Félnek, de tudniuk kell, mit tegyenek, ha baj van – szülők háború idején
Szülőként nem tehetsz mást, amikor bekövetkezik az a forgatókönyv, amit mindenki remélt elkerülni, mint hogy felkészíted a gyerekeidet a legrosszabbra, arra, mit tegyenek egy háborús helyzetben. Amikor a háború már nem a történelemkönyv lapja, hanem maga a rideg valóság. Így tesznek azok az ukrán szülők is, akik a gyerekek vércsoportját és a szülők elérhetőségét feltüntető matricákat ragasztanak a gyerekek ruhájára és elmondják nekik, mit kell tenniük, ha „hangos zajt” hallanak.
A TODAY című amerikai hírportálnak ukrán szülők nyilatkoztak arról, hogy igyekeznek felkészíteni gyerekeiket a felkészíthetetlenre, arra, hogy háború van. Vigyázat, felkavaró olvasmány következik!
További tartalmakat is olvasnál? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Vaszil és Marta, akiknek vezetéknevét a védelmük érdekében nem közölte a hírportál, egy 9 éves és egy 5 éves kislány büszke szülei, akik egy kis faluban élnek, körülbelül 15 kilométerre Kijevtől, Ukrajna fővárosától és egyben legnagyobb városától. A házaspár nagyobbik lánya a főváros központjában jár iskolába. Az orosz elnök hétfői beszéde után a szülők különleges matricákkal kezdték el iskolába küldeni gyermekeiket.
„Ez voltaképpen egy darab papír, rajta a vércsoportjukkal kapcsolatos információkkal, a szüleik nevével és a telefonszámukkal – mondta el az apa, Vaszil a TODAY Parentsnek Ukrajnából, telefonon keresztül. – Nincs hivatalos formája, hogyan kell a matricának kinéznie, a szülőktől függ, hogyan oldják meg. Csak rajtuk múlik. De van pár iskola, ahol már kötelezővé tették.”
A 41 éves Khrystyna, három kislány édesanyja, aki 25 éve él Kijevben, azt mondja, hogy csak hétfőn értesült a matricákról.
„Még nincsenek matricáim – mondta a TODAY-nek, szintén Kijevből telefonon keresztül. –De már nagyon komolyan elbeszélgettem a nagyobbik lányommal, mert néha egyedül jön haza az iskolából.”
Khrystyna elmondta a nagyobbik lányának, aki most 13 éves, hogy vészhelyzet esetén a tanárára kell hallgatnia; megbeszélte vele, hogy vészhelyzetben hol találkoznak, és átnézték a „Tinédzsereknek szóló útmutató vészhelyzetben” című dokumentumot is. Kisebbik lányai még csak 5 és 3 évesek, velük sok mindent még nem lehet megbeszélni részletesen, hiszen még kicsik hozzá, hogy megértsék a helyzetet. De édesanyjuk megtanította nekik a lakcímüket, a vezeték- és keresztnevüket és az édesanyjuk nevét.
„Természetesen ez nagyon érzékeny téma számukra, hiszen túlságosan megriadhatnak – mondja az édesanyjuk. – Amit tudnak, hogy a főszabály: hallgassatok anyura és azt tegyétek, amit ő mond. És ha esetleg hangos zajt hallanátok, akkor különösen figyeljetek arra, mit kérek tőletek.”
Míg Khrystyna továbbra engedi iskolába járni a legnagyobbat, két kisebbik lányát otthon tartja.
„Az óvoda messze van a lányom iskolájától és az otthonunktól. Félek a logisztikától: ha valami történik, túl nehéz lesz összeszednem mindannyiukat.”
Khrystyna azt mondja, hogy a jelen helyzet nagyon megnehezítette a szülői döntéseket, ezért gyakran görgeti a közösségi médiát és frissíti a híroldalakat, a legfrissebb információk után kutatva.
„Olyan, mintha állandóan akkora nyomás alatt lennél, ami szinte összeroppant. Amit olvasok a légitámadásokról, az számomra teljesen – hogy is mondjam – hihetetlen. Elképzelhetetlen. Sok új szót kell megtanulnom, hiszen olyan szavakat, mint 'rakéták', 'légitámadás' és 'bombabunker', még soha nem használtam angolul.”
Khrystyna azt mondja, hogy a háborús fenyegetés ellenére is igyekszik normális életet biztosítani a gyermekeinek.
„Megpróbálok mindent egyben tartani – mondja. – Azt akarom, hogy a gyerekek ne érezzék azt, hogy felborult az életünk, elküldöm őket a szokásos óráikra, mint a tánc, zeneiskola és cserkészet. De hogy mit beszélünk egymás között a többi szülővel, az teljesen más dolog.”
Vaszil azt meséli, hogy a lányai iskolái gyakorlatokon keresztül készítették fel a gyerekeket egy esetleges támadásra.
„Az idősebbik lányom iskolájában különböző típusú eseményeket, például tűzesetet vagy bombamerényletet szimuláltak. Egy robbantás esetén például utasítást kaptak arra, hogy hová menjenek. Azt tanították és gyakoroltatták velük, hogyan menjenek ki az iskolából gyorsan, de pánik nélkül.”
Vaszil azt mondja, ő és a felesége otthon is felkészítik a gyerekeket.
„Elég gyakran beszélgetünk velük. Emlékezniük kell és ismerniük kell az elérhetőségeket, a telefonszámokat, és hogy mit kell tenniük. Igyekszünk felkészíteni őket, hogy ne féljenek annyira, de hogyan lehetséges ezt elérni egy valós fenyegetettség közepette?”
Ha Vaszilnak a határra kellene utaznia, hogy megvédje hazáját, azt mondja, felesége és lányai otthonukban maradnak.
„Ukránok vagyunk, a hazánkban élünk. Ez a mi szülőföldünk. Ezért imádkozunk. Sokat imádkozunk. Csak a békéért imádkozunk.”