„Fiús” ruhát kislányra? Na ne már!
A mai tanmese a nemi sztereotípiákról szól. Arról, hogy egy egész család és a barátok értetlenkedése és nemtetszése zúdult egy apára azért, mert nem olyan ruhákat vásárolt születendő babájuk számára, melyet egy kislánynak „illik” viselnie. Legalábbis a közvélekedés szerint.
De miért ne hordhatna dínós cuccokat egy kislány? Te adnál kislányra ilyen holmit?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Az apát azért rótták meg az ismerősök, mert szerintük „fiús” ruhákat vásárolt a születendő kislányuknak, mert szerintük „egy kislányra nem valók dínós cuccok”.
A történet ott kezdődik, hogy felesége szorgalmazza, hogy a férfi részt vegyen az életük minden aspektusában, a nyaralás megtervezésétől az esküvőjük megszervezésén át egészen addig, hogy nyugodtan vásárolgasson saját belátása szerint születendő gyermekünknek, akiről máris tudják hogy kislány. A feleség szerint nem szabad, hogy a férje csak ezért kimaradjon ezekből a dolgokból, ezért bátorítja, hogy ilyen dolgokban is részt vegyen, és örömmel fogadja minden ötletét, még akkor is, ha azok nem mindig nyerik el a tetszését vagy egyeznek saját elképzeléseivel.
Így történt, hogy az apa kivívta a család és a barátok furcsálló pillantásait azzal, hogy uniszex, sőt mások által „fiúsnak” tekintett darabokat is választott. Az ismerősök között nagyon sokan voltak olyanok, akik szerint helyet ragaszkodnia kellett volna azokhoz a ruhadarabokhoz, melyeket hagyományosan kislányok számára szánnak.
„A férjemmel most várjuk első gyermekünket, aki két hónap múlva fog érkezni. A kapcsolatunk alatt mindvégig arra törekedtem, hogy a férjem szavának is ugyanakkora súlya legyen a családot érintő „kisebb” döntésekben is, mint nekem. Amikor az esküvőt terveztük, akkor ő is egyenlő részt vállalt a feladatokból, mint bárki más, és nem törődtem azokkal a megjegyzésekkel, melyek szerint ebben vagy abban a kérdésben nem a vőlegénynek kellene döntenie, hanem nekem. Számomra elég idióta dolognak tűnik, hogy bármelyik félnek ne legyen beleszólása a közös dolgokba csak azért, mert az ellenkezik a társadalmi szokásokkal és elvárásokkal. Kezdettől fogva ezen az elven voltam, és ezen nem változtattam a gyerekvárás körüli teendők terén sem. Hagyom, hogy a férjem olyan dolgokat válasszon és vásároljon a babának, ami neki tetszik.”
A „bajok” ott kezdődtek, amikor az az apának egyetlen darab sem nyerte el a tetszését a lányosztályon, ezért aztán úgy döntött, hogy szakít a kőbe vésett a társadalmi normákkal, így egyre több olyan ruhadarabot vásárolt, melyet hagyományosan kisfiúknak szánnak, például dínóval díszített rugdalózót vagy uniszex darabokat.
„A férjem szerint a dínók cukik, függetlenül attól, hogy kislány vagy kisfiú viseli magán őket.”
Majd így folytatja az anya:
„Szeretném leszögezni, hogy ez nem azért van, mert a férjem inkább kisfiút szeretett volna, hiszen madarat lehet fogatni vele, mióta tudja, hogy kislánya lesz. Egyszerűen csak egyik „lányos” ruhadarabról sem érzi azt, hogy illene a viselőjéhez, a darabok többségét túl komolynak, felnőttesnek tartja. Bár nekem mindegy, mert szerintem egyik ruhadarab ugyanúgy megfelel a célnak, mint a másik, a barátaink és rokonaik jól észrevehetően osztják ezt a véleményt, hanem szóvá tették, hogy a férjem által választott holmik „nem valók” lányoknak. Az anyósom közben azért panaszkodik, hogy nem tudja, milyen darabokat vásároljon az unokájának, mert fogalma sincs, milyen stílust akarunk követni az öltöztetésnél. Az igazság az, hogy ilyen egységes stílus kialakítására irányuló elképzelésünk nincs is. Erre azzal vádolt meg minket, hogy szándékosan nehezítjük meg a dolgát a babaruhák vásárlásánál. De nem ő az egyetlen, akinek ez nem tetszik, mások is forgatják a szemüket, de ők legalább próbálnak udvariasak maradni. A bátrabbak ki is mondják, hogy egy kislányruhán ne legyenek dinoszauruszok. Elképzelem, mekkora sokként érné őket egy kislányt oroszlános cuccokba öltöztetve.”
Az anya aztán azt is kifejti, hogy számára meg pont azok a kislányruhák rémisztőek és riasztóak, amelyeken a gyerek életkorától idegen „csajos” feliratok vannak, például ilyenek: „Bocsi fiúk, nem randevúzom senkivel”.
„A barátaim egy része elnéző mosollyal ki is mondja, hogy túl sok dologban engedek szabad kezet a férjemnek, és nem lenne szabad megengednem, hogy saját belátása szerint vásárolgasson össze mindenféle ruhát a születendő kislányunknak.”
A kommentelők többsége megvédte a dínókat, szerintük a férjnek igaza van, a dínós cuccok nagyon menők, függetlenül attól, hogy kisfiú vagy kislány viseli azokat.
Te adnál dínós cuccot a kislányodra?
Fotó: Adobe Stock
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!