top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Eva Longoria: „Idős anyának jobb lenni, mint fiatalnak”

Örök kérdés, hogy fiatalon vagy idő... izé, tapasztaltabban érdemes-e szülni. Erről mindenkinek más a véleménye, mint ahogyan arról is, hogy meghatározható-e egy olyan konkrét életkori határ, mely alatt felelősségteljes, míg utána már felelőtlen döntés a gyermekvállalás. Talán maguknak az érintetteknek a véleménye a leginkább mérvadó a kérdésben, hiszen egy kívülálló kibic nehezebben lát bele vadidegen nők, családok motivációiba.

A Született feleségek színésznője, Eva Longoria például amellett teszi le a voksát, hogy „idős” anyaként sokkal nagyobb nyugodtsággal, megfontoltsággal éli meg a gyermekvállalást.

 

Az egyik „született feleség”, Eva Longoria 43 évesen adott életet kisfiának, Santiago Enrique Bastónnak. A Parents Latina című lapnak adott interjújában erről úgy vélekedett, hogy számára negyvenes évei jelentették az ideális kort arra, hogy anyává váljon.

„A kisfiam azt akarta, hogy életemnek ebben a szakaszában érkezem közénk – magyarázta. – Mostanra türelmesebbé váltam, nem dolgozom annyit, mint fiatalabb koromban – még ha ez kívülről nem is mindig így látszik!”

Eva Longoria azoknak a nőknek egyre növekvő számát gyarapítja, akik 40. születésnapja után vállalnak gyermeket. Az ilyen „idős” anyák csak akkor kerülnek a címlapokra, ha valamelyik celebmamáról van szó. Pedig ők is egy általános világjelenség részei: a legtöbb országban azt mutatják a statisztikák, hogy míg szinte minden fiatalabb korosztályban folyamatosan csökken a nők „szülőkedve”, addig a 40 és 44 évesek között egyre népszerűbb a gyermekvállalás, hiszen például az amerikai számok szerint 2007 és 2011 között 10 százalékkal emelkedett a szülések száma.


Ennek okait sokan és régóta keresik és elemzik. A legtöbben azt feltételezik a késői gyermekvállalás okaként, hogy a nők először szakmai karrierjükre összpontosítanak és egzisztenciát építenek, és csak utána gondolkodnak el a gyermekszülésen. Ezzel kapcsolatban azonban az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy hamis biztonságérzetbe ringatja magát az a nő, aki azt gondolja, hogy ha 20-30 évesen „ripszropsz” teherbe esik, akkor ez ilyen simán, egyszerűen és gyorsan fog menni 40 éves kora után is. Tudni kell ugyanis, hogy a fogamzóképesség, a terhesség esélye 40 év felett meredeken csökken, ezzel együtt ugyanilyen meredeken emelkedik a születési rendellenességek, például a Down-szindróma kockázata is.


De a „Született feleségek” sorozat színésznőjére visszatérve azért valami mégsem hagy nyugodni. Eva Longoria ugyanis a szóban forgó interjúban arról is beszámolt, hogy bár kiteljesedettnek érzi karrierjét és élvezi a munkáját, ez nem jelenti azt, hogy könnyű volt visszatérnie a munkájához.

„Nehéz volt visszarázódni a munkába. Nem volt könnyű összeegyeztetni a munkát és a szoptatást, időt találni a fejésre, az etetésre, az alvásra – és persze a nemalvásra is”

– nyilatkozta a gyermeknevelési lapnak, hozzátéve, hogy a most 13 hónapos Santiago élete első évében nagyon sokat volt együtt vele, ami azért kicsit könnyebbé tette a helyzet elviselését mindkettőjüknek.


Szóval nehéz volt visszatérni a munkába. Hat héttel a szülés után. Hat. Héttel. A. Szülés. Után. Muszáj volt?


Fotó: PureWow


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page