiért ide kattints!


Egyelőre nem egyértelmű, hogy a már említett Kawasaki-szindromához hasonló tünetegyüttessel kórházba és az esetek jelentős részében sajnos intenzív osztályra is kerülő gyerekek valóban a koronavírus áldozatai-e, hiszen néhányuknál negatív eredményt adtak a koronavírus kimutatására szolgáló tesztek. Az mindenesetre figyelmeztető és riasztó, hogy ennek az egyébként nem túl gyakori kórképnek az előfordulása éppen a járvány idején emelkedett meg nagyon szembetűnően, ezért logikusnak tűnik az orvosok feltételezése, hogy a megugró számok mögött valamilyen módon a koronavírus állhat.

Beszéljünk egy kicsit a Kawasaki-szindrómáról!

A Kawasaki-szindróma az úgynevezett toxikus sokk szindróma közé tartozik, melynek hátterében egy szinte minden szervre kiterjedő általános gyulladásos folyamat áll. Ahogyan már említettem, a Kawasaki szindróma nem túl gyakori, hiszen 100 ezer gyermek közül körülbelül 8-at érinthet, az esetek túlnyomó többségében 5 évesnél fiatalabbakat. A súlyos tünetek mögött az úgynevezett citokinvihar áll, melynek következtében az erek gyulladásban jönnek, faluk áteresztő képessége fokozódik, a vér kikerül az érrendszerből, a vérnyomás csökken, és a különböző szervek működése súlyosan, esetenként visszafordíthatatlanul károsodik.


Klasszikus formájában a Kawasaki-betegség 6 hetes lefolyásán belül három stádium különíthető el. Az első stádiumban láz és bőrkiütések jelentkeznek, a szem kivörösödik, az ajkak pedig kiszáradnak. A második stádiumban hasi fájdalom, hányinger, hányás, hasmenés, fejfájás, ízületi fájdalmak, esetenként sárgaság alakul ki. Amennyiben szövődmény nem jelentkezik, a tünetek a harmadik stádiumban fokozatosan enyhülnek, de a rossz közérzet, fáradtságérzés, gyenge általános állapot elhúzódhat.


Ezeket is olvasd el:


A koronavírus fertőzéssel való összefüggésének megítélését nehezíti, hogy a már említett toxikus állapotban a belső szervek duzzanata, láz és légzészavar jelentkezhet - és máris ott vagyunk a koronavírusfertőzés klasszikus tüneteinél, ki mondja meg, hogy melyik melyik?

A mostani cikkel természetesen nem felesleges riadalmat akarok kelteni. De azt gondolom, jó, ha tudunk erről is, hogy ne ringassuk hamis biztonságérzete magunkat azzal, hogy áááá, a gyerekek úgysem betegszenek meg. Mert a legújabb adatok ismeretében alappal feltételezhetjük, hogy de sajnos igen, a gyerekeink sincsenek védve az ellen, hogy – ha extrém ritkán is, de – náluk is kialakuljon súlyos állapot.

Ne ess pánikba, de tudj róla!

Fotó: Shutterstock

(A fotó csak illusztráció.)


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás
bottom of page