Anyás-Apás · 2023.06.07 05:00 · 5 perc

Egy a 200 millióhoz: egypetéjű hármas ikrek születtek

Az, hogy hármas ikrek születnek valahol a világban, akár természetes úton, egyáltalán nem számít szenzációnak. Pár évtizede, a lombikkezelések elterjedésekor nem volt ritkaság a négyes, ötös, hatos, hetes, sőt nyolcas ikrek születése sem. Hogy ez manapság miért ritkább, annak is oka van, de az egy külön cikk témája lehetne. (Ha érdekel, jelezd valamilyen formában, és írunk róla.)

De hogy egy hármas ikertrió mindhárom tagja úgy hasonlítson egymásra, mint két – illetve ez esetben három – tojás, azaz egypetéjű ikrek legyenek, az már sokkal-sokkal ritkább. Egypetéjű – kétpetéjű, mi a különbség?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egypetéjű ikrek születése meglehetősen gyakori, kb. 1 a 250-hez az esély rá. Egypetéjű hármas ikrek azonban? Az már más tészta.

Ezért is lepődött meg annyira a New York-i házaspár, amikor kiderült, hogy három egypetéjű babát várnak. A három kislány – Harper-Gwen, Marvella és Evalynn – a vártnál 9 héttel korábban, március 31-én jöttek a világra. Mivel a hármas ikrek természetes úton fogantak, és az anyaméhben ugyanazon a méhlepényen osztoztak, 1 a 200 millióhoz volt az esélye annak, hogy ilyen megtörténhetett. Vagy ahogy az apuka fogalmazott: az egész helyzet egy kicsit „szürreális”, bár „csodálatos”.

A pár elmondta, hogy szóhoz sem jutottak, amikor a 12 hetes vizsgálaton megtudták, hogy nem ikreket, hanem hármas ikreket várnak. Aztán a 20 hetes vizsgálaton kiderült, hogy a hármas ikrek egypetéjűek. Az apuka telefonon kapta a hírt a feleségétől:

„Sírva fakadtam, aztán boldog voltam, aztán azon gondolkodtam, hogyan fogunk megbirkózni vele, csak kavarogtak bennem az érzelmek, hullámvasút volt az egész.”

Aztán azt is elárulta az apuka, hogy eleinte ügyeltek rá, hogy Harper-Gwent, Marvellát és Evalynnt mindig adott helyre tegyék le, mert annyira hasonlítottak egymásra, hogy a szülők maguk sem tudták megkülönböztetni őket egymástól. Mostanra azonban – bár továbbra is egyformák, ahogyan egypetájű ikrekhez „illik” – mindegyiküknek kezdenek kialakulni olyan egyedi apró vonásai, melyek mégiscsak eligazítanak valamelyest, hogy ki kicsoda.

„Miután hazahoztuk őket a kórházból, az első két napban rajtuk hagytuk a kórházi karszalagot.”

A szülők azért is tartják elképesztőnek, hogy éppen velük történt meg valami, aminek ekkora pici az esélye, mert egyikük családjában sem jellemző, hogy ikrek születnének.

„Ez elképesztő, mondtam is a feleségemnek, hogy el kellene kezdenünk lottózni. Ha azzal is ekkora szerencsénk lenne, soha többé nem lennének anyagi gondjaink. De így is hihetetlenül boldogok vagyunk.”

Egypetéjű vagy kétpetéjű?

Az ikrekről már több cikkünkben is volt szó (például itt), ezért itt csak tényleg nagyon röviden arról, mi a különbség az egypetéjű és kétpetéjű ikerterhességek között.

Nos, az egypetéjű ikrek – ahogyan az elnevezés is jelzi – egyetlen petesejtből fogannak úgy, hogy a megtermékenyített petesejt a méhen belüli fejlődés kezdeti szakaszában kettéosztódik. Ennek következtében olyan babák születnek, akiknek genetikai állománya pontosan azonos, ennek megfelelően külsőleg sem különböznek egymástól. Az egypetéjű ikrek következésképpen mindig azonos neműek.

A kétpetéjű ikrek esetében két petesejtet termékenyít meg két hímivarsejt, aztán a két megtermékenyített petesejtből származó emberke szépen növekszik egymás mellett az anyaméhben. Ennek megfelelően a magzatoknak önálló, egymástól különböző genetikai állománya van (már legalábbis annyira különböző, mint amennyire különböző lehet azonos apától és azonos anyától származó gyermekek esetében). A kétpetéjű ikrek annyiban hasonlítanak egymásra, mint két testvér, lehetnek azonos neműek, de nem ritka, hogy a kétpetéjű ikerpár egyik tagja kisfiú, a másik kislány.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Guinness rekordot állítottak fel az iker korababák

Veterán katonák menekítették ki az ukrán iker korababákat

Ikrek, de máshol és máskor születtek Ikrek, az egyik lombikbaba, a másik természetes úton fogant. Lehetséges?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük