• Anyás-Apás

Kiről nevezték el a brit járványkórházakat?

A világméretű koronavírus-járványra válaszul világszerte rohamtempóban új járványkórházakat létesítenek. Nagy-Britanniában öt nagy járványkórházat rendeznek/rendeztek be a tömegesen érkező fertőzöttek ellátására, többek között Londonban, Birminghamben és Manchesterben. Egy közös van ezekben a kórházakban: mindegyiket Nightingale-kórháznak nevezték el.


De ki is volt Florence Nightingale? Mit tudunk az NHS Nightingale névadójának életéről azonkívül, hogy módos brit család gyermekeként a krími háborúban ápolónőként segített a sebesült katonákon, ami akkoriban nem volt szokványos egy gazdag családban nevelkedett nőtől?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A matematikán át a betegágyig

Florence Nightingale 1820. május 12-én született egy jómódú brit házaspár második lánygyermekeként. Névadásával kapcsolatban érdekesség, hogy szülei – a tehetősebb brit házaspároknál akkoriban megszokott módi szerint – azzal töltötték az idejüket, hogy Európában utazgattak. Második lánygyermekük Firenzében jött a világra, ezért kapta szülővárosa után a Florence nevet. A szülők egyébként hasonló elvet követtek Florence nővérének születésekor, aki két évvel korábban Nápolyban látta meg a napvilágot, ezért a város görög neve után Parthenope lett a neve.


A lányok születése után a házaspár visszatért Angliába, ahol két birtokuk között ingázva éltek, de gyakran megfordultak Londonban és White szigetén is. Florence és Parthenope oktatását apjuk nevelőnőkre bízta, azonban a Cambridge-ben végzett apa később a maga kezébe vette a dolgokat. Florence szeretett tanulni, és ugyanolyan érdeklődéssel fordult a görög tudósok felé, mint ahogyan szívesen olvasta Bibliát vagy foglalkozott politikai kérdésekkel. Florence 20 éves korában arra kérte a szüleit, hadd ássa bele magát mélyebben a matematikai tudományokba, azonban ez nem igazán találkozott szülei elképzeléseivel, akik jobban szerették volna, ha „nőknek való” elfoglaltságot választ. Hosszú viták után azonban végül beadták a derekukat, így Florence elmerülhetett az aritmetika, geometriai és algebra tudományában. Oktatója szerint Florence volt az egyik legélesebb eszű tanítványa, akivel valaha is foglalkozott.


Később Florence érdeklődése kora szociális kérdései felé fordult, de azt az elképzelését, hogy ápolónőként egy kórházban végezne munkát, már igazán határozottan elutasították a szülei. Abban reménykedtek, hogy ha utazni küldik, kiveri a fejéből ezeket az úrinőhöz nem illő karrierterveket, de csalódniuk kellett. Bár Florence bejárta a fél világot, továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy ápolónőként szeretne segíteni a betegeken. Nagy nehezen annyit sikerült elérnie, hogy apja engedélyezte, hogy Németországba utazzon, ahol a Diakonissza Intézet kórházában szerzett ápolónői gyakorlatot, majd Párizsban további tapasztalatokat gyűjtött a betegápolás és sebellátás területén.


Furcsa kettősség, hogy mindeközben a jómódú társaságok népszerű vendége volt, hiszen szépsége ésszel és jó humorérzékkel párosult. Bár szülei előtt talán felcsillant a remény, hogy kisebbik lánygyermekük élete végre egy úrilányhoz illő sínre kerül, amikor egy báró megkérte a kezét. Ám Florence annak ellenére nemet mondott neki, hogy szerette a férfit, ám ez nem volt neki elég ahhoz, hogy lekösse magát.

Londonból a Krímbe

Első munkahelye egy jómódú női betegeket ellátó londoni kórházban volt, ahol 1853-ban kezdte meg a munkát. Egy évvel később érkeztek meg hozzá a hírek az éppen dúló krími háborúról és arról, hogy ott angol sebesült katonák személyzet és szakértelem hiányában nem kapják meg a megfelelő ellátást. Florence azonnal határozott, és felajánlotta szolgálatait az angol hadügyminiszternek, aki egyébként jó barátja volt, és aki meg is bízta feladattal. Nem volt könnyű dolga, amikor 1854 novemberében megérkezett első állomáshelyére, hiszen a személyzet és az eszközök hiányán túl meg kellett birkóznia azzal is, hogy az angol hadsereg vezetői bizalmatlanul fogadták egy nő megjelenését a hadszíntéren.


Ebben a helyzetben Florence első dolga az volt, hogy igyekezett felszámolni a katonai kórházban uralkodó elképzelhetetlen elhanyagoltságot és koszt, és a lehető legnagyobb tisztaságot biztosította. Ha kellett, saját pénzéből is áldozott arra, hogy legyen elegendő kötszer, műszer és élelem mind a sebesült katonák, mind a személyzet tagjai számára. Kitartó igyekezetének köszönhetően a halálozási arányt a kórházban hamarosan egyhuszadára sikerült csökkentenie. Ez hatalmas eredménynek számított olyan körülmények között, amikor korábban az a vélekedés járta, hogy a sebesült angol katonáknak még a csatatéren is nagyobb esélyük van a túlélésre, mint az elhanyagolt, rosszul felszerelt katonai kórházakban.

Florence azon túl, hogy mindenen rajta tartotta a szemét az adminisztrációtól a katonákkal való beszélgetésig, jól képzett, fegyelmezett ápolónőgárdát szervezett, akiktől nemcsak a kemény és szakszerű munkát követelte meg, hanem az erkölcsös életet is.


A napi 20 órás megfeszített munkát aztán is folytatta, hogy a többi katonai kórház meglátogatása közben maga is elkapta krími lázat, ami majdnem az életébe került. Felépülve azonban visszatért a sebesült katonák betegágya mellé. Szokása volt, hogy éjszaka lámpással a kezében ellenőrizte a betegek állapotát, ezért élete végéig „lámpás hölgynek” is nevezték.

A csatákat túlélő, Angliába visszatért katonák elbeszélése nyomán még azelőtt legendává vált a személye, hogy ő maga 1856 nyarán hazatért volna Angliába.

Az orvosi statisztikáktól az ápolónőképzőig

Békeidőben sem volt könnyebb dolga azonban, hiszen továbbra is nehezen fogadták el, hogy egy nő beleszólást kér olyan dolgokba, melyek az akkori társadalmi normák szerint a férfiak privilégiumába tartoztak. Azzal sem javított népszerűségén, hogy azt bizonyító adatokat tett közzé, melyek szerint kisebb lett volna a háború emberáldozata, ha sebesült katonák a katonai kórházakban megfelelő ellátást kapnak. Az ez bizonyító statisztikák elkészítésekor és később más egészségügyi kimutatások összeállítása során jó hasznát vette logikai készségének és jó matematikai érzékének.


Másik vesszőparipája volt, hogy az ápolónők képzését hivatalos szintre emelje. Ezt az elképzelését 1860-ban koronázta siker, amikor az e célra létrehozott alapítvány számlájára érkezett felajánlásoknak köszönhetően meg nyithatta kapuit a londoni Szent Tamás kórház ápolónőképzője, ezzel Florence Nightingale-t a modern ápolónőképzés úttörőjévé avatva. Azt tanította a jövő ápolónőinek, hogy olyan egyszerűnek tűnő dolgok, mint a higiénia, tisztaság és megfelelő táplálkozás alapvető dolgok ugyan akár még a gyermekhalandóság csökkentésében is, de legalább ennyire fontos a szeretet, a mosoly és az emberi hang. Azt vallotta, hogy az ápolónőnek a szakértelmem kívül legnagyobb fegyvere a szeretet ereje, és nem elég a testet gyógyítani, ha a lélekre nem marad odafigyelés, idő és energia.

Díszes apátság helyett egyszerű sírkert

A háborúban szerzett betegségei miatt Florence Nightingdale élete felét szinte teljesen ágyhoz kötve töltötte, és 1901-ben látását is elveszítette. 1910. augusztus 13-án halt meg Londonban. Bár érdemei elismeréseként megillette volna, hogy örök nyughelye Anglia nagyjai között a Westminster apátságban legyen, ezt még életében elutasította azzal, hogy ragaszkodik az egyszerű temetéshez. Így végül a Szent Margit templomsír kertjében alussza örök álmát a krími háború törékeny hőse, a modern ápolónőképzés megteremtője.


További érdekes olvasnivalókat itt találsz!


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

nekem_szol_logo_final.jpg

© 2019 Anyás-Apás