top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Az italgyártók félrevezetik a várandósokat

A várandósok gondozásával foglalkozó egészségügyi szakemberek azzal vádolják az italgyártókat, hogy a szakmai ajánlásokat félreértelmezve, elhallgatva és relativizálva veszélyeztetik a várandósokat. Az orvosok azt mondják, hogy az italgyártók nem egészségügyi szakemberek, ezért nem is lenne szabad beleártaniuk magukat az egészségügyi „felvilágosításba”.


Az italgyártók tagadják a vádakat, arra hivatkozva, minden tájékoztató anyagot egészségügyi szakemberek készítenek és hagynak jóvá.

 

Az italgyártók és az általuk pénzelt szervezetek arra bátorítják a nőket, hogy a várandósságuk alatt is igyanak, ezzel veszélybe sodorva a még meg sem született babát is – írja egy most megjelent kutatás. Az egészségügyi dolgozók azzal vádolják az alkoholipar szereplőit és az általuk támogatott civil szervezeteket, hogy olyan fals és félrevezető információkat közölnek, melyek veszélyesek az anyára és a magzatra egyaránt.

Az italgyártók figyelmen kívül hagyják azokat a tudományos bizonyítékokat, melyek szerint a várandósság alatti alkoholfogyasztás ártalmas – ezzel biztosítva, hogy a nők továbbra is hűséges fogyasztóik maradjanak. Az egészségügyi felvilágosító kampányok szervezői szerint a szeszesitalok gyártói és forgalmazói alapjaiban kérdőjelezik meg a várandósság alatti teljes alkoholmentességet célzó kampányüzeneteket, és tudatosan félreértelmezik azokat a tudományos adatokat, melyek szerint a várandósság alatt elfogyasztott alkohol a magzatnál agykárosodást, egyéb fejlődési rendellenességeket és koraszülést okozhat.


Csak a sok ital baj, a kevés ital nem baj?

Az italgyártók és az általuk támogatott társadalmi szervezetek (például a Drinkaware az angoloknál) olyanokat írnak a honlapjukon, hogy a „kis mennyiségű alkoholfogyasztás” a várandósság alatt is biztonságos, illetve tagadják az összefüggést az italozás és a magzati alkohol szindróma között.

A brit kutatás által elemzett információforrások némelyike egyenesen azt az elképzelést népszerűsíti, hogy vannak nők, akik a várandósságuk alatti is biztonsággal fogyaszthatnak alkoholt. Például az egyik rumgyártó azt hirdeti – írják a felmérésben –, hogy „bár a várandósság alatti alkoholfogyasztás veszélyes is lehet, ám a ‹‹túl sok›› fogalma egyénileg változó”. Ez az állítás pedig a kutatók szerint ellentmond minden tudományos bizonyítéknak.

Mások „kételkednek” abban, hogy valóban léteznek-e a kockázatok. Egy kanadai italgyártók által támogatott szervezet, az Educ’alcool például kitart amellett, hogy „a magzati kockázat jelentősen csökkenthető, ha a várandósok megállnak napi egy pohár szeszesitalnál”.


Félrevezetés, csúsztatás az italgyártók által sugallt üzenetekben

A szakmai irányelvek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ehelyett a teljes absztinencia fontosságát kellene hirdetni a várandósok felé. A Journal of Studies on Alcohol and Drugs című lapban megjelent vizsgálatban 23 italgyártó (pl. Diageo, Heineken) üzeneteit vetették össze a szakmai ajánlásokkal. Ebből az derül ki, hogy az alkoholipar információforrásai gyakran „elfelejtik” megemlíteni a teljes absztinencia szükségességét, ehelyett úgy forgatják a szavakat, hogy azt sugallják, hogy bizonyos mennyiségű alkohol fogyasztása a várandósság alatt is teljesen rendben van. Sokan ignorálják, részben elhallgatják, ködösítik vagy félremagyarázzák a tudományos ajánlásokat.

Az eredményekről beszámoló cikk egyik szerzője, a kutatást vezető Mark Petticrew professzor így fogalmaz: „Úgy tűnik, hogy az alkoholipar által szponzorált szervezetek valamifajta közös stratégia mentén kommunikálják a várandósság alatti alkoholfogyasztásra vonatkozó adatokat. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a nők biztos piacot jelentenek számukra, így aztán a várandósság jelentős fenyegetettséget jelent a profitjukra. A mostani vizsgálat újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy ezek a szervezetek potenciális közegészségügyi veszélyt jelentenek a babára és a mamára is, ezért nem lenne szabad megengedni, hogy egészségügyi információkat terjeszthessenek.”


Amikor konkrét szervezetek üzeneteit elemezték, akkor azt találták, hogy a már említett brit Drinkaware szervezet pontosan tájékoztatja a várandósokat arról, hogy az alkohol képes átjutni a méhlepényen keresztül az anya szervezetéből a magzatéba, ugyanakkor így folytatja: „Az, hogy ez mennyiben érinti a babát, függ a mennyiségtől és az anya anyagcseréjétől is. Bizonyított, hogy szerepe van benne a táplálkozásnak is, például az elégtelen táplálkozás fokozza annak esélyét, hogy a baba is károsodik.”

A Drinkaware honlapját tanulmányozva feltűnt a kutatóknak, hogy bár az kitér a várandósság alatti alkoholfogyasztás kérdésére is, a 45 témakör közül azonban a legutolsó 4 fejezet foglalkozik a terhesség, a szoptatás és a magzati alkohol szindróma témájával. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 9 oldalnyit kell lefelé görgetnie a képernyőn annak, aki ezekre az információkra kíváncsi.

Ráadásul olyanok is szerepelnek a honlapon, hogy „nagyon nehéz megtudni, hol találunk megbízható tanácsokat a várandósság alatti alkoholfogyasztásra vonatkozóan” – holott nem kell érte messzire menni, elegendő elolvasni a egészségügyi szakemberek ajánlásait, figyelmeztetnek a kutatók.


Az italgyártók nem az egészségügy, hanem az italeladás szakemberei

Az alkohol káros hatásaival foglalkozó egyik kutatóintézet képviselője arra hívja fel a figyelmet, hogy az italgyártók nem egészségügyi szakemberek, ők a szeszesitalok eladásához értenek a legjobban. Éppen ezért egyrészt nem lenne szabad megengedni nekik, hogy egészségügyi „felvilágosítást” végezzenek, másrészt kötelezővé kellene tenni, hogy a szeszesitalok üvegein – a cigarettás dobozokon látható figyelmeztetéshez hasonlóan – kötelező legyen feltüntetni az alkoholfogyasztás várandósság alatti veszélyeit is.

Sir Ian Gilmore, az Alcohol Health Alliance UK vezetője a félrevezető információkat teszi felelőssé azért, hogy például az Egyesült Királyságban a várandósok 40 százaléka a kilenc hónap alatt sem teszi le a poharat, és a szigetországban négyszer akkora a magzati alkohol szindróma előfordulása, mint más, hasonló fejlettségű országokban.

A Drinkaware természetesen tagadja a vádakat. Azt nyilatkozták a most nyilvánosságra hozott kutatás kapcsán, hogy a honlapjukon olvasható információk „kristálytiszták annak közvetítésében, hogy az absztinencia a legjobb stratégia nemcsak a várandósság alatt, hanem már a teherbe esés tervezése közben is”. Arra hivatkoznak, hogy a honlapjuk teljes tartalmát egészségügyi szakemberekkel hagyatják jóvá, mielőtt közzéteszik.”

Mit lehetne ehhez hozzátenni azon kívül, hogy ne az italgyártók honlapjairól, hanem megbízható egészségügyi forrásokból tájékozódjatok az alkohol várandósság alatti hatásairól?


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás
bottom of page