Erőszak a szülőszobán – az én történetem
Még tavaly nyáron írtam arról, hogy az anyák jelentős része szenved el erőszakot éppen akkor, amikor elvileg élete legszebb eseményét kellene megélnie. No nem a szó köznapi értelmében vett tettlegességre kell gondolni, hanem arra, hogy nem megfelelően bántak vele, erőszak érte, nem vették figyelembe kéréseit és igényeit, kiabáltak vele vagy leszidták, fenyegették, zsarolták vagy magára hagyták.
Ahányszor kiteszem a cikk linkjét a Facebookra, annyiszor ébreszt kellemetlen emlékeket, és osztják meg sokan saját történetüket. Ezekből válogattam most néhányat.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A Reproductive Health című lapban megjelent felmérés szerint különösen azok az anyák vannak kitéve a nem megfelelő bánásmód veszélyének szülés közben, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, etnikai kisebbséghez tartoznak ők vagy partnerük, rossz anyagi helyzetben élnek, illetve 30 évesnél fiatalabbak. Ezenkívül a drogfogyasztó anyákat sem kezelik megfelelően a szülőszobán.
Itt persze nem arra kell gondolni, hogy például tényleges verés éri az anyát a szülőszobán, vagy az orvos megerőszakolja (bár ez sem példa nélküli eset, de szerencsére extrém ritka), mégis számtalan módja van annak, hogyan lehet egy nőnek testi vagy lelki sérülést okozni a nem megfelelő bánásmóddal, éppen annak az eseménynek a kapcsán, melynek élete legszebb élményének kellene lennie.
A szülőszobai erőszak körébe sorolták a fizikai vagy szóbeli bántalmazást, az anyagi helyzet vagy kisebbségbe tartozás miatti diszkriminációt, a beleegyező nyilatkozat hiányát vagy bizalmas adatok megosztását arra nem jogosultak felé, illetve az elhanyagolást vagy mellőzést.
A felmérésről itt olvashatsz részletesebben.
Velem is megtörtént – az én rémtörténetem
Amikor ez a téma szóba kerül a Facebookon, mindig sok komment érkezik hozzá, amiben saját történeteiteket osztjátok meg arról, benneteket milyen megengedhetetlen bánásmód ért a szülőszobán.
Íme néhány történet:
„Rám szóltak többször is, hogy maradjak csendben. Nem engedtek úgy vajúdni, ahogy szerettem volna, a szülőszobán pedig egyedül hagytak vajúdás alatt. A tolófájáskor azt mondták, tartsam vissza, úgy kellett könyörögnöm, hogy jöjjenek, mert nem bírom visszafogni, jön a gyerek. Oxival szültem, valószínűleg emiatt nm kaptam fájdalomcsillapítást, bár ez akkor nem nyugtatott meg. Hosszú vajúdás volt.” (Anita)
„Négy és fél hónapja szültem, de biztosan kijelenthetem, hogy SOHA többet be nem megyek. Még a mai napig visszaálmodom. Aminek egy csodálatos dolognak kellett volna lennie, az egy kész borzalom lett.” (Kitti)
„39 évesen 5 kilós első gyerek természetes úton, 3 órán át magamon kívül üvöltve fájdalomcsillapítás híján. Fogadott orvos és szülésznő kedves, mosolygós, határozott, figyelmes. Nem az ő hibájuk, de én még egyszer biztos nem. Legalábbis így nem.” (Szilvia)
Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy mindenki rossz tapasztalatokat szerez a szülőszobában, mert a többség szerencsére csodálatos élményekkel – és egy még csodálatosabb kisbabával – távozik a kórházból. De a cél az lenne, hogy az előbbiből minél több, az utóbbiból minél kevesebb legyen.
Úgyhogy álljon itt a végén Réka kommentje:
„Nekem nincs rémtörténetem. Nem dicsekvésből írom, csak hogy látszódjon, hogy van, akinek hagyományos kórházas szülésnél is tiszteletben tartották a jogait.”
Fotó: Wix
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!