Az anyának hallgass a neve a szülés során?
Manapság egyre népszerűbb, hogy az az anyák kész szüléstervvel érkeznek a szülőszobába, amiben pontosan rögzítik, mit szeretnének és mit nem szeretnének a szülés során. Szülés közben természetesen bármilyen váratlan esemény történhet, ami miatt a legszebb terv is csak terv marad, ami érthető és magyarázható.
A szülésterv meghiúsulásánál azonban jóval aggasztóbb jelenség, hogy egy felmérés szerint a nők még mindig úgy érzik, hogy nem hallgatják meg őket, egyáltalán nem kapnak választási lehetőségeket és nem vonják be őket a döntéshozatalba. És ez messze túlmutat a szülésterv problémáján, sőt akár általánosságban az egészségügyi ellátás lenyomatának is tekinthető.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A nők gyakran számolnak be arról, hogy nem hallgatják meg őket, és nem kapnak választási lehetőséget arra vonatkozóan, mi történik a vajúdásuk során. Pedig tanulmányok már régóta bizonyítják, hogy a nők jóllétét növeli, ha úgy érzik, hogy bevonják őket a döntésekbe.
A közelmúltban az Egyesült Királyságban végzett kutatás során egy szociológusokból és szülésznőkből álló csapat 37 videó- vagy hangfelvételt vizsgált meg szülésznők által vezetett szülésekről (a brit gyakorlat szerint a kis kockázatú szüléseket szülésznők kísérik).
Bár a nők a szülés előtti kérdőívekben azt írták, hogy elvárták és szerették volna, ha bevonják őket a döntéshozatalba, amikor megindul a szülés, ez általában nem történt meg, amikor elérkezett volna az ideje. Ennek ellenére a szülés után 6 héttel kitöltött utóvizsgálati kérdőíveken az anyák többsége elégedetten nyilatkozott az ellátásról.
Néhány nő azonban a szülésznők makacs ellenállásával szembesült a fájdalomcsillapítással kapcsolatban, ők voltak azok, akik kevésbé voltak elégedettek a szülés körüli ellátással.
A fájdalomcsillapítással kapcsolatos döntések összetettsége
A kutatók ezt írják:
„Senkitől sem szabad magyarázat nélkül megtagadni a fájdalomcsillapítást, de tanulmányunk eredményei azt mutatják, hogy a fájdalommal kapcsolatos döntések valójában mennyire összetettek. A fokozódó fájások például azt jelezhetik, hogy a tágulási szak a végéhez közeledik, és fennáll az esélye, hogy az ilyenkor alkalmazott kábító fájdalomcsillapítók bejutnak a megszületőben lévő baba szervezetébe. Ez pedig a megszületés után légzéstámogatást tehet szükségessé, és a szopást is hátráltathatja.”
Vannak tehát szakmai indokok, amiért adott pillanatban célszerű inkább a fájdalomcsillapítás mellőzése mellett dönteni. De minden szakmai indok csak akkor ér valamit, ha arról az anyát érthetően és normális hangnemben tájékoztatják.
Ezt is olvasd el:
A felmérésben szerepelt egy anya, aki a vajúdás alatt 18(!!!) alkalommal kért fájdalomcsillapítást, azonban egyszer sem kapott. És magyarázatot sem, hogy miért nem. A vajúdás közben műszakváltás is történt a szülőszobán, és a lelépő szülésznő anélkül távozott, hogy bármilyen magyarázatot adott volna a fájdalomcsillapítás megtagadására. Holott előtte megígérte, hogy hüvelyi vizsgálatot végez és ennek eredményétől tette függővé a fájdalomcsillapító adását. Azonban ez a vizsgálatot sem végezte el, mielőtt hazament volna. Az újonnan érkező szülésznő mindenféle indokkal halogatta a fájdalomcsillapítást, de ő sem mondott valódi indokot a fájdalomcsillapítás ellen.
Ezzel hárította el az anya ismételt kérdéseit:
„Legyen türelemmel, majd később beszélünk a lehetőségekről.”
Jó sok idő után a szülésznő végre ecsetelte a fájdalomcsillapítással járó kockázatokat, mire az anya beleegyezett, hogy véglet lemondjon arról. Ez már valamikor a szülés vége felé lehetett (amikor a kockázatok esetleg nagyobbak, mint ha korábban megkapta volna a kért fájdalomcsillapítást), mivel körülbelül 10 perccel később világra hozta a gyermekét.s
A szülés utáni kérdőívében azt mondta, hogy nem bánta meg, hogy nem kapott fájdalomcsillapítást, ugyanakkor megjegyezte:
„Úgy érzem, hogy a szülésznők a vajúdásom során nem figyeltek arra, amit mondtam. Mindent összevetve a tapasztalat pozitív volt, azonban ott és akkor rettenetesen frusztrált, hogy senki sem hallgatott meg.”
Nem minden, hogyan mondják
Az, ahogyan valaki kezdeményez egy beszélgetést, megnyithatja vagy elzárhatja a másik személy részvételének lehetőségét. Például egy kijelentés – amely szerint valaminek meg kell történnie vagy nem kell megtörténnie – azt sugallja, hogy a döntés már egyoldalúan megszületett. Amikor a felmérésben azt vizsgálták, hogy a szülésznők hogyan kezdeményezték a beszélgetéseket, a többség (57%) egyoldalú volt. Ez azonban nem feltétlenül rossz dolog.
A szülésznők alkalmanként kifejezetten felajánlották, hogy az anya döntsön bizonyos dolgokban, ám csak a szülés korai szakaszában. Egyébként a vizsgálatokkal kapcsolatos döntések inkább egyoldalúan születtek, ám kétségtelen, hogy minden esetben kérték hozzá előzetesen a nő beleegyezését.
És mi a helyzet az apákkal?
A felmérés során készített felvételek tanúsága szerint az apákat vagy a szülésnél jelen lévő más családtagokat egyáltalán nem vonták be a döntésekbe, feladatukat kizárólag arra korlátozták, hogy támogatást nyújtsanak a szülő nőnek. A szülés végén a köldökzsinór elvágása az egyetlen olyan pillanat, amikor a szülési partnereket – aki többnyire az apa volt – döntéshozóként kezelték. A szülésznők rutinszerűen felajánlották az apáknak a köldökzsinór elvágásának lehetőségét. Bár a felmérésben egyetlen nő sem fejezte ki ellenérzését ezzel kapcsolatban, potenciális konfliktusok merülnek fel az apák terhességbe és szülésbe való bevonása és a nők testi autonómiájának fenntartása között.
Ezt is olvasd el:
A választási lehetőség biztosításának nehézségei
Erről a kutatók ezt írják:
„Eredményeink rávilágítanak arra, hogy a szülésznők számára milyen nehéz a szülő nőket bevonni a döntésekbe egy olyan környezetben, ahol az irányelvek és a klinikai ismeretek szerint bizonyos dolgoknak meg kell történniük. Nem segít az a tény, hogy a vajúdás hossza eleve bizonytalan.”
Végül azzal zárják tapasztalataik összegzését, hogy javítani kell a kommunikációt a fájdalomcsillapítással kapcsolatos döntések során. Hiszen a döntések késleltetése vagy elhalasztása miatt a nők úgy érezhetik, hogy életük egyik, ha nem a legsebezhetőbb időszakában nem hallgatták meg őket.
Forrás: NIHR
Fotó: Freepik
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!